KÜZDELEM A TÖRÖK ELLEN.

Az 1440-től 1457-ig terjedő évek története mind a források felkutatása, mind feldolgozások tekintetében a magyar történet legelhanyagoltabb területei közé tartozik. Jellemző erre, hogy e kor eseménytörténetére ma is nélkülözhetetlen Katona István Historia criticájának 1790-ben megjelent XIII. kötete, melyben fellelhető a ma rendelkezésünkre álló forrásanyag jelentékeny része. Katona után gróf Teleki József gyarapította lényegesen a kor forrásanyagát Hunyadiak kora című művében, főkép a függeléket alkotó okmánytár alapvető okleveleinek összegyüjtésével, majd Fraknói Vilmos, kinek a Szilágyi-féle Magyar Nemzet Történetének IV. k.-ként megjelent, e periódus eseménytörténetére máig alapvető műve lényegében az említett forrásanyagon nyugszik, gyüjtött külföldi, főkép bécsi és olasz levéltárakból igen értékes újabb forrásanyagot. Kár, hogy nagyterjedelmű oklevél- és aktamásolatait nem adta ki, s hogy a felhasznált okleveles anyag lelhelyeinek szűkszavú idézése miatt e nagyértékű külföldi levéltári anyagból ezidőszerint csak az ő műveiben szétszórt és kivonatos idézetek állanak a kutató rendelkezésére. Azóta jelentékenyebb új összefoglaló munka e másfél évtizeddel nem foglalkozott, részlettanulmány is kevés. Minthogy e periódus főérdekessége a királyválasztási jogot magukhoz ragadt rendek kormányzása: az állam a rendek kezében van hosszú évekig, az előadásban a fősúlyt a rendi kormányzás ecsetelésére fektettük.

A török előnyomulás történetére – nem említve a két, már mintegy százéves felfogásban elavult, de hatalmas forrásanyagot felhasználó művet: Hammer–Purgstall (1834) és Zinkeisen (1840) nagy török történeteit – Jorga: Gesch. d. osmanischen Reiches. Gotha 1908–1909, I–II.-t használtuk fel, Byzáncra Hertzberg ismételten idézett művét, a román történetre Jorga: Gesch. d. rum. Volkes. Gotha, 1905. I. k. c. művét, Lengyelországra: Caro Jacob: Gesch. Polens, Gotha, 1875, IV. k., Szerbiára Jireček, Const.: Gesch. d. Serben, Gotha, 1918, II. k.-t, továbbá Thallóczynak a szt. korona melléktartományai történetére vonatkozó oklevélkiadványainak bő bevezetéseit: Thallóczy–Áldásy: A Magyarország és Szerbia közti összeköttetések oklevéltára. Bpest, 1907. (Mon. Hung. Hist. I. 33. k., Thallóczy–Horváth Sándor: Alsó-Szlavóniai oklevéltár. Bpest, 1912. Mon. Hung. Hist. I. 36. k.), az osztrák vonatkozásokra ld. Huber: Gesch. von Österreich ismételten idézett mű III. k.-t, a cseh történetre Bachmann Adolfnak már szintén felsorolt Gesch. Böhmens c. művét, továbbá: Bretholz, B.: Gesch. Böhmens u. Mährens. Reichenberg, 1922. II. k.-t. Fő elbeszélőforrások: Thuróczy Jánosnak, a Mátyás-kori írónak Chronica Hungarorumja (ed. Schwandtner, Scriptores. (2^o) I. k.), ld. erre – jobb híján – Kaszák József: Thuróczy János élete és krónikája, Bpest, 1906. (Műv. tört. értekezések, 22.) és a lengyel Dlugossnak, ki Ulászló személyes környezetéhez tartozott és minden tekintetben igen jól értesült író: Hist. Polonicae c. művét, IV. k. (Opera omnia, XIII. k. Krakkó, 1877.), mely az egész időre legelsőrangú kútfő. Ld. Dlugossra Bottlónak a 455. l.-on már idézett művét. Thuróczy művét Mátyás halála után Bonfini, Dlugossét Callimachus (Hist. de rege Vladislao IV., Mon. Pol. hist. VI.; 1893) átírta humanista szellemben és stílussal, de e két olasz írótól származó átírásnak eredetijükkel szemben ez évekre nincsen különösebb jelentősége. A legfontosabb nyugati kútfő Aeneas Sylvius Piccolomininek, a későbbi II. Pius pápának (1485–1464), ekkor III. Frigyes titkárának levelezése és Hist. Bohemiae (Opera, Helmstadt, 1700) és Hist. Friderici III. című művei (ed. Kollár, A. F.: Analecta Vindob. II.) Aeneas nagyértékű levelezésének modern kritikai kiadása R. Wolkantól (Fontes rerum Austriacarum. II., 61., 62., 67. és 68. k. Bécs, 1909–1918). A török háborúkra használható görög kútfőkről: Bartoniek Emma id. bibliográfiájában az 1239., 1240., 1263. és 1264. sz. Ld. ezekre és a török forrásokra: Huber: Die Kriege zwischen Ungarn u. die Türken (1440–1444) (Archiv für öst. Gesch. LXVIII. [1886]) 159–207. Zeissberg: Analekten z. Gesch. des XV. JH.-s, Erinnerungen an die Schlacht bei Warna (Zeitschrift f. d. öst. Gymnasien. 1871, 81–114.) és Die poln. Gesch.-schrbg. d. MA. Lipcse, 1873. Miskolczy Gyula: Laonikos Chalkondylas életrajzához. Budapest, 1913. (Tört. Szemle, II. [1913] és Hunyadi János török-háborúi. [Hadtört. Közl. XIV. 1914]).

