Regény.

I. A görögöknél. Mintegy kárpótlásul a teljesen eltünt új comoediáért és szerelmi elegiáért fejlődött ki a késői görög irodalomban az a műfaj, melyet mi regénynek nevezünk; görög neve logoi erwtikoi már jelzi tartalmát. Egységes cselekményről e regényekben, melyek különben majdnem mind egy kaptafára készültek, alig lehet szó; csodálatosnál csodálatosabb kalandok, meglepő fordulatok s mindenféle phantastikus leirások követik bennük egymást. Szerzőiket, kik a rhetorok vagy sophisták sorából kerültek ki, erwtikoi-nak hívták s már Lucianus nevetségessé teszi az alhJeiV istoriai-ban, szertelen hazudozásaikat, a regényformában írt LoukioV h onoV pedig nem egyéb, mint a patraei Lucius egyik regényének mondhatnók parodiája. A regényirodalomban számíthatjuk már a miletusi Aristides Milhsiaka-it (miletusi mesék) s Partheniusnak sokat olvasott szerelmi történeteit (erwtica paJhmata). A legnevezetesebb regényírók: Antonius Diogenes, ki az óperencziás tengeren túli csodadolgokról mesél 24 könyvben (twn uper Qoulhn apistwn logoi kd) Dinias és Dercyllis szerelmével kapcsolatban; a syriai származású Iamblichus, ki Babulwniaka cz. 35 könyvből álló művében Simonis és Rhodanes kalandjait írta le; az ephesusi Xenophon a szép és erényes Anthea történetét beszéli el az Ejesiaka-ban; az emesai Heliodorus és Achilles Tatius (l. a megfelelő czikkeket) regényeit olvasták legtöbbet a középkorban; Chariton a történelmi regénynyel próbálkozott meg; a Nagy Sándorról szóló sok monda első irodalmi, regényszerű feldolgozását a hagyomány Callisthenesnek tulajdonítva, ezzel kapcsolatos Palladiusnak műve Indiáról és a bramánokról e(peri twn thV ’IndiaV kai twn Bragmanwn); Apollonius tyrusi király historiája csak fordításokban maradt ránk; hasonló sors érte Dictys Cretensisnek a trójai háborúról írt művét is; Longusnak Daphnis és Chloë szerelméről írt pásztorregénye szintén ide tartozik, ez nagyon híres volt a renaissance idejében. A byzantiumi korban ezek mintájára írják Prodromus, Manasses, Nicetas Eugenianus, Eustathius regényeiket, de a régiek is tovább élnek s a legkülönbözőbb fordítások és átdolgozások révén terjednek el Keleten és Nyugaton egyaránt, sőt némelyik kb. a 14-ik században a változott kor igényeinek megfelelő új feldolgozásban ismét hazakerül az idegenből, mint pl. a latinból fordított Apollonius historiája. Benoit de Sainte More híres ófranczia Troia-regénye is megjelenik e korban polemoV thV TrwadoV czímen; e korból való Hermoniacus verses regénye, az Ilias; Achilles élettörténete 2, Pseudo Challisthenes Sándor-regénye pedig 3 különöző feldolgozásban maradt ránk. Christ, Griech, Littgesch. 3. kiad., 814 skk. ll. Krumbacher, Gesch. der Byz. Litt. 2. kiadás 641–643. és 844–847. l. Szövegkiadás: Hercher, Erotici scriptores Graeci, 1858, Teubner. Legfontosabb munka E. Rohde, Der griechische Roman und seine Vorläufer, Leipzig, 1876. Ed. Schwartz, Fünf Vorträge über den griechischen Roman, Berlin, 1896 (Berl. Phil. Wochenschr. 1897, Nr. 14). Ring Mihály, A görög regényről, Budapest, 1877.

II. A rómaiaknál a regény Sisennával (l. o.) kezdődik, a ki lefordította Aristides Milhsiaka cz. regényes elbeszéléseit. Ezért a regényt általában Milesia fabulának is szokták nevezni a rómaiak. A későbbiek közül említendő Petronius (l. Petronii, 6), a satirae szerzője, Apulejus (l. o. 2) a metamorphoses írója, továbbá Dictys (l. o. 2) és Dares (l. o.), a kik a trójai mondákkal foglalkoztak. A Kr. u. 3. század végén vagy a 4. elején élt Julius Valerius Alexander Polemius, a ki Aesopus, helyesebben Pseudo Calisthenes görög eredetije után Nagy Sándorról írt regényes históriát res gestae Alexandri Magni czím alatt. Már a Kr. u. 6. század elejéről való az ismeretlen szerzőjű historia Apollonii regis Tyri, mely szintén nem egyéb, mint egy a Kr. utáni 3. századból származó görög eredetinek szabad átdolgozása.