| csomó | TARTALOM | csonka hét |
csónak, hajó, ladik
a mélyebb vizek halászatához szükséges lapos fenekű vízi közlekedési eszköz. A 19. sz. végéig (helyenként a 20. sz. elejéig) az egy darab, rendszerint főleg fából kimélyített, elülső (vagy mindkét) végén hegyes csónakot használták, s ezeket a finnugor eredetű hajó, ill. a szláv eredetű csónak, csónyik szóval nevezték. A két elnevezés földrajzi elhatárolódását nem ismerjük. Azokon a vidékeken (Duna melléke, Alsó-Tisza), ahol nagyméretű teherszállító hajókat is használtak a vízi közlekedésben és szállításban, a halászok közlekedési eszközeit csónaknak nevezték; más vidékeken a hajó terminussal vagy ennek jelzős változatával (bödönhajó) jelölték a halászó csónakot. A különböző méretű, egy vagy több embert befogadó csónakoknak helyenként külön nevük volt (az egy embert szállító csónak a Balatonon lélekvesztő, Baja környékén csikli, a nagyhálós csónak a Balatonon dereglye). A csónakban ülésdeszkák nem voltak, hanem a közepe táján → tatnak hagytak egy részt, amely erősítette az oldalfalakat és ketté is választotta a csónakot. A csónakban rendszerint állva eveztek, nem úgy, mint a nagy hajókban, ahol evezőlakatokba, ciklendekbe, evezőgúzsokba dugott → evezőket is használtak, és a kormányt is evezővel tartotta egy, a hajó farán, tatján ülő személy. – A 19. sz. második felétől a csónakot fokozatosan felváltotta a ladik, mely deszkákból → bókonyokra vagy bordázatokra épült, mint a → fahajók, → kompok és → dereglyék. A csónak és ladik elnevezésbeli megkülönböztetése következetes; nem történt névátvitel vagy névcsere. A Duna mentén az orránál hegyes, faránál egyenes osztrák típus Dunapentele vonaláig terjedt el ettől délre a mindkét végén hegyes, felemelkedő orrú apatini típus az általános. A Tisza mentén inkább a mindkét végén egyenes, csapott végű ladikokat használták. Mind a csónakot, mind a ladikot a halászat megkívánta módon szerelték fel: evezőket, → szapolyt tartottak a csónakban, oldalán evezőkolompot alakítottak ki, egyes hálófélék megakasztására alkalmas szögeket helyeztek el. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.– Leipzig, 1900); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).