I. Ulászlóról ír: Dambrowski, J.: Wladyslaw I. Jagiellonczyk na Wegrzech. Varsó, 1923. (A varsói tud. akadémia tört. értkezései II.). Erzsébetről: R. Durst: Kgin Elisabeth von Ungarn u. ihre Beziehungen zu Österreich 1439–1442. (Jahresbericht d. Gymnasium in Böhmisch-Leipa, 1906–1908.) – A szultán békeajánlatáról Ulászlóhoz, mielőtt ezt magyar királlyá választották volna: Dlugoss, i. m. 613–614. Ulászló jellemzése Aeneas levelében Wolkannál, 61. k., 192. sz., 562–579. – A magyar rendek felfogására Ulászló megválasztásánál: Katona, XIII. 72., az 1440 márc. 8-i krakkói választólevél: u. o. 23–30. és a márc. 9-i oklevél, u. o. 37–40. – Erzsébet még febr. 12-én, tehát fia születése előtt (febr. 22.) megtiltja Eperjes, Kassa és Bártfának, hogy Ulászlót beengedjék. Chmel: Regesta Friderici IV.; II. 729. – A budai országgyűlés megbízólevele az Ulászlóhoz utazó követség számára: 1440 jan. 13.: Monumenta medii aevi historiae res gestas Poloniae illustrantia. XII. 409–410. (Ezentúl így idézzük: Mon. med. aevi.) – Az „ambíció” említése Thuróczynál, 4. rész, 28. f. A választásra ld. még: Dlugoss, i. m. 615–618. – Erzsébet ellenállása: Dlugoss, 618. – Ulászló levele III. Frigyeshez, ki mint császár III., mint német király IV., mint osztrák herceg V. Krakkó, március 12.: Katona, XIII., 42–46., Erzsébet gyámmá fogadja Albert osztrák herceget: Teleki, X., 81–83. – Erzsébet a követeket fogságra veti: Dlugoss, 618.; szintúgy Ulászló bevonulásáról Magyarországba: Dlugoss, 627. és kk. ll. – A lengyelek vissza akarják tartani Ulászlót a magyar trón elfoglalásától: Dlugoss, 622–624. és Dlugoss levele. (Mon. med. aevi. XII. 417.) – A gyermek László megkoronázására Kottanerin Helene: Denkwürdigkeiten. (Ed. Endlicher. Lipcse, 1846.) – Erzsébet felszólítása Ulászlóhoz, hogy hagyja el az országot, Dlugoss id. levelében: Mon. med. aevi.: XII., 418–421. – Ulászló koronázására főforrás Dlugoss, 638–641. és az 1440. július 17-i oklevél, kiadva: Kovachich: Vestigia, 235–243.; Katona: XIII., 91–100. és Dogiel: Cod. dipl. Poloniae. I. 56. Felvette művébe Dlugoss is: 647–651. – Ulászló 1440. törvénye: Kovachich, Sylloge Decretorum. Bpest, 1918. 59–74. – Giskrára és a felvidéki eseményekre Tóth-Szabó Pál: A cseh huszita-mozgalmak Magyarországon. Bpest, 1917; részletes feldolgozás 96 kiadatlan oklevélmelléklettel. – III. Frigyes Erzsébet gyermekeinek gyámja: Teleki, X. 92–93. és 94–95. – Az Erzsébet és Ulászló közti béketárgyalásra: Teleki, X. 104–106. és 107–108. – A török háborúkra 1440–1444. ld. az idézett hadtörténeti munkákat és Kupelwieser: Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis 1526. Bécs és Lipcse, 1899. – Az 1442-i török feletti győzelemnél – mely Huber szerint Gyulafejérvár mellett, Miskolczy szerint Nagy-Szeben mellett folyt le – beszéli el Thuróczy Kemény Simon önfeláldozó tettét, ki Hunyadival páncélt cserélt s ezzel magára vonva az ellenség főtámadását, életét áldozta vezéréért. (4. rész, 37. f.) – Hogy az oláhországi győzelem már Oláhországban s nem Erdélyben történt, erre ld. Huber, i. m., 173–175. Ezzel szemben Miskolczy: Hunyadi János háborúi, 33–37. – Cesarini bíboros működésére ld. Fraknói Vilmos: Cesarini Julián. Bpest, 1890. (A m. egyháztört. nagy alakjai.) – III. Frigyes levele László érdekében a magyar rendekhez: Fontes rerum Austr. II., 42. k., 7–9. l. – A Giskrával kötött fegyverszünet 1443 szept. 1-ről: Teleki, X. 135–140. – Az 1443–1444-i téli háborúra ld. Huber, Miskolczy és Kupelwieser id. munkáit. E háború előkészületeiről és kilátásairól meglehetős pesszimisztikus hangon ír Aeneas, 1443 aug. 31-én kelt levelében. (Fontes. II. 62., 71–73. ll.) – A várnai csatát megelőző tárgyalásokról ld. Angyal D.: Die dipl. Vorbereitungen d. Schlacht von Warna. (Ung. Rundschau. II. [1913] 518–524.), ki a háború megindításának okát nem abban látja, hogy a keresztény flotta akcióba lépett, hanem abban, hogy a háborús párt felülkerekedett Ulászló udvarában s emellett egy, a hadjáratban résztvett cseh katona előadása alapján (Časopis česk. musea, 1859, 157. l., közölve Huber, i. m., 205. l.) a mellett foglal állást, hogy a béketárgyalások mindjárt 1444 elején, közvetlenül a háború befejezése után megindultak s nemcsak nyáron. Ulászló áprilisi esküjét tehát már a béketárgyalás alatt tette volna le Julián kezébe. – Jelentéktelen munka Frankl, Philip: Der Friede von Szegedin. Lipcse, 1904. – Ulászló levele Skanderbéghez (Castriota Györgyhöz), melyben panaszkodik, hogy a pápán kívül mindenki cserbenhagyta: Katona, XIII. 300–303., Skanderbég válasza u. i. 305–307. – Brankovics magatartására ld. Jireček, i. m. 186–187. – A lengyelek ellenkezésére a háborúval szemben ld. Dlugoss, 711–713. és Mon. med. aevi, II/1., 140–144. és Ulászló anyjának, Zsófiának levelét a magyarokhoz 1445-ből: Mon. med. aevi. II/2., 4–6. – Az 1444. évi törvény: Kovachich: Sylloge, I. 74. és kk. ll., az országgyűlés tárgyalásaira ld. u. o. és Knauz Nándor: Az országos tanács és országgyűlések tört. 1445–1452. Pest, 1859, 115–118.: a pozsonyi követek érdekes jelentését. – A III. Frigyessel való tárgyalásokra főforrás Aeneasnak, Frigyes akkori titkárának levele. Bécs, 1444 máj. 27.: Fontes rer. Austr. II. 61. k., 141. sz. 320–323. l. és Fraknói, Cesarini. 