Peloponnesusi háború

(Kr. előtt 431–404). Athenae diadallal került ki a perzsa háborúkból: a döntő nagy ütközetekben a görög államok között neki volt a legnagyobb érdeme, az ő vezetése alatt szabadultak fel a perzsa iga alól a keleti görögök és az e mívelettel kapcsolatosan létesült delosi szövetség megszerezte neki a tengeri hegemoniát. Sőt buzgó szolgálatai a nemzeti ügy körül, lankadatlan munkássága, élénk vállalkozó szelleme oda vitték a dolgot, hogy a nagy kiterjedésű szövetség vezetője annak urává lett s ezzel első hatalmassággá vált a görög világban. És Pericles korában nemcsak politikai hatalmát fejtette ki, szorosan magához lánczolván szövetségeseit, hanem egyúttal tündöklő központja lett a görög művészeteknek, tudománynak. Mindez fölkeltette a szövetségen kívűl állók féltékenységét. Sparta fájlalta hegemoniájának lehanyatlását, Corinthus a kereskedelemben, iparban való túlszárnyaltatását és leszorulását régi piaczairól, colonialis területeiről. Az ellentétet még fokozták a dórságot és iónságot elválasztó jellemsajátságok s ezekkel kapcsolatosan az Athenaetől fejlesztett és pártfogolt democratikus meg a dóroktól ápolt aristocratikus irányzat. Gyűlölség támadt a mívelt és jólétben levő iránt a kevésbbé míveltben és nélkülözőben. Az ellentétes táborok tömörülésének aztán kedvezett a görög nemzetközi viszonyokban a perzsa háborúk óta rendre kifejlődött dualismus, mely szerint a legtöbb görög állam vagy Athenae vagy Sparta szövetségébe tartozott. Az Athenae-ellenes tábor aztán a féltékenység indította föllépésre hangztos czímet talált, hirdetvén, hogy Athenae elnyomja a görög szabadságot, midőn oly szorosan kapcsolja magához szövetségeseit; e szabadság védelmére fognak tehát fegyvert Sparta és szövetségesei. Alkalmat a lappangó tűz fellobbanására a következő események szolgáltattak. Epidamnusban (Dyrrhachium) 436-ban elűzte a demos a nemességet, mire a város régi ellenségeitől, az illyriai taulantiusoktól nyert segítséggel fenyegette a várost. A democraták az anyavároshoz Corcyrához folyamodtak támogatásért, de az ottani aristocrata kormány elutasította őket. Corcyra anyavárosához Corinthushoz fordultak tehát. Az utóbbi ki lévén szorítva Athenae hatalmas tengerészetétől a keleti vizekről, szívesen foglalt volna tért Nyugaton s ezért, bár aristocrata alkotmánynyal bírt, mégis elküldte segítségül hajóhadát. Ezt fenyegetőnek találván magukra nézve a corcyraiak, fölfegyerkeztek, megverték a corinthusi hajóhadat az actiumi előfoknál és még ugyanazon a napon elfoglalták Epidamnust (435 vagy 434 tavaszán). Thuc. 1, 24 skk. Corinthus most még nagyobb készülődéseket tesz és szövetségeseket szerez. Ebben immár Corcyra is veszedelmet látva Athenaehez fordul segélyért, a maga részéről is szövetégét ajánlva fel. Ennek megakadályozására Corinthus is elküldte a követeit Athenaebe, de itt a népgyűlésen folyt két napi vita után fölvették Corcyriát az athenaei szövetségbe. Midőn tehát a corinthusiak újra támadván, 433 septemberében a Sybota szigeteknél 150 hajójukkal a corcyriaiak 110 hajója felett már-már győzelmet arattak, megjelentek az athenaeiektől küldött hajók s visszavonulásra birták a corinthusiakat (thuc. 1, 31), kik most már békeszeéssel vádolták az athenaeieket, holott az utolsó egyesség (445-ben) Sparta és Athenae között szabadno hagyta mindkettőnek azt a jogát, hogy szövetségébe fölvegyen olyan görög államokat, a melyek a béke megkötésekor egyik szövetséghez sem tartoztak. Corcyra pedig ilyen volt. Nemsokára a corinthusiaknak új sérelmük támadt. 