Proconsul

v. pro consule, consulhelyettes vagy olyan, a kinek consuli imperiumát még egy évre kiterjesztették (prorogatio imperii). Rendszerint consularis férfiút tettek consul-helyettessé; de kivétel is fordult elé, így P. Cornelius Scipio, Cn. Pompejus, Q. Metellus Celer, a ki már a Kr. e. 62. évben volt Gallia cisalpina proconsulja, bár csak 60-ban viselt consulságot. A lex Cornelia de provinciis ordinandis (Kr. e. 81) elrendelte, hogy a consulok meghosszabbított imperiummal csak consuli hivataluk lejárta után mehetnek ki a kijelölt provinciájukba mint proconsulok helytartóknak 1 évre. A lex Pompeja de provinciis (Kr. e. 52) értelmében azonban nem mindjárt a consuli hivatal éve után, hanem csak 5 évvel később mehetett ki provinciába. A lex Julia de provinciis (Kr. e. 46) legfölebb 2 évre szabta meg a proconsulság tartamát, mivel olykor a senatus vagy a közgyűlés hosszabbra is megnyújtotta. A proconsuli provinciákat a senatus jelölte ki s a consulok, a lex Sempronia de provinciis (Kr. e. 123) rendelkezése szerint még hivatalba lépésük előtt osztoztak meg rajtuk vagy sorsolással (sorte) vagy békés megegyezéssel (comparatione). A köztársaság vége felé azonban már praetorokra is ruháztak proconsulare imperiumot s azért mint proconsulok kormányozzák a provinciájukat. A proconsulnak mindjárt az imperirum ráruházása után távoznia kellett a városból, mert ellenkező esetben az imperiuma elveszítete hatályát. Cic. Att. 7, 1. 7. Liv. 45, 35. Tac. ann. 3, 19. A kivonulás a Capitoliumról történt. A proconsuli sereg s hajók számát, a helytartó utazása s háztartása költségeit (vasarium) és kiséretét a senatus határozta meg (ornare provinciam, ornatus). Megérkeztétől számított a hivatala s tartott egész utódja odaérkezéséig; addig nem hagyhatta el a provinciáját, mert különben majestast sértette meg s e miatt törvény elé állíthatták; de 30 nap alatt a provincia átadása után távoznia kellett onnan (lex Cornelia). A provinciában ő volt a fővezér, legfölebb biró és a kormányzó. Mint ilyen katonaszedést tarthatott, a római polgárok kivételével élet-halál ura volt, gondoskodott az adók pontos befizetéséről, de egyszersmind a provincialisok érdekeiről is. Rendszerint tél idején, mikor a hadviselés szünetelt, beutazta a provinciát s kerületenkint (conventus) törvényt látott a lex provincialis s az ő edictuma (l. o.) alapján. A provincialisok gyakran, persze nem mindig a maguk jószántából, elismerő levelet küldöttek Romába a senatushoz, melyben a helytartó kormányzatát dicsérték és köszönték. A legtöbb helytartó azonban nem tekintette egyébnek a provinciáját, mint a meggazdagodás kútforrásának; háztartásukhoz nagymennyiségű gabonát vagy pénzt hajtottak be, sőt Romába is szállíttattak maguknak vagy barátaiknak. Zsarolásaikért azonban vádat (crimen repetundarum) emelhettek ellenük a provincialisok (l. lex Calpurnia, Servilia, Acilia, Cornelia, Julia) s olyankor patronusaik és hospeseik igen jó szolgálatokat tehettek nekik ügyük fölkarolásával (pl. Cicero a siciliaiaknak Verres zsarolásai ellen). A császárkorban a senatori provinciák helytartóit nevezték proconsuloknak, akár volt consulok akár volt praetorok közül nevezte vagy sorsolta ki a senatus őket; csakhogy consularis proconsuloknak 12, praetori proconsuloknak pedig 6 fascisuk volt. A Romában betöltött consulatus vagy praetura után eleintén 5, későbben Tiberius óta 10–13 év multán mehettek ki provinciába. Csekély katonai hatalmuk jóformán a rendfentartásra szorítkozott; imperiumuk nem volt s épen azért nem is paludamentumban, hanem togában vonultak ki. A kormányzat és törvénykezés volt a föladatuk; római polgárok fölött ők is láttak törvényt, de a császárhoz való fölebbezés fentartásával. A peres felek azonban kénytelenek voltak a helytartó székhelyére menni, mert a conventusok megszüntek. Egyes nagyobb városok küldöttei, mint kerületi képviselők, összejöttek évenkint tartományi gyűlésbe (concilium, commune), hogy a provincia pénzügyi állapotát megvizsgálják, a tett előterjesztéseket megbeszéljék s elfogadják vagy elvessék stb. A helytartóknak évi fizetésük (salarium) volt. zsarolás és más visszaélések ellen szigorú büntetést alkalmaztak (l. Repetundarum crimen). Nero eltörölte az elismerésnyilvánításokat (laudationes) is. Tac. ann. 15, 21 skk.