47–52. – A fegyverszüneti szerződés: Lichnowsky, Gesch. d. Hauses Habsburg. Bécs, 1842. VI. k. Regesták: 775. sz. és Chmel, Regesta Friderici IV. Nr. 1645. Ld. még Ulászló levelét egy lengyel főpaphoz, melyben a háború megindításának okául azt hozza fel, hogy a törökök abbahagyták a várak visszaadását. (Tört. Tár, 1895, 400.) – Ulászló aug. 4-i esküjének szövege: Kovachich, Vestigia, 244–248. – A török békeajánlat szövege: Mon. med. aevi. II/1., 141., a már idézett levélben. Maga a nagyfontosságú békeszerződés szövege nem maradt fenn. – A velencei doge levelének, melyben hírül adja Julián bíborosnak a keresztény flotta befutását a Hellespontusba, eredetije a velencei áll. levéltárban, tartalmát közli Fraknói, M. N. Története, IV., 48. l. – Palailogos János görög császár levele Ulászlóhoz július 30-ról, melyben szintén biztatja őt a háború megindítására: Katona, XIII., 318–324. és Dlugoss, Hist. Pol. 704–707. – Hunyadi szerződése Tamás István bosnyák királlyal, Bobovác, 1444. jún: Fejér, Genus Joannis de Hunyad. Buda, 1844. 68–71. és Thallóczy: Studien zur Gesch. Bosniens. Lipcse és München, 1913, 366–367. Ld. még Kropf, i. m.-ben (Századok, 1894, 675–696., 681–696. és 881–885.) Jehan de Wavrin-nek, a burgundi flotta parancsnokának igen érdekes „krónikáját”. Hunyadi említi a pápához a várnai katasztrófáról írt levelében, hogy „plagam divini iudicii retulimus” (Schwandtner, Script., 2^o, II., 17–20.), de Ulászló nevét nem említi. Dlugoss is istenítéletnek nevezi Ulászló halálát, de nem az esküszegésért, hanem egyéb bűneiért. (Hist. Pol. 729–730.) – Az 1445 februári országgyűlésre Kovachich: Suppl. II. 1–3. és Knauz, i. m. 7. – Aeneas óva inti Szécsi prímást, hogy ne gondoljanak a magyarok „populare regimen”-re, vagyis köztársasági államformára, igen érdekes s az egész királykérdést megvilágító levelében 1445 okt. elejéről. (Fontes reum Austricarum II. 61. köt. 550.) Ugyanitt Magyarország jelenlegi siralmas állapotával szembeállítja a régi jó időket, mikor a magyar király a szomszédos országok fejedelmei hűbéruraként „archirex” volt Európa e részében. (Ld. ehhez jelen mű 448. l.-ját.) A hét főkapitány működésére, ill. az általuk tartott részországgyűlésekre, igen érdekes, az egész hivataloskodásukat megvilágító dokumentum a Rozgonyi György és felvidéki kapitánytársai, Bebek Imre és Giskra által Szinán, 1445. júl. 15-én tartott gyűlés határozata: Teleki, X. 164–169. – Az 1445. húsvét utáni pesti országgyűlésről: Kovachich, Suppl II. 4–9., továbbá erre és a főkapitányok működésére Knauz, i. m. 7–35., az országgyűlésen hozott decretum: Kovachich, i. h. 9–36. – VII. Károly francia király válasza a magyarok segélykérésére: Katona, XIII., 445–446. és D’Achéry, Spicilegium, Párizs, 1723. III., 787. Ugyanezzel az ürüggyel utasítja vissza a francia király 1456-ban a pápát is. Pastor, Gesch. d. Päpste, I. (1886) 536. l. – Az 1445. évi burgundi-pápai flotta, Hunyadi János és az oláh vajda közös akciójára ld. Kropf, i. m. – A lengyel anyakirályné üzenete: Mon. med. aevi. II/2., 4–6. és Aeneas levele, Fontes rerum Austr. II. 61., 509–511. – A Frigyessel való tárgyalásra tájékoztat: Aeneas levele 1445. okt. 28-ról, Fontes, II. 61., 562–579. – III. Frigyes válasza a magyarokhoz okt. 13.: Teleki, X. 173–177. és kelet nélkül u. i., 177–179. – A király bátorságlevele Ujlaki Miklós részére, 1445 szept. 16-án: Chmel, Regesta, Anhang, 58. sz. – Az 1446 februári országgyűlésre ld. Knauz i. m. 35. és Aeneas leveleit, Fontes, II., 62. k. 24–28. – Az 1446. tavaszi bécsi tárgyalásról III. Frigyesnek a lengyelekhez írt levele: Mon. med. aevi II/2; 14–17. Az 1446. jún.-i országgyűlésre: Kovachich, Vestigia, 251–263., itt a törvény júliusra keltezve, noha a helyes dátum június 13. – A kormányzóválasztásról a pozsonyi követnek nagyértékű jelentése, 1446 június 6.: Teleki, X. 183–185. Jellemző a városi követek jelentéktelenségére az országgyűlésen, hogy pl. a pozsonyiak nem fogadták el a kormányzóválasztó határozatot, az mégis közfelkiáltással, egyhangúan történt meg.

