Babylonia,

h Babulwnia. – I. Földrajzilag. Szűkebb értelemben az Euphrates és a Tigris közt levő síkság déli része, mely a murus medicustól kezdve e két folyam torkolatáig terjed; az Ó Szöv. (1Móz. 11,2 stb.) Sineár, ma Irák-i Arabi; tágabb értelemben Mesopotamiát és Assyriát is jelentette. Rendkívüli termékenységét (Hdt. 1, 193) a forró, esőben szűkölködő ország kövér födjén kívül csatornáinak köszönhette (l. Naarmalcha és Pallacopas), a melyek segélyével a lakósok a két nagy folyamnak nyári kiáradásakor az öntözést végezték. Számos városa közül, melyek a kőben szűkölködő, de agyagban gazdag országban majdnem egészen téglából vagy csak vályogból, asphalttal mint összekötő szerrel, épültek, az ősrégi feliratok egyebek közt a következőket említik: az Euphrates alsó részén jobbra (Ur (m. El-Mukajjar, Mughejr), balra Eridu (m. Abú-Sahreju), Larsza (m. Szenkere vagy Szinkarah) és Uruk (Erekh, ’Orcoh, ma Varka, a halottak városa); az Euphrates és a Tigris közén, Babylontól délkeletre Nippur (m. Niffer), keleten Kútú vagy Kutha (m. Tell Ibráhim), északon egy kettős város: Szippar (a könyvek városa, Ó-Szöv. 2 kir. 17, 24 s gyakr. Szepharvajim, azaz: a két Szippar, görögül Sipparhnwn poliV, Sispara, latinul Hipparenum; ma Abú-Habba),a melynek egyik része Agané néven említik; továbbá Dúr-Kurigalczu (m. tell Nimrúd vagy Akkarkúf); a Tigros középső vidékén Upié (’WpiV). A későbbi korból említhető: a két folyam torkolatánál Teredon (a régi korbanTirat-dunjat) és a Nagy Sándor által alapított Alexandria (később Antiochia, utóbb Charax, a mitől az egész ország Characene nevét kapta; máskép Mesene névvel is nevezik, Fuvát, az Euphratesnek arabositott neve pedig fővárosát is jelölte, m. Baszra); Babylontól északra, a Tigris jobb partján volt Seleucia, a Seleucidák birodalmának székhelye, baloldalt Ctesipton, az Arsacidák és Sassaniák székvárosa; ettől nyugatra Cunaxa (Kr. e. 401-ben híres csata helye), nem messze Szippartól; fölebb a Tigris mentén Sittace, a mai Bagdád közelében; az Euphrates mellett, ugyanazon szélesség alatt Is (ma Hit), Babylontól délre pedig Vologesia vagy Vologesocerta, Ouologesia, BologesiaV. – II. Történelmileg. A Berossus feljegyezte monda szerint Oannes nevű hal-ember tanította meg a tengerpart lakóit a művelődés elemeire; nyelvre és írásra, földművelésre, földmérésre meg épitésre. Erre következett tíz király összesen 432 ezer évnyi uralkodással; utolsójuk, Xisuthrus, a vízözönből hajón menekült meg. Erre hat dynastia következett egy mythikus 34080 évvel és öt történelmi, körülbelűl Kr. e. 2300–732-ig. Az ország legrégibb lakói voltak a sumériek (Ur) és az akkádiak (Akkad) A sumériek az uralaltáji nyelvcsaládhoz tartoztak s déli B.-ban laktak, míg a sémi eredetű akkádiak inkább az északi B.-ban voltak otthonosak. Midőn az akkádiak Kr. e. 4000 körül ez országba vándoroltak, már ott találták a suméri népet, melynek meglehetősen fejlődött műveltségét maguk is elfogadták; így elsajátították az igen sok jegyből álló, s igen nehézkes írást (az úgynevezett másodrendű vagy sumér-akkád ékirást) és az ezen nyelven írt terjedelmes vallási és astrologiai művekből álló irodalmat; továbbá a hatvanas rendszert számban, mértékben és súlyban (v. ö. még jelenleg is a körnek fokokra és az órának perczekre való felosztását). Lassankint beleolvadt a régi népesség a sémitaságba. Az egész nagy terület több kisebb országra szakadt, a melyeknek középpontját egy-egy nagy isten temploma és a körülötte levő város képezte; hol az egyik, hol a másik ország kerekedett felül (pl. I. Sargon, aganéi király Kr. e. 3800 körül; Urea, Urbau vagy Urgurra uri király 2500 táján); 2400 mint főváros körül tömörülő észak-babyloniai birodalom jutott túlsúlyra, a melynek leghatalmasabb királya, Khammurapaltu (közönségesen Khammurabi vagy Khammuragasz) a XXIII. évszázad körűl a déli részeket is kormánya alatt egyesítette. Miután már az előbbi századokban is idegen, Khati (Khittis) és elámi invasiók pusztították B.-t, 1700 körűl megint elámi (Kassita, az ékíratokban: Kassu, görögül oi Kissioi) idegenek uralma kezdődik, a mely öt évszázadnál tovább tartott. 