Pausanias

PausaniaV. – 1. Spartai, Cleombrotus király fia, ki atyjának Kr. e. 479-ben bekövetkezett halála óta Plistarchus, Leonidas kiskorú fia felett a gyámságot s helyette a kormányzást vitte. Gyakran illetéktelenül királynak mondják. Az a nagy dicsőség jutott osztályrészéűl, hogy az ő vezérlete alatt vívták meg a szövetséges görögök a fontos plataeaei ütközetet Kr. e. 479-ben. Ez évben hazulról 5000 spartaival, 5000 perioecusszal és 35,000 helotával indult el. Az Isthmusnál magához vette a többi peloponnesusi hadakat, Eleusisnál hozzá csatlakozott az athenaeiek 8000 hoplitája s így 38,700 nehéz és 69,500 könnyű fegyverzetűvel (mely szám a thespiaebeliekkel 110,000-re egészült ki, Hdt. 9, 30) kelt át a Cithaeronon s állott szembe az Erythrae közelében táborozó Mardoniusszal. Hdt. 9, 10 sk. Plut. Arist. 11. Tizenegy napi huzavona után, midőn arról értesült a macedoniai Sándor útján, hogy az ellenség nem akarja tovább halogatni a támadást, a 12-ik napra következő éjjel visszavonult Plataeae alá, hol a hely kevésbbé volt kedvező a perzsa lovasságra nézve, s itt teljesen szétverte a perzsa hadat. Maga Mardonius is elesett 479 julius végén, vagy, mi valószínűbb, augustus elején. Ütközet után a szokásos vitézségi díjat (apisteia) mind Sparta mind Athenae magának követelte, mire Aristides reá bírta társait, hogy nyugodjanak meg a megarai és corinthusi vezér itéletében, kik Plataeaenek itélték oda a díjat. P. azonban legalább a maga személyét nem akarta homályban hagyni s e végett a görögöktől a csata sikerének örömére a delphi Apollónak szánt tripusra csak a maga nevét illesztette. A spartaiak méltó felháborodással fogadták ezt az eljárást, nevét kitörültették s helyette fölsorolták mindazon görög államok nevét, melyek részt vettek az ütközetben. Miután a szövetségesek még Plataeae alatt elosztották a zsákmányt s megújították a szövetséget (Thuc. 2, 71. 3, 68), P. Thebae alá vezette a hadakat, hogy büntesse meg a várost a perzsákkal való szövetség miatt. 20 napi megszállás után kézre kerültek a perzsa párt fejei, kiket azután Corinthusban kivégeztetett. A kövtekező évben a szövetséges hajóhad élén a keleti vizekre ment, hogy szorítsa ki a perzsákat az itteni görög birtokokból. Először Cyprus (Thuc. 1, 94) nagyobb részéből űzte ki a perzsákat, majd hosszabb megszállás után bevette Byzantiumot. Itteni magatartásával utat nyitott a görög nemzetközi viszonyok új alakulására. Elkábította ugyanis eddigi szerencséje s vakmerő terveket kezdett szőni. A plataeaei győzőt, kinek a nagy dicsőségen kívül osztályrészűl jutott a zsákmánynak is szinejava, nevezetesen Xerxes sátrának gazdag felszerelése, arany, ezüst készletek, lovak, rabnők stb., nagyon bántotta az a megaláztatás, mely őt nevének a delphii tripusról való kitörlése által érte; nem érezte magát jól az ephorusok felügyelete alatt sem, s nagyon örült, mikor a sereg élén hazulról menekülhetett. Most az erős Byzantium felett rendelkezvén, az a gondolata támadt, hogy örökre menekülhetne a spartai törvények békói alól, ha magát a perzsa segítségével Görögország urává tenné. Hogy a perzsa