Törvényhozás

– 1. A régi görög államokban, mint általában minden kezdetleges államban, a törvények (nomoi) nem mint emberi munkásság útján létrejött és megváltoztatható intézmények szerepelnek, hanem mint isteni (vagy homályos) eredetű, egyszer s mindenkorra érvényes, szilárd hagyományok (l. ’Agcajoi nomoi), melyeknek letéteményese és gondviselője, mint a legfőbb bírói hatalom birtokosa, az isten kegyelméből való király. Később, a társadalmi és gazdasági ellentétek fejlődésével mutatkozik aztán a szüksége annak, hogy az államban egymással szemben álló elemek szakítsanak a régi jogi renddel, s (rendesen hosszas harczok után létrejövő) szabad megegyezés útján újat alkossanak, melyet aztán rendesen irásba is foglalnak. Így történt az majdnem minden görög államban a 7-ik és 6-ik század folyamán. Az új törvénykönyv megalkotását rendesen egyetlen egy olyan törvényhozóra (akár belföldire, akár idegenre) bízták, kiben mindenik párt egyformán megbízott (l. AisumnhthV). Ilyen törvényhozók az italiai Locrisban Zaleucus, Catanában Charondas, Corinthusban Phidon, Thebaeben Philolaus, Lacedaemonban Lycurgus, Athenaeben Draco és Solon. A hol azonban egyszer megalakították a jogi rendet, egyúttal igen megnehezítették a már meglévő törvények módosítását vagy szaporítását. Így kivált Spartában, hol Lycurgusnak tulajdonították azt a törvényczikkelyt is, mely megtiltotta törvények irásbafoglalását. Athhenaeben, a mennyire a későbbi korokból való gyakorlat szerint itélhetünk, törvényhozás dolgában már Solon óta szintén meg volt szorítva a máskülönben mindenható népgyűlés hatásköre. A szükséges törvénymódosításokról vagy új törvények hozásáról törvényhozó bizottságok (nomotheták l. ’Ekklhsia, I, 1) kiküldése útján gondoskodtak, a könnyelmű törvényjavasolgatást pedig a grajh paranomwn útján akadályozták meg (l. Grajh, I. kötet, 824 lap). Az athenaei törvényhozás alkalmával a 4-ik században divatos eljárás részletes imertetését l. ’Ekklhsia czímszó alatt (I. k. 620. l.).

II. A mi a római törvényhozást illeti, mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy eleinte a comitia curiata, aztán a c. centuriata, végre a c. tributa nevű közgyűlésen gyakorolta a törvényhozó hatalmat a polgárság. A leges regiae néven jelzett szabályok (szokásjogi feljegyzések) nem állami törvények s nem is épen a királyoktól, hanem a királykorból vagy még korábbi időből származtak. L. Jus Papirianum. Valószínű azonban, hogy már az első királyok bocsátottak ki rendszabályokat nemcsak a vallási, hanem közjogi téren is. Tacitus annal. 3, 26. Livius írja Romulusról, hogy «jura et leges dedit». Claudius császár állítólag előkerestette Tullus Hostilius törvényeit. Tac. ann. 12, 8. De a rómaiak első valódi törvényhozója Servius Tullius volt. Tac. ann. 3, 26. Az ő törvényhozása minden democratikus szinezete daczára is lényegében aristocratikus jellemű, mert a vagyoni aristocratiának enged elhatározó befolyást az államkormányzatra. A köztársaság kezdetén a polgár védelmére jön létre az a törvény (lex Valeria de provocatione, 509. Kr. e.), mely szerint a polgár főbenjáró ügyben a közgyüléshez felebbezhet. Ezután jó ideig a rendek egyenlőtlen jogi helyzete, nevezetesen a gazdagságuknál fogva minden befolyást és hatalmat magukhoz ragadó patriciusok mellett hátraszorult plebejusság, foglalkoztatja a római törvényhozást. Számos törvényt hoznak a plebs