csikósdal, csikósnóta

a pásztordal válfaja, a csikósok életéről és érzelmeiről szóló, rendszerint szájukba adott dal. Főként a ló ábrázolása révén kapcsolódik a → betyárdalhoz és a → huszárnótához. A csikósdalok is megfogalmazzák a pásztorok közti elsőség kérdését (A csikósnak nincsen párja; Csikóslegény vagyok; Hortobágy eleje...); a csikós életéről alig szólanak (Ha felülök kis pej lovam hátára; Ostor pattog a kezembe, karikás...), akkor is megszépítik (De szép fényös csillag ragyog a hold előtt! De szép csikóslegény legeltet a mezőn!...). A csikósdalok főszereplője a ló: jelzői állandók (fakó, pej, sötétpej stb.), gyakori a becézés (édes, kedves, kis stb.), olykor a → túlzás (Volt egy csikóm, ha magam rávetettem, Száz mérföldre maradt a szél mögöttem...) is előfordul; felszerelését is megszépítik (Arany a kantárja, gyémánt a zablája; Sötétpej paripa, selyem nyereg rajta...). A ló szinte embermódra viselkedik (Kényes az én lovam szája, Nem szokott a más kútjára...), gazdájának egyenrangú társa, egymáshoz kölcsönösen alkalmazkodnak (Míg a kovács a lovam patkolja, Addig rózsám két orcámat csókolja...), segítik is egymást, mint a mesében (Deres a fű, édes lovam, ne egyél, Inkább engem a rózsámhoz elvigyél!...), és az érzelmi viharok mindkettejüket érintik (Békót tettem kis pej lovam lábára, Mért nem hallgat a gazdája szavára...). Egyes kölcsönzött motívumokkal → szerelmi dalokban is sűrűn találkozunk (pl. Béklyóba vert engem is a szerelem...). A csikós elsőbbsége saját szerelmi dalaiban is megfogalmazódik (Büszke csikós az én nevem, hiába! Csókra vár a falu legszebb leánya...). A félnépi pásztordalok is elsősorban a csikóst szerepeltetik. A ló elvesztéséről szóló epikolírai dalok pedig a betyárdalokkal és a → betyárballadákkal rokonok. – Irod. Ecsedi István: Hortobágyi pásztor- és betyárnóták dallamokkal (Debrecen, 1927).