A magyar nép megtérése és a katholikus egyház megszervezése.

Az egyháztörténeti vázlathoz az előljáróban idézett összefoglaló műveken kívül Sackur: Die Cluniacenser. I–II. Halle, 1892–94; Hergenröther: Photius. I–III. Regensburg, 1867–69; Szentimrei és Schermann: Bevezetés (Panonhalmi Rendtörténet I. 1902); Békefi: A magyarországi káptalanok kialakulása és Szent Chrodegang regulái, 1901. Kühár: Szent Gellért Bakonybélen (Pannonhalmi Szemle, 1927) c. műveket használtam fel.

A magyar egyház megszervezését illetően a főforrások az Institutio morum ad Emericum ducem, melynek egykorúságát egészen alaptalanul igyekeztek kétségbevonni (v. ö. Békefi és Zoltvány tanulmányait a Századok 1901. évfolyamában és a Pannonh. Rendtört. I. kötetében), István törvényei, oklevelei és három életirata; a Nagyobb és Kisebb legenda s Hartvik legendája, továbbá Szent Wolfgang, Szent Adalbert, Szent Gellért és Remete Szent Zoerard-András életiratai. Az idézeteket Nagy Gyula törvény- és Szabó Károly legendafordításaiból adom, az itt-ott előforduló értelmi tévedéseket kijavítva. A törvények és intézmények külföldi forrásait s az egykori egyházi törvényhozás szellemi hatását illetően Závodszky id. m. összehasonlító szövegeinek, Madzsar Imre: Szent István törvényei és a Lex Baiuvariorum. (Tört. Szemle, 1921) és Bartoniek Emma: A magyar királyavatáshoz (Századok, 1923) c. tanulmányainak vettem jó hasznát. Néhány talpraesett megfigyelést ad Balogh József: Nemzet és nemzetköziség Szent István Intelmeiben (Irodalomtört. Közl. 1926), Szent István király a „békefejedelm”. (Századok, 1926), Szent István és a Róma eszme. (Bpesti Szemle, 1927), Az ájtatos és komor Szent István. (Egyetemes Phil. Közl. 1927.). A cluny reform-mozgalom magyarországi hatáshoz tanítványom, Galla Ferenc, sajtórakész alapos doktori értekezését is felhasználtam. A kegyúri jog, illetőleg főpapnevezés kérdésére ma is a legjobb kalauz Fraknói: A magyar királyi kegyúri jog. 1895. Az apostoli keresztről Hóman: A magyar címer történetéhez (Turul, 1918–1921), István templomépítkezéséről Pasteiner: Építészeti emlékek. (Osztrák-Magyar Monarch. XIII. és XV. kötet) és Foerk Ernő: Árpádkori templomaink típusai. (Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1926). A koronázási palástról Czobor (Századok, 1901. évi jubiláris pótfüzetében). A Benedek-rendről Erdélyi László: A Pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I., VII., VIII. és X. köt. Az iskolázásról Békefi Remig iskolatörténeti művei. A történetirodalom kezdeteiről Hóman: A Szent László-kori Gesta.

Az első érsekek személyét illetően az idevágó gazdag polemikus irodalom eredményeit mérlegelve a források után indulok. Ascherik pécsváradi apát, majd kalocsai érsek, kit száz év multán István életének idegen írója e hibát észrevéve, tévesen Anasztázzal azonosított, sohasem volt esztergomi érsek. Nem sok hitelt adhatunk Hartvik Sebestyén pannonhalmi öreg szerzetes érsekségéről és megvakulásáról szóló regényes elbeszélésének sem. Ha csakugyan ült az esztergomi érseki széken, Domokos utódának és Anasztáz elődének kellett lennie. A kalocsai érsekség térítőérseki jellege a viszonyokból következik. Ez adhatja egyedül a magyarázatát két érsekség alapításának.