1500-tól fogva az ősi B. és az ifjú erővel feltörekvő Assyria változó szerencsével és sikerrel küzdött a főuralomért. Csak a XI. század végével kezdődik újra egy sor babyloniai király. Elvégül azonban az északi részek felé nyomuló assyriaiakkal szemben, míg Kr. e. 732-ben B. elbukott és Assyria tartománya lett (l. itt folytatóalg az Assyria czímszót). Az ssyriai hódoltság után, a mely alatt maga a főváros Babylon is 11 évig (690/89–678/7) romban hevert, az ú. n. új-babyloni vagy chaldeai korszak következett. Nabopalassar (ékirat. Nabúpaluszur) 625–605. Kr. e. és nagy fia Nabukodonozor (ékirat. Nabú-Kudurri-uszur) Kr. előtt 605–561. hódításaik mellett nagyszerű építkezéseikkel tűntek ki. Csakhamar azonban ismét hanyatlás következett be és Kr. e. 538-ban Gobryas a perzsa sereg élén harcz nélkül vonult be a fővárosba, Babylonba. Cyrus, perzsa királyt a lakosság megszabadítójaként üdvözölte. Ő tette volt Babylont a perzsa világbirodalom tartomnáyává, mely felett 529-ig uralkodott. – Az istenek élén Ilu állott (héberül el, elohim, arabul ilah, alláh). Erre következett a három nagy isten: Anu (az ég), Bél (a levegő) és Éa (a föld és a tenger). Továbbá a hét bolygó istene, még pedig abban a sorban, a mint ez égi testek a földtől távol vannak: a Hold (Szin), Mercurius (Nebo), Venus (Istar), a Nap (Samas), Jupiter (Marduk, Merodakh), Mars (Nindar), Saturnus (Nergal). Ezen itenek mindegyikét ama városban, a hol helyi istenként (JeoV egcwrioV) tisztelték, egyúttal legfőbbnek is tekintették. Ezenkívül angszámú szellem volt, a melyeket bűbájjal megnyerni vagy elhárítani iparkodtak. A túlvilág, a «visszatérés nélkül való ország», az árnyak sivatag, sötét birodalma volt. Azt hitték, hogy a csillagok örök, változatlan járásában meg van írva a halandó ember sorsa, azért nagy buzgósággal foglalkoztak az astronomiával és astrologiával. A számos emeletű, terrasseszerűen emelkedő templomok egyuttal csillagvizsgáló tornyokul szolgáltak; arkaik (mint az aegyipt. pyramisok oldalai) pontosan az égi tájak felé voltak fordítva. A templomokban voltak a nagy köynvtárak is, a melyek vallási és állami czéloknak szolgáltak; minden mű egy sor számozott, mindkét odalán teleírt agyagtáblából állott. Általában a tudományok művelése a régi görögök és rómaiak nézete szerint a papok kezében volt, a kiknek neve különösen Chaldaei (l. ezt) és Magi (l. ezt) volt; kutatásaikat collegiumokban (sustghmata) végezték és tudásuk családi hagyomány utján öröklődött át. Az ipar is virágzott (szőnyeg, tarka szövésű ruha, üvegféle, ékszer, kenőcsök, stb.), szintúgy a kereskedelem, mely leginkább Arabia és Phoenicia felé irányult és a népet gazdaggá és elpuhulttá tette. – Már az ó-szövetség könyvei is megemlékeznek Babylon építkezéseinek nagyságáról és fényéről. E meséknek tartott értesítést igazolják Layard, Botta, Rawlinson, Oppert, Sarsec és mások ásatásai, melyek számos városnak, palotának és templomnak romjait fedezték fel. Például Mugejr mellett két-lépcsőzetes épület romhalmazára akadtak, mely 44 m. széles és 66 m. hosszú: zömét szárított tégla képezi, ezt meg égetett téglaburkolat födi. A fölírás szerint templommal van dolgunk, melyet Uruk király (2200-banKr. e.) épített Ur városában (a 154. á. Mughejr melletti földalatti sír álboltozatát mutatja, melyben a téglasorok megtartják vízszintes fekvésüket, de fokonkint kiszöknek, mig fönt találkoznak). Varka mellett hosszúkás palotaszerű épületet fedeztek fel, melynek igen érdekes, ősrégi burkolata van (155. á.). A falak kiszökések vagy egymás mellé helyezett félhengerek által tagozvák. A falba nyomkodott, különböző színű agyagkúpok pedig (keleti) szőnyegmintájú burkolatot képeznek. A babyloni építmények lépcsőzetesek, a szárított tégla követelte vastag falakat színes zománczú, egyszerű ékítményes burkolat védi és diszíti; az oszlopok teljesen hiányoznak. A görög történetíróknak (Herodotus, Diodorus) a szobrászatra vonatkozó adatait is igazolták a tellói leletek, hol számos szoborművet találtak, melyek jelenleg a Louvreban vannak. Ezen kő-reliefek, kivétel nélkül, kezdetleges, gyakorlatlan kivitelű ülő és álló, ruhás kőszobrok, nehány fej és öntött bornzszobor, köztük egy mezítelen női alak (156. á.), mely fején kosarat visz és legrégibb példája a Canephorus szobornak (l. Canephoroe). Ide kell soroznunk azokat a kis hengereket, melyek pecsétnyomóúl szolgáltak s melyekre rá volt vésve a trónon ülő istenség képe (157. á.). – Hdt. 1, 106. 192. 193. 198. Xen. an. 1, 7, 1. 2, 2, 13. 5, 5, 4. 7, 8, 25. Strab. 16, 7439 sk. Ptol. 5, 20, 1. Tac. Hist. 5, 2. V. ö. az Assyria szónál idézett műveket és főleg A. Baumstark kiváló czikkét a Babylonia szó alatt a Pauly-féle Real-Encyclopädie új átdolgozásában (II. köt. 2267. l.), továbbá Perrot et Chipiez, Hist. de l’art dans. l’antiquité. t. II. Paris, 1884.