Hunyadi János származásának, pályájának irodalma és főforrásai: Wertner Mór, A Hunyadiak. (Hunyad megyei tört. és régészeti társulat évkönyve, 1900) és Sólyom-Fekete Ferenc: A Hunyadiak rokonsága. U. o. XI. 1900. – Oszvald Arisztid: Hunyadi János ifjúsága. (Tört. Szemle, 1916.) – Karácsonyi János: Adalékok Hunyadi János származásához. (Turul, XIX. 1901.) – Wertner Mór: Még egyszer Hunyadi János származása. (U. o.) – Varju Elemér: A Hunyadiak síremlékei. (Magyarország Műemlékei I. köt., 1905.) – Forster Gyula báró: Hunyadi János származása és a vajdahunyadi freskók. (Magyarország Műemlékei, IV. 1915.) Felsorolja a kérdésre vonatkozó összes forrásokat. – Forster Gyula: Hunyadi János származása és családja. (Budapesti Szemle, 1916. 165–166. k.) – Radoszló fia Vajk (1374-i adat) Thallóczy L.-nál: Nagy Lajos és a bolgár bánság. (Századok, 1900.) – A Hunyadiak leszármaztatása a római Corvinus-nemzetségből és anyai ágon a görög császároktól egészen Theodosiusig víve vissza a családfát: Bonfini, Rerum ungaricarum decades. III. decas, 4. könyv. – Zsigmond birtokadománya 1409-ből: Fejér, Genus. 32–33. – Vajkot V. László 1453 jan. 30-i nagy adománylevele (Teleki, X., 347–356.) nem említi, mely pedig Hunyadi életének főforrása. – A Zsigmond–Mosinai-féle származás Bonfininél, i. h. és Heltai Gáspár krónikája. (Újabb nemzeti könyvtár, III. évf., 281–284.) – Hunyadi a szerb népköltészetben: Szegedy Rezső, A délszláv népköltészet Filip Madarin-ja. (Ozorai Pipo): Ethnographia, 1914. – U. a.: Hunyadi János rigómezei csatája a régi horvát népköltészetben. Ethnographia, 1912. (A 149. l. 2. jegyzete szerint Hunyadi a szerb néphagyományban a Lázár fia.) – Győrffy István szíves közlése szerint a magyar vonatkozású oláh népballadák foglalkoznak ugyan Hunyadi Jánossal és Zsigmond királlyal is (Hunyadit Janus Ungurnak: Magyar Jánosnak nevezik), de Hunyadi származásáról nem szólnak. (Az oláh Giuglea és Valsan-féle balladagyüjtemény anyaga szerint.) – Csáki Györgynél való apródoskodására: Bonfini, i. h., Nádasdi Ungor Péterről u. o. és gróf Lázár Miklós: Az Ungor-család történetéhez. (Hunyad megyei tört. és rég. társ. évkönyve, XIII. 1902.) (Bonfini „Franciscus Chenadinus”-a és „Ungarus alae prefectus”-a csakis Csáki Ferenc csanádi főispán és Nádasdi Ungor Péter lehetnek.) – Hunyadinak Lázárevics szerb despota melletti katonai szolgálatáról Kalkokondülasz. Ed.: Darkó, Bpest, 1923. II/1., 32. l. (Corpus script. Byzantinorum. Bonni kiad., 256. l.) – Monoszlai Demeter zágrábi püspökről: Bonfini, i. h. – Hogy Hunyadi Cillei Hermann grófnál is katonsákodott volna, arra egyetlen adat a Cillei-krónikában található. (Krones: Die Freien von Saneck u. ihre Chronik als Grafen von Cilli. Graz, 1883, II. 102.) – Hunyadinak Zsigmond körüli szolgálatairól V. László 1453 jan. 30-i adománylevele. Teleki, X. 349. – Hunyadi birtokai összeállítását és területüknek holdakra való hozzávetőelges átszámítását Gergely Endre volt szíves fáradságos munkával elvégezni. – Hunyadi jelleméről, különösen hadvezéri tehetségéről, bátorságáról a III. Frigyes-párti Aeneas is tisztelettel szól s Cilleivel való viszályában Hunyadi mellett van. – Hunyadi Jánosnak híveiről való gondoskodására és emberséges gondolkozására jellemző a brassai szászokhoz írt levele, melyben megtiltja nekik, hogy az ő servienseinek feleségeit és általán keresztényeket külföldre rabszolgának eladjanak. Egyik serviensének nevét fel is említi: Nyak, tehát ez magyar volt. A Brassóból kiinduló rabszolgakereskedelem nyilván oláh földön keresztül Törökország felé irányult! (Teleki, X. 333–334. 1452 március 30. Brassó város levéltárából.) Szintúgy tiltja azon földesuraknak, kiknek jobbágyai a szász városokban telepedtek meg, hogy ezeket maguknak visszaköveteljék. 