432 tavaszán ugyanis II. Perdiccas macedoni király bujtogatására elpártolt az athenaei szövetségtől Potidaea valamint még más chalcidicei szövetségesek is, s míg Athenaenek Északra kiküldött hadai a macedoni király ellen működtek, Corinthus Potidaeában mint gyarmatvárosába pár ezer embert küldött segítségűl. Az athenaeiek azonban ezek felett is győzelmet aratván, Potidaeát körülzárták. Thuc. 1, 56 skk. Plut. Per. 29. Corinthus most mindent elkövetett, hogy Spartát föllépésre bírja. Sürgetésére ez fel is szólította panasztételre mindazon görög államokat, melyek sérelmet szenvedtek Athenaetől. Panaszával megjelent Megara, melynek hajóit az athenaeiek kitiltották a szövetségükbe tartozó kikötőkből, nyilván neheztelvén Megarára régebbi hűtlenségéért s hogy a Sybota szigeteknél ellenük harczolt a corinthusiak oldalán. Titokban elküldte követeit Aegina is, melyet Athenae, miután az középgörögországi háborúk alkalmával ellenségeivel szövetkezett, 457/6-ban megtört és adófizető szövetségesévé tett. Thuc. 1, 67 skk. Sparta e panaszokra és Corinthus izgatására nagyon harczias hangulatba jött és Archidamus király intelmei ellenére a háború mellett nyilatkozott. Hozzá járult ehhez a szövetségi gyűlés is, melynek határozatából háborúval fenyegették Athenaet, ha nem adja vissza Aeginának és Potidaeának függetlenségét, nem vonja vissza a megaraiak ellen hozott határozatot s ha nem ad szabadságot egyáltalában az összes görögöknek. Pericles e kívánalmakkal szemben fölfejtette polgártársai előtt, hogy a spartaiak ámítni akarnak, midőn ama követelményeket úgy tüntetik fel, mintha azoktól függne a háború. A spartaiak tényleg háborút akarnak, mi ha nem úgy volna, ügyüket a békebíróság elé terjesztenék. De erről hallani sem akarnak. Pericles bátorítására tehát a nép elutasította a peloponnesusi követeket s ezzel a háború el volt határozva 431 elején. Thuc. 1, 140–145. – A háború első szaka, az archidamusi vagy tíz éves (Thuc. 5, 25) háború (431–421). Athenae a háborút nagy számú fügő szövetségessel kezdette meg (Aristophanes [vesp. 717] valószínűleg túlozva teszi a szövetséges államok számát ezerrel, kikhez járult néhány szabad állam, mint chius, Lesbos, Plataeae, Naupactus; kevéssé megbízhatók voltak Perdiccas macedoni király, Sitalces thraciai fejedelem, Corcyra stb. Ki tudott állítani Athanae 30,000 hoplitát, 300 hadihajót, az állami kincstárban volt 6000 talentum, az évi bevétel volt 1000 talentum; gyenge oldala volt szövetségeseinek megbízhatatlansága. Sparta mellett csoportosult peloponnesusi szövetségén kívűl Megara, Boeotia, Locris, Phocis; 60,000 nehéz fegyverzetűt tudtak kiállítani, de gyengén állottak hajók és pénz dolgában, mire Pericles számításában nagy súlyt fektetett. Az első támadás Thebaeből indult ki. E város ugyanis egyetértve Plataeae nehány oligarcha érzelmű polgárával a 431. év aprilisének első napjain egy sötét éjjelen hadaival meglepvén Plataeaet, el akarta foglalni. De a kisérlet meghiusult a plataei democraták elszánt föllépése következtében. Csak az volt sajnos, hogy a plataeaeiek a foglyúl ejtett thebaeieket nagy sietséggel kivégezték s ezzel nagy mértékben felkeltették az ellenség boszuérzetét. Thuc. 2, 2. Junius hóban Archadiamus spartai király 60,000 emberrel jelent meg Atticában s azt, miután az athenaeiek falaik közé zárkóztak, 30–40 napon át pusztította. E pusztító hadjáratok évenként megujultak (kivéve a harmadik és