Keresztény költészet.

– I. A görögöknél. A görög keresztény irodalom kezdetben csak a próza terén mutatkozott, mert a keresztény hit bajnokainak első kötelességük az volt, hogy vallásukat szóval és irásban ismertessék, terjesszék és ellenséges támadások elől megvédjék. Így az első keresztények a költészet tekintetében az Ó testamentum zsoltáraira voltak utalva, de lassanként (a 2-ik században) fejlődésnek indult a költészet is, melynek legrégibb képviselői azonban nem birván szabadulni a classikus költészet hatalmas befolyása alól, még a quantitas alapjára helyezkedve ógörög metrikai formákban költöttek s így műveik mint idegenszerű műalkotások nem találhatták meg a hivők sziveihez vezető utat, mert a nép nyelvében már a Kr. u. első századokban háttérbe szorult a quantitas a szóhangsúly ellenében. Ennek a classikus iránynak követői közül kiemelendők: alexandriai Clemens (l. Clemens, 2), a 2-ik, nazianzusi Gregorius (l. Gregorius, 2) és Synesius (l. o.) a 4-ik században, kiknek hymnusaiban még a gondolatmenet is a classikusok hatásáról tanuskodik; továbbá laodiceai Apollinarius (l. Apollinarius, 1) és Nonnus (l. Epos, 2) a 4-ik és Eudociai császárnő (l. Athenais, 3) az 5-ik században, kik mély poetikus érzéssel eszközölték a szentírás különböző részeinek paraphrasisait; végül Methodius (l. o.) a 3-ik században, kinek Hajadonok-dalában az előénekes és kar között váltakozó előadás már a keresztény egyházakban akkoriban szokásos szent énekek formáját mutatja. Mivel azonban, mint említettük, a görög népnyelvben a quantitas enyészetnek indult és helyette mindinkább a szóhangsúly lépett előtérbe: a zsidó zsoltárköltészet hatása folytán az ókori metrikus formák teljes átalakulásával kifejlett az ókor végső határán (a 4-ik században) a görög keresztény (és utána a nyugati latin) egyházakban a hangsúlyon alapuló, strophikus szerkezetű rhythmikus költészet, melynek a refrain, acrostichis és rím is jellemzetes tulajdonságait képezik és legrégibb emlékei közé tarotznak egy esti dal és egy intő költemény szüzies életre Nazianzusi Gregoriustól (l. Gregorius, 2). A byzantiumi korban azután kiváló virágzásnak indul az uj költészet, melynek tetőpontjait képezi Romanus (’RwmanoV) a 6-ik században, a byzantiumi korszak legnagyobb költője, «a rhythmikus költészet Pindarusa.» – Irodalom: Az ó keresztény görög költők szövegeit kiadták Christ-Paranikas, Anthologia Graeca carminum christianorum, Lipsiae, 1871. Meyer, Anfang und Ursprung der lat. u. griech. rhythmischen Dichtung, Abhdl. d. b. Ak. XVII (1885). Bouvy, Études sur les origines du rhythme tonique, Nimes, 1886. A byzantiumi korra nézve I. Krumbacher Gesch. der byz. Litt. (2-ik kiadás, 1897), 653–705. ll. – II. A latin keresztény költészetet l. Keresztény irodalom, II. 7 alatt.