támogatást kiérdemelje, Byzantiumot az itt őrzött igen előkelő perzsa foglyokkal együtt az eretriai száműzött s most perzsa alattvaló Gongylusra bizta, majd a foglyokat menekülni hagyta vagy talán, mi valószínűbb, egyenesen elküldte Xerxeshez, kihez levelet is intézett, tudtára adva, hogy neki köszönheti a foglyok hazabocsátását. Egyúttal megkérte a király leányának a kezét, ígérve, hogy ha a király segítségére lesz, egész Görögországot hatalma alá hajtja. A király elfogadta az ajánlatot, igért neki aranyat, ezüstöt, sereget, a mennyi kell, s ez ügyben megbizottjáúl Artabasust Dascylium új satrapáját jelölte meg. Pausanias erre már Xerxes vejének és Görögország satrapájának képzelve magát perzsa ruhába öltözött s keleti satrapa módjára gőgösen utazott át Thracián. Mindez elidegenítette tőle az ionokat s ezek mindinkább a derék és könnyen megközelíthető athenaei vezérekben, Aristidesben és Cimonban találták fel igazi gyámolítóiakt. Miért is midőn Spartában meghallva P. ferde magaviseletét s az árulást rebesgető híreket őt haza rendelték, távolléte alatt az ionok határozottan Athenae főnöksége alá sorakoztak, s hiába jelent meg aztán Dorcis, az új fővezér, ilyennek őt többé el nem ismerték. Így alakul meg 478-ban Athenae főnöksége alatt a delosi szövetség, mibe jónak látta Sparta is belenyugodni. Hdt. 8, 3. Plut. Aris.t 23. Thuc. 1, 128 skk. P. ügyét otthon megvizsgálván, némi személyes sérelmekben hibásnak találták ugyan, de a fővád alól fölmentették. A gyanú azért nem lévén teljesen eloszlatva, a fővezérséget nem adták vissza neki. Azért nem sokára mégis elment önhatalmulag Byzantiumba, hogy folytassa cselszövényeit a perzsa királylyal. Az athenaeiektől elűzetve Colonaeba ment Troasban, a honnan az ephorusok egy hirnök által a scytaléval hazahívták. Bizva tele erszényében haza ment s csakugyan, bár egyelőre fogva tartották, nem sokára megint szabadlábra helyezték, s így folytathatta levelezését Artabazusszal. Majd nem átallotta a legkényesebb fegyverhez nyulni. Alkuba bocsátkozott a helotákkal szabadságot igérve nekik, ha czéljához segítik. A heloták közül aztán egyik-másik jelentést tett üzelmeiről, de sokáig nem volt elég kézzelfogható bizonyíték ellene, meg tartottak is tőle. A végén egy bizalmas argilusi thraciai rabszolgája, kinek az utolsó iratot kellett volna Artabazushoz vinnie, de a ki nyomára jött, hogy már az ő élete is veszélyeztetve van, alkalmat nyujtott az ephorusoknak, hogy személyesen győződjenek meg az árulásról. Midőn aztán ennek következtében el akarták fogni Spartában, P. ezt megtudta és az Athena Chalcioecus templomába menekült. Itt nem alkalmazhatván erőszakot ellene, a templom kijáróit befalazták, bent azután P. éhen halt (468). A templomon azonban így sérelem esett, miért is a jósda utasítására engesztelő áldozatot kellett bemutatni. Bár P. árulásának a története Thucydides tekintélyén alapszik, az újabb időkben mégis megkisérlették annak hitelességét kétsgébevonni. V. ö. Duncker, Der Prozess des P. 1883. – 2. Az előbbi unokája, Plistoanax (444–426 Kr. e.) király fia, az Agidák családjából, Sparta királya