hatodik évet). Megtorlásúl az athenaeiek ugyancsak az első évben 100 hajóból álló haddal pusztították a Peloponnesus partjait. Aegina lakóit hajókra rakva elvitték Lacedaemonba, hol Thyreába telepítették le őket; a sziget athenaei cleruchusok kezébement át. Szerencsésen működött az athenaei sereg Potidaea ellen. ebben az évben az állami kincstárból félre tettek 1000 talentumot, a melyről kimondották, hogy csak abban az esetben használják fel hadi czélokra, ha a város hajóhaddal támadtatnék meg. Az első év halottai felett Pericles tartott gyönyörű emlékbeszédet. Thuc. 2, 10 skk. (a beszéd maga 2, 35–46). 430-ban a peloponnesusiak újra megjelentek Atticában, s miután multkor inkább az északi részeket pusztították, most a délieknek estek. De nemsokára őket is elrémítette a pestis, mely az athenaeiek között borzasztóan pusztított. A szörnyű csapás hatása alatt az utóbbiak már követséget is küldtek Spartába békét kérni. De a spartaiak a perzsákkal bocsátkozván alkudozásba, elutasították őket. E tájban volt kénytelen Pericles ellenségei áskálódása következtében a közügyektől visszavonulni. De csakhamar visszaadván a nép neki eddigi állását, Pericles szóval és tettel megint bátorságot öntött polgártársaiba. Thuc. 2, 46–70. 429-ben a spartaiak békét hagyva Atticának Plataeaet szállják meg; az év elején megadja magát Potidaea; szerencsésen harczolt Phormion athenaei vezér a Corinthusi öbölben; de sok áldozatot követelt a pestis, mely mintha a legjobb polgárokat akarta volna pusztítani. Ezen év szeptemberében meghalt Pericles is s vele eltünik Athenae politikai életéből az erő és józanság. Plut. Per. 39. Thuc. 3, 87. Diod. Sic. 12, 58. E téren most sajnálatraméltó jelenségekkel találkozunk. A ragály nemcsak emberéletben követelt nagy áldozatokat, hanem gyöngítette a nép jellemét is, terjesztvén a kishitűséget, a munkakedv hiányát és könnyelmű életet. Mutatkozni kezdettek az alkotmány gyöngéi, melyek lehetővé tették, hogy a csőcselék illetéktelen befolyást gyakoroljon a közéletre. A csőcselék pedig mindinkább gyarapodott a háború nyomorai között és városba tólulván, munkátlan életének fő jövedelmi forrása a birósági napidíj lett. S arról, hogy minél gyakrabban legyen alkalom a bíráskodásra, gondoskodtak a sycophanták, kik galád módon gyakorolták a minden áron való vádaskodást. Pericles tiszta szándéka, erős akarata eltünvén, a megrontott nép lelketlen demagogusok játszó labdája lett. Ez utóbbiaknak Pericles halála után legnagyobb befolyású tagja Cleon volt (l. o.), az önző és könyörtelen, az aristocraták és mérsékelt democraták gyűlölője, ki Sparta ellen a végletekig akarta vinni a háborút. Vele szemben a jobbmódú polgárok mérsékeltebb democraták Nicias körül csoportosultak, de ez alig mérkőzhetett vele. Thuc. 2, 70–100. A testvérháború azonban Athenaen kívül is éreztette gyászos hatását. Görögországszerte elvadultak az erkölcsök, napirenden voltak a brutalitások, enyészett a vallásosság. 428-ban még pusztítottak a peloponnesusiak Atticában, midőn az Athenaeiek hírűl vették, hogy Mytilene tőlük elszakadt. E város oligarcha kormányával már egész Lesbos szigetére kiterjesztette a hatalmát, csupán a democrata és Athenaehez ragaszkodó Methymna védte meg függetlenségét. Hogy ezt is elnyelhesse s hódíthasson az átellenben fekvő szárazföldön Athenae ellenére is, Spartával szövetkezett. Ez 427-ben az athenaeiek nagy meglepetésére még hajóhadat is küldött segítségére. Az ez ellen folytatott háború sok