1447 nov. 7. (Teleki, X. 224–225.) – A szentkorona-tan XIV–XV. sz.-i kifejlődésére döntő jelentőségű 1440. július 17-i oklevél: Katona, XIII. 91–100., Kovachich: Vestigia, 235–243. Dogiel: Codex dipl. Poloniae, I. 56. és kk. ll. és felvette azt művébe Dlugoss is: 647–651. – Hunyadi Jánosnak Cillei elleni háborújára 1446 tavaszán ld. az ő levelét III. Frigyeshez, 1446 június 11. (Schwandtner: Scriptores. 2°, II. 34–36.) – Az őszi háborúra Frigyes ellen ld. Hunyadi levelét IV. Eugén pápához (Schwandtner: i. m. 2°, II. 38–39. és 39–40.) Ld. még a magyar rendek levelét a lengyel rendekhez a háborúról és tárgyalásokról, 1447 február 27. Katona, XIII., 527–532. és III. Frigyes levelét a lengyelekhez: Mon. med. aevi. II/2., 14–17. – Az oláh vajda elleni büntető expedíció okául – Thuróczy alapján – azt szokás felvenni, hogy Hunyadi Vlád Drákulon a Várna utáni fogságért akart bosszút állani. Minthogy azonban 1445 nyarán Hunyadi és az oláh vajda együtt indítanak (a burgundi flottával együtt) hadjáratot a török ellen, s a Vlád elleni magyar büntető akció csak 1446 végén, 1447 elején folyt le, kétségtelen, hogy itt nem Hunyadi személyes bosszújáról volt szó, hanem arról, hogy Oláhországban a vajda hű legyen a szent koronához és Hunyadi Jánoshoz, amit ekkor külön szoktak a szerződésekben kiemelni. Ez expedíció kronológiájára egyébként ld. Kropf, i. m. 899. A döntő adatot Vitéz János levele szolgáltatja (1447 jan. 15., Schwandtner, i. m., 2°, II., 40–42.), melyben megírja Carvajal bíborosnak, hogy Hunyadi azért nem lehet jelen a Frigyessel való bécsi tárgyalásokon, mert Oláhországot kell pacifikálni. Vlád Drakul egyébként nemcsak a szt. koronától pártolt el, látva az 1445. nyári akció sikertelenségét, hanem még az előbbi háborúkban a török kezéből kiszabadított sokezer ker. foglyot is ismét visszajuttatta a török szolgaságba. Az oláhországi hadjáratra ld. még Jorga: Gesch. d. rum. Volkes. Gotha, 1905. 320–321. – A pápai székben beállott változásra ld. Pastor: Geschichte d. Päpste. (1886) I. 209. kk. ll.

Az 1447 június 1-én kötött fegyverszüneti szerződés: Chmel, Materialien zur öst. Gesch. Bécs, 1837. I. 238–239.: itt olvasható a „dieta amicabilis” kitétel is. Asz 1446. őszi tárgyalásokra Hunyadi levele Carvajalhoz, 1448. jún. 3.: Fejér, Genus. 112–114. és Knauz, i. m. 54–55. Az 1448. nyári tárgyalásokra u. az a levél és Knauz, i. m. 83. Az 1447 márciusi országgyűlésre ld. Kovachich: Suppl. II. 65. és kk. ll. Ennek az országgyűlésnek dekrétumába belefoglalták az előzőévi cikkelyeket a kormányzói hatáskörről. – Az 1447 szeptemberi országgyűlésről ld. Kovachich: Vestigia. 265–270. – V. Alfonz meghívása a magyar trónra azokból az oklevelekből derült ki, melyeket Thallóczy Lajos a háborúelőtti utolsó években spanyol levéltárakban másoltatott. Ő is adta ki – Barabás Samuval együtt – azokat az 1446 dec. 11. és 1448 szept. 30. között kelt leveleket, melyeket Alfonz és Hunyadi ez ügyben egymással váltottak: Frangepán cs. oklevéltára. I. 357–359., 361–365. (Mon. Hist. Hung. I., 35. köt.) Az 1448 máj. 28. és dec. 30-ról kelt két levél már Schwandtner kiadványában is napvilágot látott: i. m. 2°, II. 59. és 45. – A Hunyadi és V. Alfonz közötti szerződéstervezet szövege: Casoli, 1447 nov. 6. és 7. Frangepán csa. levéltára, I. 350–356. Ld. a kérdéshez: Áldásy A., Zsigmond király és Spanyolország. Bpest, 1927. 117–118. és Fraknói V.: A Corvina-könyvtár megalapítása (Bpesti Szemle, 1924. 96–100.), ki azonban nem vette észre, hogy itt a korona felajánlásáról van szó, mire csak Áldásy hívta fel a figyelmet. – Alfonz levele, melyben a felszabaduló Athénre és Patrasra igényt emel: Thallóczy, Studien zur Gesch. Bosniens, 368–369.

