{II-1-52.} V. Sajtó, politika, irányzatok

FEJEZETEK

Az 1848/49-es sajtó könyvészeti adatainak összeállítását, annak számbavételét, hogy tulajdonképpen milyen lapok jelentek meg a forradalom és szabadságharc idején, elsőnek múlt századi, jeles bibliográfusunk, Szinnyei József kísérelte meg. Eredményeit előbb tematikus csoportosításban, néhány irodalomtörténeti kommentár kíséretében, a Vasárnapi Újság hasábjain, több folytatásban (1865), majd pedig betűrendben, adatszerűbben, a Magyar Könyvszemlében tette közzé. Úttörő és hasznos vállalkozása több okból sem volt könnyűnek mondható. E másfél mozgalmas év sajtóját ugyanis a forradalmi fellendülés mellett sok villanásszerű változás, félbemaradt próbálkozás is jellemezte. Több újság mindössze 3–6 számot ért meg, de volt, amelyikből csak egyetlen szám, az első láthatott napvilágot. Sőt találkozunk olyan esettel is, hogy a sajtóban hirdetnek egy olyan lapot, amelynek létezéséről ez az egyetlen jelünk, ha valóban létezett és megjelent.

Továbbá, míg az 1848-ban nagyobb példányszámban megjelent főbb lapok könnyebben voltak hozzáférhetők, nem egy kisebb, 1849-es lapot, amely kevesebb példányban, szűk körben, távoli helyeken vagy éppen vándorútja során, hol itt, hol ott látott napvilágot, utólag nehéz volt összeszedni. Fokozta a hiányokat, hogy a szabadságharc bukását követő önkényuralom, a bosszú és üldözés idején sok minden megsemmisült. Az is, amit a hatóságoknak, rendőrségnek sikerült elkoboznia. S az is, amit féltükben égettek el az emberek. Hiszen a forradalmi sajtó rejtegetése tiltva volt, és egy-két szerény példány miatt is vizsgálati fogságba kerülhetett, akinél megtalálták. Nem meglepő tehát, hogy 1848/49 sajtóanyaga főbb közgyűjteményeinkben többé-kevésbé hiányos maradt. Csontosi János 1877-ben még azt is szükségesnek látta, hogy külön, részletes, betűrendes jegyzéket tegyen közzé azokról az 1848/49-es lapokról, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár számára szeretett volna megszerezni, vagyis amelyek legnagyobb, nemzeti könyvtárunkból is hiányoztak. Azóta természetesen a gyűjtemény jelentős mértékben kiegészült, bár egészen teljesnek ma sem mondható. Szalády Antal (1884), majd Kereszty István (1916) szélesebb, általános kereten belül végzett summázása után jó néhány további, kiegészítő, pontosító adat is napvilágot látott, főleg a Magyar Könyvszemle hasábjain, így különösen Goriupp Alisz tollából (1925).

Szinnyei összesítése (1877) szerint 1848/49-i sajtónkhoz mindennel együtt {II-1-53.} 186 hírlap és folyóirat számítható, amely 26 belföldi és 2 külföldi városban látott napvilágot. A nyelvi megoszlást tekintve közülük 86 magyar, 73 német, 9 szlovák, 7 szerb, 5 román, 4 horvát és 2 francia nyelvű lap volt található – az utóbbiak Párizsban próbálták propagálni Magyarország ügyét. Utóbb, 1948-ban, a centenárium évében, Fitz József próbálta ezt a sajtót számszerűen felmérni, több táblázatban is, országrészek, nyelvek, műfajok, az időszakosság jellege szerint, méghozzá külön véve 1848, illetve 1849 lapjait. Szerinte 1848-ban Magyarországon (Horvátország nélkül) összesen 145 lap jelent meg, közülük 65 magyar nyelven, 1849-ben pedig összesen 72 lap, amelyből 36 volt magyar nyelvű. A legtöbb a fővárosban, Budapesten, ahol 1848-ban szerinte 81, 1849-ben pedig 31 sajtótermék látott napvilágot. A különböző országrészek közül mindjárt a főváros után Erdély következett 27, illetve 15 lappal, míg a Kisalföld 20 (6), a Tiszántúl 6 (7), a Felvidék 6 (3), a Bánság 3 (4), és az Alföld 2 (6) lapot képviselt. De maga Fitz is hangsúlyozta már, hogy még viszonylag pontos adatok birtokában sem könnyű határozottan megmondanunk: hány lap volt egy-egy kategórián belül és együtt összesen. Több lap ugyanis menet közben címet változtatott, és így két külön tételt alkot a sajtóbibliográfiában, holott esetleg csak önmaga folytatása volt. Azután több lap kelt időnként vándorútra, Pestről Debrecenbe, onnan vissza Pestre, sőt végül esetleg Szegedre, Aradra is, ami a megjelenési helyek statisztikáját teszi bizonytalanná. Hozzátehetjük, hogy a számszerű összegezés olykor félrevezető is lehet. A régi típusú, szerény melléklapok mindegyike, vagy egy-egy tiszavirág életű, kis vállalkozás elkerülhetetlenül épp olyan külön tételnek számít, mint a Kossuth Hírlapja vagy a Pesti Hírlap. A látszólagos növekedés pedig, a számok terén, olykor, éppen ellenkezőleg, hanyatlást takar. Ha a jelentős Budapesti Híradó egy idő múlva a szerényebb, ritkábban megjelenő Figyelmezőnek adja át helyét, akkor az a konzervatív sajtónak nem megkétszereződését jelenti, mint a puszta számokból feltételeznénk, hanem azt, hogy a konzervatív sajtó hátrálóban van, visszaszorul.