áldozatába került Athenaenek, kénytelen volt polgáraira rendkívüli adót kivetni, Cleon pedig kivitte, hogy a szövetségesekre is új terhek rovassanak. Thuc. 3, 1–19. Paches athenaei vezér szerencsésen harczolván Mytilene ellen, ez kénytelen volt 427-ben feltétlenül megadni magát. Cleon bősz indulattal azt a kegyetlen határozatot hozatta a népgyűlésen, hogy minden mytilenei polgár (valami 6000) végeztessék ki. Szerencsére a borzasztó határozat meghozatala után a mérsékeltebbek Eucrates fiának Diodotusnak vezetése alatt összeszedték magukat s egy második népgyűlésen oda módosítták a határozatot, hogy csak az uralmat gyakorló legelőkelőbb polgárság sujtassék. Még így is 1000-en felül végeztettek ki. A többiek adófizető alattvalók lettek, földiek athenaei polgárok között osztattak ki. Ugyancsak 427b-en kénytelen volt Plataeae csekély őrsége a három év óta tartó megszállás folytán éhségtől gyötörve megadni magát, s a győztes ellenség mindnyájukat rövid úton kivégeztette. Az év harmadik gyászos esete Corcyrában folyt le. Itt a corinthusiak izgatására a nemesség Spartához akart átpártolni, de a democraták azzal előzték meg őket, hogy közvetlenűl legyilkolták az aristocraták nagyobb részét, maradványait pedig két év mulva (425). Az athenaeiek új erőt reméltek Nagy Görögországból, midőn itt is beavatkoztak a dórok és iónok harczaiba és Gorgiasnak a Leontiniből küldött követnek kérésére 427-ben Laches és Charoeades vezetése alatt hajóhadat küldtek ki. Ez megszállotta Rhegiumot, mely aztán nehány éven át athenaei hatalom alatt állott. Thuc. 3, 20–86. Diod. Sic. 12, 48 sk. 426-ban a spartaiak földrengés miatt nem törtek be Atticába. Nicias tehát zavartalanúl foglalhatta el Minoa szigetét, mely Megara kikötője felett uralkodott; pusztított továbbá Melus szigetén, majd Boeotiába törve győzelmet aratott a thebaei hadakon. Ugyanezen évben Demosthenes, a tehetséges athenaei vezér, Nyugaton próbál szerencsét, s bár az aetoliaiak harczais népétől vereséget szenved, fölmenti a fenyegetett Naupactust s győzelmet arat az Ambraciai öböl mellett a spartai Eurolychustól vezetett ambraciaiak és peloponnesusiak felett. Thac. 3,87–114. Távollétében nem választathatván meg magát strategusnak a következő 425-ik évre, a néptől engedélyt nyer, hogy a Corcyriába menő hadvezérek mellett mint tanácsadó működhessék. Útközben a vezérek akarata ellenére de segítve a szélcsend által elfogatott várát és azt megerősíti. A spartaiak azonnal fölismerték ennek az állásfoglalásnak nagy jelentőségét és siettek mind szárazon mind vizen támadást intézni, de megverve az átellenben fekvő Sphacteria szigetére zárattak. Sparta kész volt áldozatok árán is kibékülni, de Cleon ennek útját állotta, majd pedig ő küldetvén ki a szigetre szorultak megostromlására, maga mellé vette Demosthenest s ennek segítségével elfogta a még fenmaradt 120 spartait és 172 peloponnesusit. Igy Atheane Cleonnak politikája következtében elszalasztotta a jó alkalmat a békére. Thuc. 4, 1–18. Plut. Nic. 7, 8. A háború tovább folyt. Nicias 424-ben meghódítja Cytherát, visszatértében pedig megtámadja Thyreát, és sokat az idetelepített aeginaiak közül levág, a többieket pedig fogságba hurczolja. Demosthenes elfoglalja Megara kikötőjét Nisaeát s ezen az úton kisérletet tesz Megara ellen is, de a spartai Brasidas meghiusítja a tervét. Majd Demosthenes és Hippocrates vezetése alatt az athenaeiek Boeotiában is állást akartak foglalni, de Deliumnál érzékeny vereséget szenvedtek (424), mire nagy veszteség érte őket Thraciában is. Az éleslátású és vitéz Brasidas spartai hadvezér erre az életrevaló tervre vállalkozott, csaknem a maga erején, hogy Athenaet leggyengébb oldalán támadja meg, thraciai gyarmatországában. Sok ügyességgel átkelt az athenaeiektől megszállott Megarison, majd az ellenséges indulatú Thessalián s a szabadság igéretével magához vonzotta a chalcidicei városokat, s a mi fő, megmaradt a béke óhajtása mellett, nem fogván fel Brasidas sikerének teljes jelentőségét, csak azért örült győzelmének, hogy most már volt mit kínálni a foglyok váltsága fejében. A 423-ik év martiusában tehát fegyverszünet jött létre, hogy azután a békét is megköthessék. Thraciában azonban tovább folyt a háború (Thuc. 4, 122), mert Brasidasnak nem tetszett a béke, másfelől pedig Cleon Athenaeben kivitte, hogy Thraciába új csapatok küldessenek, s utóbb maga állott azok élére. A 422-ik év őszén Amphipolis mind Cleon mind Brasidas (Thuc. 5, 6 skk.) s ezzel mindkét oldalon el lőn hárítva a béke fő akadálya. Ennélfogva az 421-ben létre is jött, s minthogy Athenae részéről Sparta kivánságához képest Nicias vezette a tárgyalásokat, Nicidas békéjének neveztetett el. Ötven évre kötötték s tartoztak pontozatai értelmében a háborús felek kölcsönösen kiadni egymásnak hódítmányaikat és a foglyokat. Thuc. 5, 14 skk. – A háború második szaka (421–413). Nicias békéjével nem volt megelégedve Thebae, Corithus és Megara, odahagyták tehát a spartai szövetséget. Corintus új szövetséget hozott létre maga, Argos, Mantinea és Elis között. Thuc. 5, 27–29. Erre Sparta Athenaevel köt 50 évre véd- és daczszövetséget, de őszinte viszony nem tud közöttük kifejlődni s Alcibiades, a ki boszus volt Spartára, a mióta ez nem fogadta volt el felajánlott szolgálatát a béke megkötésénél, s ki időközben befolyásra jutott a népnél, csúfosan kijátszotta Spartát, midőn Argost, Elist és Mantineát Athenae szövetségébe vonta. Corinthus erre visszatér Spartához, s Thebae szövetséget igyekszik kötni utóbbival. Alcibiades szövetsége azonban nem szerencsés, mert Sparta 418-ban Mantineánál a szövetkezettek seregén győzelmet arat. Argos kénytelen volt odahagyni az athenaei szövetséget s democrata szervezetét aristocratává alakítani át, de nemsokára megint a democraták kerekedtek felül s visszaállították az athenaei szövetséget. Sparta ezt elnézte, sőt még azt is, hogy Athenae 416-ban haddal támadta a peloponnesusi szövetségnek, de mint egyetlen ellenséges sziget az Archipelagusban Athenaenek útjában állott. A fegyverfoghatók kivégeztettek, nők, gyermekek rabszolgaságra hurczoltattak. Thuc. 5, 43 skk. A béke mégis fennállott. De aztán végleg felzavarta azt Alcibiades és pártja, midőn belesodorták hazájukat a siciliai háborúba, abban a reményben, hogy a sziget s még további országok meghódításával olyan hatalomra fognak vergődni, melynek segítségével Spartát is végleg lesujthatják. Midőn Egesta Selinus és ennek támogatója Syracusa ellen segítséget kért, Athenae a nép és Alcibiades sürgetésére 415-ben 134 kitünően felszerelt hajót küldött ki Alcibiades, Nicias és Lamachus vezetése alatt (l. Alcibiades). Alcibiades először egyezkedés útján igyekezett megnyerni a siciliai városokat; Naxusszal és Catanával ez sikerült is, de ekkor Alcibiadest hazahívták, hogy ellenségeinek vádjai folytán törvény elé álltsák. Lamachus nemsokára elesett. Nicias már-már megadásra bírta Syracusaet, midőn az ítélet elől menekülő Alcibiades beavatkozásra bírta