MERKUR VON UNGARN (1786–1787)

Programja

Kovachich 1786. március 7-i keltezéssel közreadott egy kis tudósítást, amelyben bejelentette tudományos folyóirata alapításának tervét. Érdekes módon nem vett tudomást elődeiről – Kollárék és Windisch kezdeményezéseiről –, ugyanis arra hivatkozott, hogy nálunk hiányzik egy olyan tudományos folyóirat, amilyenekkel a legtöbb európai ország, ha elérte a kultúra bizonyos fokát, már rendelkezik. Igaz, hogy az Anzeigen már egy évtizeddel korábban megszűnt, és az Ungrisches Magazin megjelenése is szünetelt 1784 óta, de az előzmények sorában, miképpen ezt a későbbi lapalapítók tették, említést érdemeltek volna. (Érdemes megjegyezni, hogy az 1776-ban Bécsben indult Ephemerides Vindobonenses, amely ugyan nem annyira folyóirat, mint inkább politikai lap volt, de amelynek érdeklődési köre azért kiterjedt az iskolákra és az oktatásügyre, éppen az előző évben, 1785-ben szűnt meg.)

Kétségtelen, hogy Kovachich Márton György folyóirat tervezete egy sajátosan új folyóirattípus alapítási szándékáról számolt be. Elsősorban a hazai tudományos élet szolgálatára szánta, de azt remélte, általa a külföld is pontosabb képet kap a hazai tudományos törekvésekről.

Az első füzet megjelenését májusra ígérte, s attól kezdve havonta szándékozott egy-egy számot kiadni. Az első számhoz mellékelte lapja részletes programját is (Entwurf einer Literarzeitung für das Königreich Ungarn und dessen Kronländer). Ez arról tesz bizonyságot, hogy Kovachich – kortársai közül talán a legalaposabban – foglalkozott az időszaki sajtónak a tudományos életben betöltött szerepével. Megállapításai ugyanakkor túlmennek e témán, és érintik a magyar tudományosság egyéb kérdéseit is.

A bevezető részben Kovachich a felvilágosodás szellemének megfelelően, sajnálattal állapítja meg, hogy nálunk a dicsőséget inkább karddal, mint tollal kívánták kivívni őseink. Ugyanakkor ő is szembeszáll azokkal, akik szerint hazánk múltja és jelene annyira sötét lenne a szellemi élet szempontjából, mint ahogyan egyesek állítják. A történettudós biztonságával (és nemcsak barokkos patriotizmustól vezéreltetve) állítja, hogy voltak a történelemben olyan korszakok, amikor {I-200.} kultúránk egy szinten volt annak a három európai országnak a kultúrájával, amely ma megelőz bennünket. A rólunk alkotott kedvezőtlen kép oka abban rejlik, hogy nem tették ismertté íróink, művészeink munkásságát. Ezért írja, hogy sok Ulyssesünk van, de nincsen Homéroszunk, aki nevüket megőrizte volna a feledéstől.

Majd a külföldi példákra utalva Olaszországot, Franciaországot, Angliát és főként Németországot állítja példaként, ahol tudományos szemlék, folyóiratok, heti- és havi lapok, magazinok, újságok és könyvtárak egész sora gondoskodik a gondolatok elterjesztéséről. Szembeállítja ezzel a saját viszonyainkat, ahol hiába ír, vagy fedez fel valaki bármit is, ezt mindig csak csönd követi. Hiányoznak ugyanis nálunk azok az eszközök, amelyek által a szellemi élet eredményeit ismertté lehetne tenni a hazai és a külföldi közvélemény előtt. Ezek közül az eszközök közül Kovachich az újságot nevezi a legbiztosabbnak, a felvilágosultság terjesztése szempontjából a leghasznosabbnak.

Behatóan foglalkozik ezután azzal a sokrétű közvetítő szereppel, amit a folyóiratok játszanak a hazai s a nemzetközi politikai és tudományos életben. Egyedülálló és hatékony eszközöknek nevezi őket, melyek által bizonyos igazságok, felfedezések, rendeletek és más hasznos ismeretek, sőt maguk a felvilágosodás eszméi gyorsan és általánosan elterjednek és ismertté válnak.

Felismerte az időszaki sajtónak azt a nagy előnyét is, hogy – ellentétben a nehézkesebben és szűkebb körben ható könyvekkel – általa csaknem egyidőben egy egész országot, sőt egész világrészt lehet ugyanazon elvek szerint irányítani. Ezek az elvek a felvilágosult eszmék, amelyek hivatottak a hamis előítéletek, babonák és a barbár gondolkodásmódok kiirtására.

Hangsúlyozza, hogy – különösen a tudományos folyóiratok – a nemzetközi tudományos kapcsolatoknak, a „kölcsönös felelősség”-nek is a legjobb eszközei. Az eredmények és az ismeretek kölcsönös kicserélésére való törekvés a felvilágosult népek ismertetője. Minél bárdolatlanabb és barbárabb egy nép, annál titokzatosabb akar lenni és annál kevésbé igyekszik tudományos ismereteit feltárni és átengedni.