Érthető, hogy Dezsényi Béla, aki elsőnek foglalta össze, modern igénnyel, a forradalom és szabadságharc sajtótörténetét, csupán a fejlődés vonalának érzékeltetésére hozott néhány olyan különösen fontos számadatot, mint hogy míg 1847-ben, a forradalom előtt, 65 időszaki lap jelent meg Magyarországon, e szám 1848/49-ben 152-re emelkedett; vagy hogy a pesti posta 1841-ben 9551, a forradalom évében, 1848 decemberében 19 478 példányt küldött szét, pedig ekkor már jelentős volt az utcai árusítás és megnőtt a vidéki lapok száma is.

Az egykorú sajtóanyag legutóbbi bibliográfiája, amelyet Busa Margit állított össze (1957) gondosan, az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményét dolgozta fel, de a hiányok esetében figyelembe vett más lelőhelyeket is, más nagy könyvtárainkban. A naptári éveket veszi alapul, s így az 1849-ben, a szabadságharc bukása után megjelent lapokat is megemlíti. Összesen 227 Magyarországon (és Horvátországban) megjelent sajtóterméket sorol fel betűrendben, a különböző melléklapokkal és csak említésből, bizonytalanul {II-1-54.} ismert lapokkal, sőt az olyanokkal együtt, amelyek régebben megvoltak, de közben elkallódtak és ma már nem találhatók. A részletadatokról e hasznos kiadvány segítségével lexikális rendben tájékozódhatunk.

A fejlődést azonban más rendezőelv segítségével próbálhatjuk csak rekonstruálni. E munkában – mint már annak előző kötetében is – a sajtótörténet adatait lehetőleg politikai irányzatok szerint igyekszünk elsősorban csoportosítani. Itt, 1848/49 esetében ennek az elvnek az alkalmazása különösen indokolt. A polgári forradalom és a szabadságharc sajtója ugyanis nemcsak jellemzően tükrözte és egyben aktív módon képviselte, ezúttal is, a különféle politikai tendenciákat, amelyek most minden korábbinál élesebben, határozottabban jutottak kifejezésre, hanem saját fejlődésében, sorsában, átalakulásában, nekilendüléseiben, súlypont-áthelyeződéseiben, visszaeséseiben, újrakezdéseiben és végül lehanyatlásában maga is követte, végigélte a politika mozgalmas, drámai fordulatait. Ebből tehát a politikai spektrum fejlődésének fő vonásait kell röviden jellemeznünk, hogy azután további, külön fejezetekben, bővebben visszatérjünk a különböző irányzatokat képviselő, főbb lapokra.

A politikai fejlődés diagramjának első szakaszát, az 1848. márciusi forradalom közvetlen hatására, az irányzatok spektrumának, a magyar politikai sajtó addigi erőviszonyainak rohamos átalakulása jellemezte. Az áttekintést az addig túlsúlyban lévő konzervatív lapokkal kell majd kezdenünk, csatavesztésük, hátrálásuk, részben sietős átigazodásuk különböző jeleivel. Azzal a folyamattal, amelynek eredményeként a konzervatív irányzatnak 1848 márciusában még több, erős napilapra támaszkodó hadrendjéből az év végére, az egykor oly harcias Budapesti Híradó szerény utódaként, már csak a heti háromszor megjelenő, jóval gyengébb Figyelmező maradt, sőt rövidesen az is megszűnt egy időre. Ezután térünk át a forradalom kitörésekor már meglévő liberális lapok helyzetének megváltozására, és közülük különösen a Pesti Hírlap sorsának további alakulására. A polgári-nemesi liberális reformtörekvések e legfőbb orgánuma ugyanis, amely addig a régi kormányrendszerrel szemben az ellenzéket, a baloldalt képviselte, most, éppen azért, mivel álláspontján lényegében nem kellett változtatnia, az új spektrumon belül viszonylag jobbfelé tolódva a forradalomból született kormányhoz állt közel, és főleg az új, radikális sajtóval került vitába. A politikai diagram első szakaszát ugyanis nem pusztán és nem is elsősorban a régebbi sajtó átalakulása jellemezte. A forradalom nyitotta résen át új, további politikai irányzatok és velük új orgánumok törtek napvilágra. S így a spektrumon tovább haladva ezt követően most majd ezeket kell újabb, külön fejezetekben sorra vennünk.

E nekilendülő, új politikai sajtó központja kezdettől fogva Pest volt, szemben eleinte Pozsonnyal, április közepéig az országgyűlés és a kormány székhelyével. S a korábbitól jellegében is sokban különbözött. A bő híranyag, a tájékoztató apparátus helyét nagyrészt a közvetlen agitáció vette át az amúgy is kisebb terjedelmű, gyorsabb, mozgékonyabb lapok hasábjain. {II-1-55.} A publicisztika lassan gördülő, hosszú mondatait új, közvetlenebb vagy éppen szaggatott, „forradalmi” stílus váltotta fel. Az újságírói gárda társadalmi összetétele is módosult. A letűnt arisztokrata és birtokos nemes lapvezérek helyett más: kispolgári, szegény nemes értelmiségi vagy éppen plebejus származású újságírók kerültek előtérbe a politikai sajtó színpadán. S a legelső új lapok, gyors egymásutánban, a polgári-nemesi liberalizmussal, a vezetést kézben tartó, liberális középnemességgel szemben a „baloldali” különböző árnyalatait képviselték. Használjuk így e szokásos megjelölést mi is, de nem feledve, hogy ez maga is elég széles spektrum, szétágazó tendenciák csíráit fedi, és hogy 1848 európai polgári forradalmainak modelljén belül a magyar változatot némileg sajátos vonások jellemezték.