A rigómezei katasztrófáról főforrás Hunyadi János levele Lasocki Miklóshoz. Szeged, 1448 dec. 31.: Katona, XIII. 637-641. és Schwandtner, i. m. 2°, II. 57–58. Ld. még Miskolczy: Hunyadi háborúi, 55–62. és Jorga: Gesch. d. Osm. Reiches, 1908. I. 451–452. – A feltételeket, melyek mellett Brankovics Hunyadit szabadon bocsátotta, V. Miklós pápa 1450 ápr. 12-i bullájából ismerjük, melyben ezek teljesítése alól Hunyadit felmenti: Raynald, Ann. ecclesiastici. Köln, 1691 (és még más kiadásai) ad ann. 1450, nr. 7. – A Szegeden tervezett török békeszerződés szövege: Teleki, X. 243–244. Ld. ehhez: Jireček, Gesch. d. Serben. II., 194–195. Az 1450-ben a törökkel tényleg megkötött békeokmány: Jorga, Acte si fragmente cu privire la istoria Romanilor. Bukarest, 1897, III/1., 23–27. – A Tamás István bosnyák királlyal kötött dobori szerződés okmánya 1449 nov. 11.: Teleki, X., 245–246. – A rendek levele V. Miklóshoz 1449 jún. 24.: Schwandtner, i. m., 2°, II., 61–63., a Lasockinak adott utasítás szintén június 24-ről u. o., 63. l. – A Giskra elleni akcióra és az 1450. március 28-i békére: Teleki, X., 256–258. és: Tört. Tár. IX., 152. l., CXX. szám. Részletesen szól e felvidéki állapotokról és eseményekről: Tóth-Szabó Pál, i. m. (236–240) és 241–246., főkép a Mon. med. aevi II. kötetének anyaga alapján. – Az 1450 jún. 17-i szerződés Garai, Ujlaki és Hunyadi János között: Teleki, X. 262–265. – Hunyadi János és Brankovics szerződése 1451 aug. 1-ről, Szendrőből: Teleki, X. 305–312. – Hunyadi és III. Frigyes között 1450 okt. 22. fegyverszünet: Fejér, Genus. 145–149. – Frigyes Dévény várát Garainak adja át: Fejér, Authentia et vis probandi diplomatum. Buda, 1838, 149. – Az osztrák-magyar (morva-cseh) közös akció László kiszabadítására ld.: Huber, Gesch. Österreichs, III. és az újabb irodalmat: Uhlirz, Karl u. Mathilde; Hbuch d. Gesch. Österreichs u. seiner Nachbarländer, Böhmen u. Ungarn. Grác, Bécs és Lipcse, 1927. I. 161–163. – Az 1452 márciusi, Bécsben tartott „közös” országgyűlésre a márc. 5-i okmány: Fejér, Genus, 167–173. – Az osztrák-magyar „közös” jegyzék a pápához márc. 7.: Teleki, X. 323–325. – A Frigyeshez intézett jegyzék márc. 7. u. o. 325–326. – A horvátokhoz intézett felszólítás a csatlakozásra: u. o. 326–328. – Hunyadi utasítása a magyar követekhez márc. 11.: Fejér, Genus, 173–176. – A magyar rendek levele az osztrákokhoz 1452 aug. 6-ról: Chmel: Materialien, II. 21. – Hunyadi és Giskra 1452 nyarán történt kibékülésére ld.: Tóth-Szabó, i. m. 256–264., a szerződés szövege: u. o. és Tört. Tár. 1884, 604–612. – Vitéz János üdvözlő beszéde Lászlóhoz: Fraknónál (M. N. Tört. IV., 117–118.) – László híres mondása: „Magyar vagyok és köztetek akarok maradni!” Aeneasnál: Hist. Friderici III., ed. Kollár, Analecta Vindobonensia. II. Bécs, 1762. 402. col. – Hunyadi megadományozása, 1453 jan. 30.: Teleki, X., 347–356. – Giskra kitüntetésére Aeneas levele, ápr. 10., Fontes, rerum Austr., II., 68., 136. – Az 1453 februári törvény a törvénytárban. – Az Axamit elleni akcióra és arra a vádra, hogy a cseh rablókat Cillei titokban támogatja: Aeneas levelei 1453 jún. 19., jún. 25. és július 12. Fontes, rerum Austr., II/68., 177–179. és 189–197. Csakis Cilleire és társaira érthető az Axamitnak való „kéznyujtás” vádja Hunyadi ellen. – Aeneas Axamitot „Bohemus latro insignis”-nek nevezi (i. m. 178. l.) és érdekesen ecseteli a század eleje óta Magyarország gazdag földjére özönlő, zsákmányra éhes, főkép cseh rablók pusztításait, melyek leginkább a szegény földmívesnépet sujtották (i. m., 191–196.). – Hunyadi Lászlónak a csehek elleni akciójára V. László levele jún. 4.: Teleki, X., 387–388. és 389–390. és Tóth-Szabó, i. m., 406–407. – Az 1453. évi adóról László felelete a szabolcsiaknak, 1453 aug. 15.: Kovachich, Suppl. II. 119–120. – V. László cseh koronázási esküjére: Századok, 1923. 257–263. – Hunyadi János és az osztrák, cseh és morva urak szövetsége, 1453 okt. 27-ről: Fontes rerum. II., 2. köt., 31–33. – Cillei szövetsége a Garai-ligával, szept. 13.; u. o. II. 2. 30–31. – Az 1454 febr. 14-i szerződés Hunyadi János és Giskra között: Fraknói, 129., 2. jegyz. – Az 1454-i katonai törvény a Törvénytárban. – V. László leirata a magyar rendekhez, melyben a pápai segélyről és Brankovics prágai útjáról értesülünk: Birk, Ernst; Beiträge zur Gesch. d. Königin Elisabeth v. Ungarn und ihres Sohnes König Ladislaus. (Quellen u. Forschungen zur Vaterländischen Gesch. Wien, 1848. 