Hasonlattal élve, az újságok szerepét a szellemi életben olyannak találja, mint amilyent az ipar és a kereskedelem játszik a gazdasági élet területén. Mindkettő a társadalmi fejlődés fontos feltétele. Jellemző a viszonyokra Kovachichnak az az elvi megállapítása, hogy a hasonlóság mellett egy lényeges különbség is van köztük. Egy saját iparral és kereskedelemmel nem rendelkező nemzet még hasznos lehet azok számára, akiktől szükségleteit beszerzi, de egy szellemi kultúra nélküli ország senkinek sem hasznos; csak magát taszítja a tudatlanságba.

Az ellentéteket látó, de a jozefinista keretekre építő tudományos tervezet tehát fontosnak tartja annak burkolt aláhúzását, hogy a magyar társadalom kulturális fejlődése azok számára is csak előnyös lehet, aki a gazdasági fejlődést esetleg – saját érdekükben – nem kívánják. Így kívánt az adott helyzetben tudományos programjának széles körben kedvező fogadtatást előkészíteni.

Hazai tudományosságunk és sajtónk visszamaradottságát fizikai és politikai okokkal magyarázza, de úgy érzi, most részben megszűntek a nehézségek és akadályok. Ezek sorában rámutatott a nyelvi problémákra is.

{I-201.} Egy sor különböző nyelv található az országban, melyek közül egyik sem általános és uralkodó az irodalomban. Ebből adódik az a kérdés, hogy milyen nyelven és kik számára készüljön a tudós újság? A latin volt ugyan a tudomány nyelve, de a nagy többség semmi hasznát nem látta. A magyar nyelvről úgy vélekedett, hogy nem általánosan ismert, nem eléggé kiművelt, és aki beszéli, foglalkozása miatt nem igényli a tudós újság olvasását. A német nyelvről azt írta, hogy azt csak idegenként tekintették, a németek pedig megelégedtek a külföldi irodalommal.

Az egyháziak körében azért nem fejlődhetett ki nagyobb tudományosság, mert vagy nagyon szegények voltak (bizonyára azokra a szerzetesekre és alsópapokra gondolva, akikben lett volna igény a világi tudományok iránt), vagy pedig kizárólag teológiával foglalkoztak, a „profán” tudományokkal nem törődtek. Hangsúlyozza a fejlődés egyik legfőbb akadályát: a gondolat- és írásbeli szabadság nagyon korlátozott voltát is, mint egyik alapvető okát annak, hogy nem gyűlt össze eddig elég anyag egy tudós újsághoz.

Elérkezettnek és alkalmasnak találja az időt arra, hogy végre saját hazai tudós újságot adjunk ki, és általa felhívjuk a külföldiek figyelmét is fáradozásainkra. Ezért gondoltak a Merkur von Ungarn megjelentetésére. Választásuk a latin helyett a német nyelvre esett, mert latinul már nem fejezhető ki számos új fogalom, a német viszont a legalkalmasabb erre a célra nemcsak politikai, hanem tudományos okokból is.

Olvasói és leendő levelezői tájékoztatása céljából felvázolta még azokat a témákat, amelyekkel folyóirata foglalkozni szándékozik. A fontosabb témák számára rovatokat létesített, amelyeket azután még tovább tagolt. A fő rovatokat a következő témák alkották: a tudósok személyi ügyei, iskolai előadások és segédeszközök, akadémiai és iskolai ünnepségek, tudományos rendelkezések, tudományos eredmények, vegyes tudományos és művészeti hírek, a felvilágosodás, a tudományok és a művészetek általános helyzete.

A program megvalósítása

Kovachich Márton Györgynek az Entwurfja meghaladta a lapok indulásakor közreadott programnyilatkozat kereteit, és mint néhány évvel később Batsányi Bévezetése a Magyar Museum előtt, alapos helyzetfelmérés volt. De míg Batsányi az első magyar nyelvű folyóirat létrehozásakor írt tanulmányában kulturális elmaradottságunknak főként történeti okait vizsgálta, addig Kovachich tervezete elsősorban azt hangsúlyozta, hogy múltbeli és jelen szellemi eredményeink a megfelelő tájékoztatás hiányában nem váltak és nem válnak ismertté a hazai és a külföldi közvéleményben. E tájékoztatás legjobb eszközének az időszaki sajtót nevezi, és behatóan foglalkozik az újságok, főleg a tudós újságok jelentőségével.

Az időszaki sajtó természetének és legfontosabb vonásainak ismerete után némi meglepetést jelent Kovachich folyóiratának megvalósítása. Ugyanis éppen az hiányzik belőle leginkább, ami a publicisztikai tevékenység egyik lényeges vonása, (és amire programjában maga a szerkesztő is hivatkozott): az aktualitás; a hazai szellemi élet képe.