érdekében, ú. m. pl. leges sacratae, lex Publilia, Valeria Horatia, Canuleja, Licinia Sextia, Ogulnia, Hortensia, leges agrariae. Szintén a plebejusok védelmére és sürgetésére jött létre (451, 450. Kr. e.) a lex XII tabularum, a melynek irásba foglalt magán-, köz- és vallásjogi intézkedései útját vágták azon önkényű bíráskodásnak és egyéb sérelmeknek, a melyeknek a méltányosság érzetére s a jó belátására bízott jogszolgáltatás (ex aequo bonoque, aequum jus) tág teret engedett. (Tac. ann. 3, 27: duodecim tabulae finis aequi juris). L. Tabulae, 6. De a leges Liciniae Sextiae (367. Kr. e.) után következő idők nem kedveznek a törvényhozásnak; a külső háborúk majd két századon keresztül tartják lekötve a polgári erőt és áldozati készséget s államkormányzati tevékenységet. Maguk a leges Liciniae is feledésbe mennek át s a birtokviszonyok átalakulásával (l. Ager publicus) a koldusbotra jutott kisbirtokú és iparos osztályból egy új néposztály, a proletárság, keletkezik, a mely díjért mindenre kész elszántságánál és roppant nagy számánál fogva örvény szélére viszi az államot. E baj orvoslását czélozták democratikus irányban a Gracchusok kisérletei (l. Ager publicus, leges Semproniae), a lex Appuleja (100. Kr. e.) s a rogatio Livia agraria (91. Kr. előtt). E törekvések s rájuk mindjárt a szövetséges háború vívmányai diadalra juttatják a democratiát. Sullának az aristocratia érdekében hozott törvényei (l. Leges Corneliae) múló jelentőségüek voltak, s mindjárt halála (78. Kr. e.) után megindult ellenük a democratia küzdelme. Önző érdekek divatszerű hajhászata s egyeduralmi törekvések ismét hosszú polgárháborúba sodorták az államot. Bíráskodás és törvényhozás nemcsak a közérdeket szolgálja már, hanem egyesekét. A 12 táblás törvény tilalma ellenére egyeseknek osztogatnak törvény által kiváltságokat (privilegia. Tac. ann. 3, 27: jamque non modo in commune, sed in singulos homines latae quaestiones et corruptissima re publica plurimae leges). V. ö. Lex Clodia de exsilio Ciceronis. Pompejus, a kire harmadszori s társnélküli consulsága alatt (52. Kr. előtt) a bajok orvoslását bízták, maga is áthágta a javaslatára hozott törvényeket. Tac. ann. 3, 28. Húsz évnél tovább dúlt a viszály és fejetlenség (non mos, non jus), mígnem Augustus végre rendezte a zilált viszonyokat s hozott törvényeinek mintegy őreivé tette a polgárokat (custodes legum inditi) a lex Papia Poppaea (8. Kr. u.) azon rendelkezése által, hogy a vétségek föladói (delatores) a vádlott elitélése esetén jutalmat kapnak. Tac. ann. 3, 28. A delatorok (l. o.) visszaéléseinek meggátlására Tiberius (Kr. után 20) egy 15 tagú ellenőrző bizottságot állított föl; de azért hamis föladás azután is gyakori eset volt. Tacitus ann. 4, 30. A senatusról intézkedik a lex Claudia (218), Atinia (216), Cassia (104) és Ovinia. A birói hatalomról rendelkezik a lex Pinaria (432), Aebutia (Gaj. 4, 30), leges Juliae judiciariae. Büntetőjogi törvéynek: lex Julia repetundarum (59), Pompeja de ambitu (52), Julia de majestate (46). leges de vi publica és privata, de adulteriis, lenociniis stb. A császárkorban egyébiránt törvényhozás dolgában a formák megtartása daczára is a császár akarata jutott érvényére. Nerva alatt (98 Kr. u.) tartanak utoljára törvényhozó közgyülést. V. ö. Tac. ann. 3, 26–28. Justinianusnak Codexét s Institutióit l. Justinianus és Juris consulti alatt. Vécsey T. Római jog, 40–45. l.