37–38. Nr. IX.) – V. László levele a raguzaiakhoz: Teleki, X. 425–426. – V. László levele Garai nádorhoz, ki rokona és úgyszólván egyetlen magyar bizalmasa, s kinek kezében szerette volna látni azt a hatalmat, ami jogszerint és valóságban Hunyadi kezén volt: Fontes rerum Austriac. II., 2. 9–11. – A királyi – talán Eizing Ulriktól származó – kimutatás a magyar korona jövedelmeiről: Birk, i. Quellen u. Forschungen 245–246. és Új M. Múzeum III. (1853) 509–515.: Adalék Magyarország pénzügytörténetéhez. Thallóczy L.: A kamara haszna. Bpest, 1879. 84–86., részletesen foglalkozik e kimutatással. Nála a koronajövedelmek azonban csak 113.000 frt-tal szerepelnek, mert ő nem vette tekintetbe a sóregále 100.000 frt-nyi hozamát, s valami elírásból a többi jövedelmet is 118.000 helyett 113.000-nek számította. E kimutatásból – mely egyébként is hiányos – igen nagy kár, hogy a rendek „regisztere” elveszett – teljesen hiányzanak a kir. birtokok jövedelmei, melyek pedig terményben is, de pénzbérekben is elég tekintélyesek lehettek, még a kir. birtokoknak a Nagy-Lajos-korihoz képesti felére való visszaesése mellett is. Érdekes, hogy míg Giskra, ki rendületlen hűségét oly igen szerette hangoztatni, s ezért Erzsébet és László főtámaszaként tekintették, a felvidéki bányák és pénzverők busás jövedelmeiből – az említett kimutatás 22.000 frt-ra teszi őket – s egyéb állami jövedelmekből (kapuadó, vámok, révek stb.) mit sem juttatott királyának és jótevőjének, addig Hunyadi János, kinek kezén voltak az erdélyi és mármarosi sóbányák, melyeket az Ozorai Pipó halála után bekövetkezett leromlott állapotukból átszervezve, ismét virágzó állapotba hozott, a királynak is juttatott. Pedig a török elleni fő védelmi vonal: Szörénytől Nándorfejérvárig fekvő dunai várak 33.000 frt-nyi, s talán a hajóhad 8.000 frt-nyi költségeit is a sóregáléból fedezte. László a Garaihoz írt, idézett levelében említi, hogy néhány sóbánya jövedelme az egész pénz, amit Magyarországból kap. Ez is kiáltó bizonyság azon vád tarthatatlanságára, hogy Hunyadi hűtlenül kezelte volna a koronajövedelmeket. Aeneas szerint V. László 24.000 frt-ot kap Hunyaditól, Cillei 12.000-et. (Hist. Frid. III. ed. Kollár, Analecta, II. 449–500.) Hozzátehetjük még, hogy Hunyadi saláriuma e kimutatás alapján 6000 frt (a kimutatásban tévesen 600), Garai nádoré 4600 frt, de ez a török ellen még bandériumot sem állított. Jellemző Hunyadi tekintélyére a külföld előtt az a magában véve kicsi dolog, hogy a László által készíttetett kimutatás Hunyadit kormányzónak nevezi, noha László maga ezt a címet mindig óvatosan kerülte. – Hunyadi panaszos levele V. Lászlóhoz csak ennek válaszából ismeretes, ez: Katona, XIII. 981–985. – V. Miklós keresztesháborút hirdető bullája, 1453 szept. 30-ról: Raynaldus, i. m., ad. ann. 1453, 9–11. sz. – Az 1454. török háborúra ld.: Hunyadi János levele III. Frigyeshez: Katona, XIII. 963–967. – Ld. még: Gelcich J., Raguza és Magyarország összeköttetéseinek levéltára. Bpest, 1887, 451. és Jireček, Const.: i. m. 201–202. és a már idézett hadtörténeti munkák. – A nándorfejérvári tárgyalásokról ld.: Hunyadi idézett levelét Firgyeshez és a raguzaiak levelét: Gelcich, i. m. 566–568. – A török béketárgyalásokra: Jorga, Gesch. d. osm. Reiches. II. 62. Brankovicsnak is csak jó egy év mulva sikerült végleges békét kapnia. Jireček, i. m. 205. – A frankfurti, regensburgi és bécsújhelyi bir. gyűlésekre ld. Müller, J. J.: D. Röm. Reiches Reichstagstheatrum, Jena, 1713, a megfelelő éveknél és országgyűléseknél. – Az 1455 januári budai országgyűlésről főforrások a raguzai követek jelentései: Gelcich, i. m. 576. és 577. és Aeneas levelei 1455 február 22. és március 12., mindkettő Fraknóinál, M. N. Tört. IV. 140. l., 1. és 3. jegyz. – Vitéz János beszédei a bécsújhelyi birodalmi gyűlésen: Fraknói Vilmos, Johannis Vitéz orationes. Budapest, 1878, 13–22. l. Ld. még u. i. 23–24. l. – Aeneas záróbeszéde: Mansi, Orationes Pii II. Lucca, 1755–59, 316–330. – Vitéz bécsi beszéde: Fraknói, i. m. 25–30. – Kapisztrán Jánosra ld.: Hermannus, Capistranus triumphans. Köln, 1700. – Wadding: Annales ord. minorum. XII. köt. (levelei). – Acta Capistrani… illustrata a Jos. van Hecke, S. J.; Brüsszel, 1860. – Alapvető feldolgozás: Bölcskey Ödön: Capistranói szent János. I–III. Székesfehérvár, 1923–24, az egész irodalom s az összes források alapján, melyek ott mind idéztetnek is. – Ld. még: Kapisztrán János levelezése a magyarokkal, 1444–1456. Közli Pettkó Béla. Budapest, 1901.