Kr. e. 408–394. Thrasybulusnak a 30 zsarnok ellen folytatott küzdelme alatt Athenaebe küdletett ki a zsarnokok támogatására, főként pedig a túlhatalmassá váló Lysander ellensúlyozására. Ennélfogva bár győzelmet aratott Thrasybulus hivei felett a Piraeeusban, mégis hozzájárult a democratia visszaállításához. Xen. Hell. 2, 4, 29 skk. Ellenségei törvény elé állították, de ezúttal fölmentetett (Paus. 3, 5, 2), midőn azonban 395-ben elkésett Haliartusnál megjelenni s Lysander egymagában bocsátkozván ütközetbe, azt életével együtt elvesztette, ismét bevádolták, hogy elhanyagolta az állam érdekeit. Az itélet elől Tegeába menekült s itt halt meg. Plut. Lys. 28 skk. Just. 6, 4. Xen. Hell. 3, 5, 17 skk. – 3. Aëropus fia Lyncestisből, II. Amyntas után 391-ben Kr. e. Macedonia királya lett; őt III. Amyntas, Arrhidaeus fia (390–369) buktatta meg. Diod. Sic. 14, 89. – 4. Ptolemaeus Alorites (368–365) ellen lázadt fel. Talán azonos azzal a P.-szal, ki mint trónkövetelő II. Fülöp ellen lépett fel. – 5. II. Fülöp macedoniai király gyilkosa, testőreinek egyike. A gyilkosságot a miatt való bosszújában követte el, hogy a király nem büntette meg Attalust (l. o. 1) és hiveit, midőn P.-t megsértették. Aristot. pol. 5, 10 p. 1311B, 1. Az esemény színhelye az aegaei szinház bejárata volt (Kr. e. 336 őszén), a hol Fülöp leánya Cleopatra (l. o. 5) esküvőjét epirusi Sándorral (l. Alexander, I, 3) ünnepelte. A gyilkost futtában elfogták s a testőrök leszúrták. Diod. Sic. 16, 91 skk. Isut. 9, 6 skk.

6. Útleíró (o perihghtihV), kisázsiai eredetű ember, ki a Sipylus és Hermus vidékén lakott s ezt tartotta hazájának (5, 13, 7). Beutazta nemcsak Görögországot, hanem Italiát (Romában sokáig tartózkodott) és Sardiniát is, valamint Keleten Syriát és Ammon jóshelyét is meglátogatta (5, 12, 6. 9, 16, 1). Műve perihghsiV thV ’ElladoV. Kr. u. 160–174 között készült, s az ókori Görögország topographiájára, mytholigájára, vallására és műemlékeire vonatkozólag egyik legbecsesebb kútforrásunk. Alig lehetett P. határozott czélja, hogy az érdeklődő utazók részére görögországi útikönyvet vagy archaelogiai útmutatót szerkeszszen, mert igen sok dolgot elhagyott, a mi egyiket-másikat érdekelt volna. Könyvét szemlátomást olyanoknak szánta, a kik már utaztak Görögországban, hogy úti emlékeiket felujítsák, kiegészítsék, s a magyarázók tévedéseit kijavítsák. Az út, a melyet leír, valószínűleg ugyanaz, a melyet maga megtett mint műkedvelő, a ki nem törődik azzal, hogy teljesen kimerítse tárgyát. Innen magyarázható, hogy az első könyvekben, főleg Attica leírásában, ügyetlen, szeme még nem éles, s csak később válik pontosabb megfigyelővé és elevenebb előadóvá. Leirásuk a Pirraeeusszal kezdi, s először Atticát és Megarist ismerteti (1. könyv: ’ Attica); azután átmegy az Isthmuson, meglátogatja Corinthust, Argost, Mycenaet, Epidaurust (2. könyv: KorinJiacu); sokáig tartózkodik Laconiában (3. könyv: Lawnica); átmegy Messeniába, s elmondja történetét (4. könyv: Messhnica), s így jut el Elisbe. Olympia emlékei igazolják elbeszélésének aránylagos terjedelmességét, a mi különösen a legújabb