Spartát s ez Gylippust (l. o.) küldte corinthusi hajókkal Syracusae támogatására. Csakhamar majdnem az összes siciliai görög városok melléje állottak. Athenae új hadakat küldött ugyan Eurymedon és Demosthenes vezetése alatt (413 aug.), de már ezek sem segíthettek. Nicias halogatása, ingadozása oda vitte a dolgot, hogy az ellenség kényelmesen bezárhatta a hajóhadat a kikötőbe, a melyben az állomásozott. Az athenaeiek hajóikat elpusztítva vagy odahagyva a szárazon akartak Catanába menekülni, de szerencsétlenűl, mert az ellenség a két részre oszlott sereget részint levágta részint elfogta. Nicias és Demosthenes kivégeztettek, a többi 7000 fogoly kőbányákba záratott vagy rabszolgaságra adatott. A csapás borzasztó volt, oda lett az athenaei ifjuság virága, a város gyászba borult s rendkívűli úton kellett a polgárság szaporításáról gondoskodni. A háború különben már Görögországban is folyt azon év (413) tavasza óta. Thuc. 6, 8 skk. 71 skk. Miután ugyanis már 414-ben athenaei hajók pusztítottak a laconiai partokon, a spartaiak Alcibiades tanácsára II. Agis király alatt állandóan megszállva tartották Atticában az Athenaetől 23 kilométerre fekvő Deceleát, hogy innen folyton támadva, kimerítsék Athenat. – Ezzel megkezdődött a háború harmadik szakasza, a deceleai háború (413–404). A spartaiak Alcibiades segítségével részükre vonják Athenae ión szövetségeseit és Tissaphernes sardesi satrapával megkötik a perzsa szövetséget, kiszolgáltatván ennek árában az ázsiai görögöket az egykor legyőzött ellenségnek. De a veszedelem új erőt ad Athenaenek s azok, a kik a siciliai veszedelembe hajtották az államot, átadják a vezetést a mérsékelteknek. Így szervezik a probouloi kormányzó testületét s szorítják meg a nép befolyását a közügyekre. Felhasználják a háború elején félretett 1000 talentumot s hirtelenében megverik a peloponnesusiak hajóhadát. Mindazonáltal a peloponnesusiak segítve a perzsától túlsulyban vannak, sőt azt vélik, hogy most már Alcibiadest is nélkülözhetik. Élete ellen törtek tehát. Ő azonban Tissapherneshez menekül s ezt rábírja, hogy vonja szűkebbre a spartaiaknak nyújtott segélyt. Egyszersmind összeköttetésbe lép a Samusnál állomásozó athenaei hajóhad oligarchikus érzelmű tiszteivel s ezek útján oligarcha szellemű államcsínyt vitet otthon keresztül a 411. év martiusában, arra számítván, hogy majd ő reá leszszükség ebből kivezetni Athenaet. Thuc. 8,1–58. Az új rend szerint 400 tagú tanácsot (tetracosioi) szerveznek s csak 5000 polgár nyer jogosítványt a népgyűlésen való megjelenésre. E változást azonban nem ismerte el a samusi hadsereg s Thrasybulus tanácsára meghívta vezérének Alcibiadest. A sereg magatartása felbátorítja a árosban is a népet s ez négyhavi uralom után megbuktatta az oligarcha kormányt s maga is visszahívja Alcibiadest. Euboea veszendőbe ment ugyan a pártharczok alatt, de Alcibiades 411-ben Abydusnál (Thuc. 8, 81–109) megveri a Midnarus vezetése alatt álló peloponnesusi hajhadat, 410 februariusában pedig semmivé teszi Czyzicusnál, roppant gazdag zsákmányt ejtve. Xen. Hell. 11, 12 skk. Plut. Alcib. 