{I-202.} Ehelyett a Merkur von Ungarnból mindössze a hazai közoktatásügyre nézve kapunk részletes tájékoztatást. De jórészt ez sem publicisztikai jellegű: nem tanulmányok, cikkek és glosszák ismertetik a tanügyi reformokkal összefüggő kérdéseket, és nem az ezekkel kapcsolatos munkák recenziói töltik meg a folyóirat számait. Helyettük az oktatásügy szervezetére, személyzeti összetételére, az egyes tanintézetek részletes programjára és tanrendjére nézve kaphattak az olvasók felvilágosításokat. Ezeket egészítették ki a különböző tanügyi bizottságok jelentéseinek szövegei és más, a korszak iskolaügyére vonatkozó rendkívül értékes források. A folyóirat bizonyára hasznos, gyakorlati segítséget jelentett a Ratio Educationis reformjainak megvalósítása közben mindazoknak, akik a hazai tanügy területén személyi vagy szervezeti kérdésekben tájékozódni kívántak; a második évfolyamban Kovachich, folytatásos cikksorozatban, a magyarországi újabb iskolareformok történetét is megírta. Jellemző, hogy a folyóiratok legsajátosabb anyaga legtöbb esetben ki is szorult a lapból: vagy teljesen, vagy pedig a kék borítólapok belsejére. Itt olvashatunk időnként egy-egy könyvrecenziót és közleményt a hazai irodalmi-tudományos kezdeményezésekről. Például e helyen tájékoztatta Kovachich olvasóit a kassai magyar társaság megalakulásáról és terveiről. Ezzel kapcsolatban feltűnőnek nevezi a magyar nyelv fejlődését éppen az időszakban és éppen az irodalom terén, ahol szerinte ezt legkevésbé lehetett várni. Még azt is hozzáfűzi, hogy ez nem jelenti azt, mintha a múlt századokban annyira műveletlen lett volna: régebbi költőink vannak, mint számos más népnek. Méltán büszkék íróink a magyar nyelvre, de az is igaz, hogy – mivel egyikkel sem rokon – a külföldiek számára teljesen ismeretlen.

Hogy éppen a jelzett témák kerültek a borítólapra – amely valószínűleg nem jutott el a cenzor kezébe – érthetővé válik a folyóirat cenzúrairatai alapján. Ezek szerint ugyanis 1787 augusztusában, a 11. füzetnek egy egész cikkét kihagyatta a szerkesztővel a cenzor. A 60–75. lap között kiszedett írás a magyarországi német telepesekkel foglalkozott és Hübner cenzor szerint több feltűnő, a német telepesekre nézve sérelmes kifejezést tartalmazott. A cenzor több ilyen helyet is kifogásolt – többek közt például azt az állítást, hogy a hivatalokban csak idegenek találhatók, hazaiak nem kerülhetnek oda, és végül is csak az egész cikk elhagyása után engedélyezte a szám kinyomtatását.

Kovachich megnyilatkozásai 1787-ből azt a megértést mutatják, amellyel az egyre inkább kibontakozó nemesi-nemzeti mozgalom iránt viseltetett, és amelyhez a 90-es évek körül maga is csatlakozott. Ugyanakkor utalt ezúttal is arra a nehézségre, hogy a külföld tájékoztatását magyar nyelven nem lehet elvégezni.

Lapja megszűnésében lehetett ugyan része a nemesi mozgalom erősödésének és a németnyelvűség elleni hangulat növekedésének is, de bizonyos, hogy anyagi gondok is közrejátszottak a Merkur von Ungarn 1787 végén bekövetkezett elhallgatásában. Az utolsó számokban ugyanis hivatkozott már a szerkesztő azokra a nehézségekre, amelyek a folyóirat bevételét messze meghaladó kiadásaiból adódtak.

Ha nem is lett a pesti folyóiratból az az orgánum, amely a felvilágosodás eszméinek olyan széles körben való terjesztését végezhette volna el, amire maga {I-203.} Kovachich utalt a folyóiratok jelentőségét taglalva, mégis érdekes és sajátos megnyilatkozása volt a nyolcvanas évek szellemi mozgalmainak. Német nyelvű folyóirataink történetében átmeneti jelleget képviselt a Kolláréknak és Windischnek jórészt még Bél Mátyás-féle honismereti iskolájára visszavezethető földrajzi-természettudományi történeti érdeklődése, valamint a között a modernebb irányzat között, amelynek legjellegzetesebb képviselője a göttingeni iskolázottságú Schedius volt. A publicisztika szerepét Kovachich Márton Györgynél kevés hazai kortársa látta elméletileg világosabban, a megvalósítás terén viszont a forrásgyűjtő és feltáró történész elnyomta benne a publicisztikai erényeket: lapja kora átlagánál is szárazabb, nehézkesebb, az aktualitásokat csak kis részben figyelemmel kísérő orgánum lett.