Lustratio.

Az engesztelés és tisztulás (’ilasmoi, agnisuoi, caJarmoi, teletai, piacula, priamenta, cerimoniae, lustrationes) fontos része volt mind a görög mind a római vallási szertartásnak. A vallásos érzés magasabb fokán a l. alapja a bűnösségnek vagy belső tisztátlanságnak tudata volt, tehát az a meggyőződés, hogy az ember csak tiszta lélekkel járulhat az istenek színe elé; a belső tisztaságank pedig a külső tisztaság volt a jelképe. De a homerusi korszakban még nagyon alant járó vallásos fogalmak csak a külső tisztaságra fektettek súlyt. Hom. Il. 449. 6, 266 sk. Od. 2, 261. 4, 750. Később már, legalább gyilkosság esetén, nem csupán a vér lemosását követelték, hanem ünnepiesebb és bonyolódottabb engesztelő szertartást is, hogy a bűnös ismét mocsoktalanul közlekedhessék az istenek oltárához és vegyülhessen az emberek közé. Valószínűleg Delphi hatása alatt fejlődött ki azon általános hit, hogy csak tiszta lélekkel közeledhetik az ember oltárhoz, s a legszükségesebb föltétel a test tisztasága vala. Ezért mosakodtak meg ima, fogadalom, áldozás előtt, vagy ha egy szentélybe léptek. Soph. Oed. Col. 460 sk. Eur. Ion 94 sk. A templom bejáratánál voltak kiöntővízzel telt medenczék (perirranthria). A vizet vagy a tengerből vették, vagy folyóvizet sóval kevertek. Eur. El. 799. Iph. Taur. 1161. Verg. a. 2, 719 4, 635. Theocr. 24, 96. Tisztító erőt tulajdonítottak továbbá olajfa-, babérfa-, rozmarin-, myrtus- és borókafőzeteknek is, valamint a tűznek is. Így gyakran emlegetik szalmatűz átugrását. Meggyújtottak továbbá ként, tömjént, mindenféle száraz levelet vagy gyökeret, hogy füstjük tisztító szerül szolgáljon. Ov. fast. 4, 739 sk. Mindinkább elterjedt tehát a hit, hogy a bűn elkövetése után közönséges eszközök nem elegendők az istenek és emberek közt megzavart viszony helyreállítására, s ezért különleges engesztelő és tisztuló szertartások alakultak meg. Azon eljárást, melynek a vérbűn elkövetője magát alávetette, a rhodusi Apollonius pontosan leírja (Argon. 4, 702 sk.), midőn elbeszéli, miképen tisztítja meg Circe Apsyrtus meggyilkolásától Iasont és Medeát. Circe levág egy szopós malaczot, s vérét a gyilkosok kezére önti; ezalatt Zeushoz imádkozik, hogy tartsa távol a bosszuló Erinyseket, és fogadja a bűnösöket ismét kegyelmébe. Hasonlókép tisztul meg Orestes Delphiben az anyagyilkosság kínos gyötrelmeitől. A történeti korban a vérbűn tisztulási eljárására vonatkozólag különbséget tettek szándékos és véletlen gyilkosság között, továbbá, vajjon megengedett vagy tilos volt-e az emberölés. Megengedett volt pl. a gyilkosság erőszakos támadás esetén, vagy ha a házasságtörőt tetten érték, vagy ha a törvény valakit szabadon üldözhetőnek nyilvánított. De még ekkor is szükséges volt a vezeklés; a gyilkosnak számkivetésbe kellett menni (így tett pl. Theseus is), s visszatérve egy kost áldozott, hogy a meggyilkolt lelke és a földalatti istenek (Jeoi tropaioi, lusioi, caJarsioi) valamint Zeus meilicioV, juxioV, cadarsioV megengesztelődjenek. Egy másféle vezeklés az volt, hogy a gyilkos rabszolga lett (így Heracles és Cadmus is), s pénzzel (poinh) váltotta meg magát a meggyilkolt rokonaitól. Homerus csak ezt a módot ismeri (Il. 9, 632. 18, 498). Később szertartásos kibékülés is történt, melyet a megsértett rokonoknak nem volt szabad visszautasítaniok. Néha egész várost kellett tisztulásban részesíteni, ha ez egy gyilkost nem büntetett meg. Ilyen volt Athenae megtisztulása Epimenides (l. e.) által a Cylon-féle fölkelés után. Plut. Sol. 12. Diog. Laërt. 1, 110. Egész nép (Hom. Il. 1, 313) vagy hadsereg is átment ily tisztulási vagy engesztelő szertartáson, s ezzel függ össze, hogy Athenaeben minden népgyülés előtt malacz vérével hintették be az üléseket, s azután füstölő szereket égettek el. Nemcsak gyilkosság követelt tisztulást, hanem a magánéletben is előforduló egynémely körülmény, így pl. járványos vagy súlyos betegség, gonosz álom, melyet a hit isten haragjának tulajdonított. Szintúgy tisztulási eljárás alá estek a nők gyermekágy után, valamint ápolóik; szintúgy a kik holttestet érintettek. Verg. A. 6, 229. A halottas ház ajtaja előtt vízedény állott, melyből minden távozó hintett magára; temetés után a rokonok külön tisztulási eljárás alá vetették magukat. Fontos szerepe volt a tisztulásoknak a myteriumokban (l. e.). E mystikus caJarmoV és teleth eredetét Orpheusra vezetik vissza, mert a mysteriumok terjesztésében nagyon buzgólkodott, sok titkos szertartást átvett idegen cultusokból. Ők e tisztulási szertartásokat eszközül használták gyógyításra, jóslásra, varázslatokra, s mindenféle szemfényvesztéssel gyarapították a babonát. Egynémely római ünnepen (Palilia, Lupercalia, Ambarvalia, Amburbium) e l. a szertartás leglényegesebb alkotó eleme volt. A magánéletben a l. liberorum szokása szerint leánygyermeket születése után 8, fiut 9 nap mulva tisztítottak meg, hogy varázslatoktól óvják. E napok neve lustrici dies. Nyilvános tisztulások voltak: a lustratio classium (Liv. 36, 32), a mikor egy partmenti oltáron áldozati állatot vágtak le, a hajóhad körül vitték a husát, s felét a tengerbe dobták; a lustratio exercitus terrestris vagy sacrificium lustrale, ha szárazföldi sereg indult hadba, szintúgy, ha visszatért. Livius szerint (1, 44) Servius Tullius alapította meg a Lustratio populi Romani, vagy röviden Lustrum nevű szertartást, az egész római nép megtisztítását, melyet minden öt évben a census befejezése után a Campus Martiuson végeztek souvetaurilia vagyis sertés-, juh- és bikaáldozattal. A lustrum szó innen az 5 évi időt is jelentette. Eleinte a király, később a consul, Kr. e. 443-tól kezdve a censor végezte ezt a szertartást, s ő mondta el az imát: «ut dii immortales populi Romani res meliores amplioresqu facerent», melyet az ifjabb Scipio indítványára így módosítottak: «ut res Romanus perpetuo incolumes servarent.» Val. Max. 4, 1, 10. Suet. Oct. 97. Liv. 38, 36.