V. László már 1454 okt. 29. óta hívja Kapisztránt Magyarországra (Pettkó, 17. l. XV. sz.), de Hunyadi és a magyar főrendek csak 1455 májusában. (Pettkó, 19–22. XVIII., XX., XXI. és XXII. sz.) – Aeneas nyilatkozata, hogy Hunyadi Jánost a magyarok „zsarnoknak és árulónak” tartják: Hist. Frid. III. ed. Kollár, i. m. 404–405. – Cillei intrikáiról Hunyadi János ellen Hist. Boh. cap. LXIV. – A júniusi győri gyűlésre, Kapisztrán levele: Katona, XIII. 1002–1006. Az itt kötött szövetséglevél jún. 25.: Pettkó, i. m. 22–24. – A háborús tervekre Kapisztrán idézett levele. A Raguza és Oláhország elleni török akcióra: Gelcich, 584–585. 1455. nov. 20. – V. Miklósra és III. Callixtusra s a pápaság keresztesháború-terveire: Pastor, i. m. (1886), I., 514. kk. ll. a déli harangszóra: Wetzer–Welte: Kirchen-Lexikon, s. v. Angelus Domini. – A raguzaiak levele, melyben Lászlót kérik, hogy tartózkodjék Magyarországon, 1456 jan. 13.: Gelcich, i. m. 586–587.; ld. még u. o. 582–583. és 584–585. – Carvajal kérése a pápához hadisegélyért: Katona, XIII. 1045–1048. – II. Mohammedre: Jorga, Gesch. d. osman. Reiches (1909) II., kül: 196. és kk. ll. – Nándorfejérvár ostromáról főforrás a Hunyadi és Kapisztrán levelezése: Katona, XIII. 1097–1108. és Mon. med. aevi. Pol. XIV. 92–94. Az Urunk színelváltozásának megülésére ld.: Pastor, i. m. (1886) I. 559.; u. o. a diadal fölött a keresztény világban kelt általános örömre. – Alfonz idézett cinikus kijelentése: Pastor, i. m. (1886) I. 555. és 695–696 : 73. sz. melléklet. – A futtaki országgyűlésre a nürnbergi keresztesek kapitányainak levele: 1456 okt. 15. és nov. 4. (Anzeiger d. germ. Museums. 1863, 8. sz.); e mellett főforrás az V. László és Hunyadi László közötti viszályra az 1457 március 21-i oklevél Hunyadi László kivégzéséről: Teleki, X. 546–553. – A Brankovics és Szilágyi közötti viszályra ld. még: Jireček, i. m. II., 204. A Cilleiek és Brankovics mindenáron egymás közvetlen szomszédságába akartak kerülni, amit 1446-ban Hunyadinak sikerült megakadályozni. Az ő halála és Hunyadi Lászlónak a horvát-szlavón-dalmát bánságról való lemondatása után azonban mégis megvalósult a Cillei–Brankovics-szomszédság – Cillei most már egyedül horvátszlavón bán – s csak még Nándorfejérvár ékelődik közéjük nem kívánatos ék gyanánt. Lehet, após és vő valami délszláv birodalmat akartak összekovácsolni. Ha behatóbb vizsgálatok e feltevést igazolnák, akkor a Hunyadiakban tisztelnünk kellene az első szláv veszedelem meghiúsítóit is. – Aeneas V. László életmódjáról Cilleinél: Hist. Frid. III., ed.: Kollár: Analecta, II., 396–397. – Aeneas: De educatione puerorum c., V. Lászlóhoz intézett levele: Fontes rerum Austriacarum, II. 67. 103–158., 1450 februárból, valószínűleg a gyermek 10. születésnapjára. Magyarul: Acsay, A gyermeknevelés V. László m. kir. számára. Budapest, 1898. – V. Lászlóra ld. még: Lug V.: Ulrich von Cilli und Ladislaus Posthumus. Reichenberg, 1904. – Az ellen az igen elterjedt nézet ellen, hogy Lászlót Podjebrad mérgeztette meg, Palacky F. fordult: Zeugenverhör über d. Tod K. Ladislaws c., az Abhdgn. d. k. böhm. Gesellschaft d. Wissenschaften 5. Folge 17. k.-ben megjelent dolgozatában. Újabban Kanter, E. W. lépett fel azzal a véleménnyel, hogy Lászlót Eizing és Podjebrad vezetése alatt szőtt összeesküvés gyilkoltatta meg (Die Ermordung K. Ladislaws. München, 1906.), amit ismét cáfolt Novotny V.: Über d. Tod d. Kg. Ladislaw Postumus. Stzberichte d. k. böhm. Gesellschaft der Wissenschaften. Phil.-hist. Klasse, 1906. Prága, 1907.