ásatásokra vontkozólag vált becsessé (5–6. könyv: ’ Hliaca). Azutná átmegy Achaiába, előadva történetét, s itt fűzi hozzá Ioniára vonatkozó adatait, a mennyiben Aegialea régi lakosai alapították gyarmatait (7. könyv: ’Acaica). Peloponnesusi útját Arcadiával fejezi be s vele kapcsolatban foglalkozik Philopoemennel (8. könyv: ’Arcadica). Visszatérve Közép-Görögországba, először Boeotiát látogatja meg, s főleg Thebaevel, a Thebabis emlékeivel, a perzsa háborúkkal, Epaminondasszal és a városok (Plataeae, Delium, Orchomenus, Tanagra) műemlékeivel foglalkozik (9. könyv: Boiwtica). Végre Phocisba kel át, a hol Delphi köti le figyelmét; e könyvével jó útmutatásokat adott a legújabb ásatások vezetőinek (10. könyv: Fwcica). Leirásában a tudomány nagy kárára mellőzi Görögország keleti és nyugati gyarmatait, Acarnaniát, Aetoliát, Epirust, a Pindus környékét és Thessaliát. P. sok régi írót fölhasznált, bár nem nevezi meg őket, főleg Polemont a perihghthV-t, mert feltünően mellőz olyan műemlékeket, melyek Polemon kora után (Kr. e. 2. század) keletkeztek. Nem volt nagy kedve az aprólékos kutatásokhoz, feliratok kibetűzéséhez. De érdeme, hogy jó forrásokból merített, s így sok értékes adatot mentett meg a tudomány számára. Főleg nagy olvasottsága tűnik ki mindenütt; elveszett eposokból idéz, melyeket maga olvasott. De művészi érzéke nem volt nagy. A mesterműveket szárazon írja le, személyes megjegyzéseket nem tesz. A leírt műveket magyarázza, s a művészekről is közöl anecdotákat, de maga nem itél róluk. Mint író sem nagyobb, semmint megfigyelő. Egyszerű, száraz stilusa részben természetes, részben kiszámított naivitást árul el, s mondatainak lazább szerkezetével Herodotust igyekszik utánozni, ennek természetes elegantiája nélkül. Műve azonban oly tanulságos, hogy e hibákat az olvasó nem rója fel neki, mert adatainak gazdagságát mint valamely kincsesbányát alig lehet kimeríteni. – Irodalom: Kiadások: J. H. Chr. Schubart (Teubner, 1891). Blümmer-Hitzig (Calvarinál, de még nincs befejezve) bőséges jegyzetekkel. Fordítások: németül Schubarttól, angolul Frazertől (becses jegyzetekkel). V. ö. Kalkmann, pausanias der Perieget (Berlin, 1886). Gurlitt, Untersuchungen über Pausanias (Graz, 1890). heberdey, Die Reisen des Pausanias (Wien, 1890). Dr. Kapossy Endre, Pausanias és útleirása, különösen mint műtörténeti forrás (bajai gymn. értesítő 1891). – 7. Sophista a Kr. u. 2. sázadban, a cappadociai Caesareából. Előb Athenaeben, majd Romában is tanított. Declamatióin kívűl művei voltak: peri suntaxewV és problhmata. – 8. Damascusból, ki Syriáról írt egy művet 6 könyvben. Töredékeit l. Müller, Fragm. hist. Graec. 4, 467. – 9. Lacedaemonból, a ki hazájának történetét nagyon elfogultan írta meg. – 10. Lexicographus, talán azonos a damascusival. Szótára a görög nyelvkincset teljesen felölelte. – 11. Jelzője ’HracleitisthV, a ki a bölcsész Heraclitus műveit magyarázó jegyzetekkel látta el. – 12. Érczöntő Apolloniában, a sicyoni Daedalus kortársa, a kivel együtt több műemléket készített a tegeaeiak megbizásából Apollo delphibeli szentélye számára. Paus. 10, 9, 6.