dinnyés, felesdinnyés

nagyobb mezőgazdasági üzembe egy idényre felesbérlőként szegődött dinnyetermesztő kisvállalkozó. A dinnyetermesztés hazánkban már a középkortól kimutatható. Az úrbéres jobbágyok a dinnyét irtásföldeken és gyeptöréseken kapásként termelték, részben már eladóra is, utóbb a kukoricához hasonlóan termeltették harmadában a zsellérekkel. Legrészletesebben a Heves megyei Csány község dinnyetermesztését ismerjük, ahol e táji kultúra legalább másfél százados múltra tekint vissza, és az 1880-as évektől megkezdődött, majd a Tiszántúlt kivéve az egész országra, sőt a szomszédos országokra is kiterjedt a dinnyések vándorlása. A csányi földtelen vagy kis földű szegény emberek elsősorban nagybirtokra szegődtek feles dinnyésnek. E viszonylag jól jövedelmező vállalkozás mind nagyobb tömegeket érintett, utóbb már középparasztokat is. A szomszédos Ecséd és Hort lakói is kezdtek áttérni a dinnyés-életmódra. A piacra termelés versenyében új munkamódok és eszközök alakultak ki, mint pl. a makói hagymatermesztőknél is; ezek elterjedését azonban a dinnyésekre oly jellemző titoktartás jelentős mértékben fékezte. A kirajzás kora tavasszal történt, s a családok késő ősszel tértek csak vissza. Eleinte kocsikon, vasúton, majd tehergépkocsikon utaztak magukkal vive a berendezést, munkaeszközöket, néhány bútordarabot, élelmet és ruhaneműt. Az uradalmak írásbeli értesítésére indultak el; ha valahova nagyobb csoport kellett, az ún. dinnyésvállalkozó szedte össze őket, ő maga továbbra is első dinnyésként szerepelt, vagyis közvetített az uradalom felé, kijelölte a telephelyet, a családi dinnyeföldet, intézte az eladást stb., de a termesztett dinnye minőségéért minden család külön-külön felelt. A dinnyések bérföldjükön viszonylag lakályosabb kunyhókat (→ kunyhótársaság) és egyéb melléképületeket emeltek; általában házaspárok, családok fogtak ki 10–15 holdnyi földet. Korábban ló és tehén is, utóbb már csak kisebb állatok voltak velük. A munkában a család minden tagja részt vett, a 10–15 éves gyerek már teljes értékű munkásnak számított, épp ezért nem is fordítottak nagyobb gondot iskoláztatására. Fiatal házasok esetleg rokont vittek magukkal, aki a haszon 1/3-át kapta, ilyen híján napszámost fogadtak alkalmilag vagy → summást hosszabb időre. A dinnyések fokozatosan polgárosodtak: átépültek a falubeli házaik, elmaradt a viselet és sok helyi színezetű népszokás is. Többen idegenbe települtek, kifelé házasodtak. 1945-ben sokan földet igényeltek, de majdnem mindenki visszatért a dinnyés foglalkozáshoz, melyet az állami gazdaságokkal, tsz-ekkel kötött szerződések ma is lehetővé tesznek. A dinnyések polgárosodásának folyamata manapság felgyorsulva fejeződik be. (→ még: görögdinnye, → sárgadinnye) – Irod. Boross Marietta: A csányi dinnyetermesztés eszközei (Ethn., 1957); Boross Marietta: Adatok a csányi felesdinnyések életmódjának és kultúrájának alakulásához (Ethn., 1959).

Hevesi dinnyéslakás a ménfő-tényői úton (Kisbarát-Hort)