28. Sparta békeajánlatot tesz, de Cleonnak egy Cleophon nevű demagogus utódja megakadályozta elfogadását. A spartaiak visszahódítják ugyan Pylust, de Alcibiades elfoglalja Chalcedont, Selymbriát, Byzantiumot s 408 juniusában fényes diadalmenettel vonul be Athenaebe, hol korlátlan hatalmú fővezérré teszik. Xen. Hell. 1, 2–4. De a spartaiak is megtalálják Lysanderben a megfelelő tehetséget, kit Alcibiades ellenére állítsanak s 408-ban őt teszik hajóhaduk parancsnokává (nauarcoV). Ez most, segítségére lévén az ifju Cyrusnak rendkívüli úton való törekvése a trónra, bővebb segélyt eszközöl ki a perzsától, s így nem szorulva meg pénz dolgában nem bocsátkozik döntő ütközetbe s megingatja ez által az athenaeiek bizalmát Alcibiadesben, kit, midőn alvezére Antiochus az ő távollétében megütközve vereséget szenvedett, le is tesznek a fővezérségről (407). Alcibiades erre végkép odahagyja Athenaet és chersonesusi birtokára vonul vissza. Xen. Hell. 1, 5, 1 skk. A most választott 10 hadvezér 155 hajót vezet ki és 406 septemberében Lysander utóda Callicratidas felett fényes győzelmet arat az Arginusae szigetek mellett. Sparta békeajánlata megint visszautasítattatik, sőt az oligarcháktól megtévesztett nép arra vetemedik, hogy a győztes hadvezéreket kivégezteti azon vád alapján, hogy a sebesülteket és hajótörötteket nem szedték össze az ütközet után, mit egyébiránt metenni, úgy látszik, a vihar miatt nem is állott hatalmukban. Xen. Hell. 1, 7, 34 skk. Ellenben Sparta megint Lysandert helyezi a hadsereg élére, még pedig olyanformán, hogy mivel a nauarchusi tisztet a törvény szerint nem viselhette másodszor, ezt Aracusra ruházták, ki azonban otthon maradt s Lysander alparancsnoki minőségben (epistoleus)vonult ki a harcztérre. Perzsa pénzen új hajóhadat állított elő, s miután megvette Lampsacust és más parti városokat, az athenaeiek a közöttük újra megjelent Alcibiades intelmei ellenére reájuk nézve alkalmatlan helyen belemennek az AigoV potamoi melletti ütközetbe és elhatározó vereséget szenvednek a 405. év őszén. Az athenaei vezérek egyébiránt részint árulók részint tehetségtelenek voltak, egyedül Conon felelt meg hivatásának, ki nehány hajóval ki is vágta magát és elmenekült. Lysander a kezébe került 3000 foglyot kivégeztetni s hajóhadával Athenae alá siet, a hová azalatt Agis király is előnyomul Deceleából. Xen. Hell. 2, 2, 9. Plut. Lys. 14. Több hónapi megszállás után 404 aprilis havában az oligarcha Theramenes közbenjárásával elfogadják az athenaeiek Sparta békeföltételeit. Ezek szerint az athenaeiek tartoztak a Piraeeus falait valamint az összekötő falakat lerombolni, hadi hajóikat 12 kivételével kiadni, a számüzött aristocratákat visszahívni. Lemondtak Atticán kívűl minden birtokukról, beléptek a peloponnesusi szövetségbe s tartoztak a lacedaemonoknak háború esetén segédcsapatokat szolgáltatni. Nemsokára Lysander azon ürügy alatt, hogy Athenae nem rombolta le a falakat a kitűzött határidőre, visszatért, leromboltatta azokat, s megsemmisítvén Athenae alkotmányát, beállította a 30 zsarnokot. Xen. Hell. 2, 3. Plut. Lys.15. – Irodalom: G. Gilbert, Beiträge zur innern Geschichte Athens im Zeitalter des Pelopon. Krieges, 1877. H. Müller Strübing, Studien über die Verfasssung v. Athen während des pelop. Krieges, Jahrb. f. Phil. 147. Bd. H. Nissen, Der Ausbruch des pelop. Krieges, Hist. Zstcht. N. F. 27. Klett, Das megarische Psephisma, Württemb. 1891. J. B. Kershaw, Die negarischen Psephismen, München, 1891. H. Wagner, Die Belagerung v. Plataeae, Doberan. 1892. Serre, Le sičge de Pylos, Paris, 1891. G. Oberziner, Alcibiade e la mutilaione delle Erme. Rohrmoser, Über die Einsetzung des Rathes der 400, Wiener Stud. 14. G. Micheli, La revolution oligarchique des quatre-cents à Athènes et ses causes, Genève, 1893. Köhler, Die athenische Oligarchie des Jahres 411, Stzb. d. Berl. Acad. 1895.