élet fiatalító vize, az

→ tündérmese. Cselekménye: öreg, beteg király nem akar meghalni, meg szeretne gyógyulni, fiatalodni (→ égig érő fa). Három fia az orvosság, az élet fiatalító vize megszerzésére indul. A két idősebb még az út elején elakad: egy kocsmában elisszák vagy elkártyázzák minden pénzüket, adósságaik kiegyenlítéséig fát, vizet kell hordaniuk a kocsmárosnak. A harmadik fiú (táltoslován) az élet fiatalító vize lelőhelyére, egy tündérkastélyhoz ér. Az alvó királykisasszonyt „megcsókolja”, s az élet fiatalító vizéből merítve hazafelé indul. Útközben bátyjait kiváltja. Ezek megcsonkítják (megölik), a korsójában levő élet fiatalító vizét magukhoz veszik. A király meggyógyul, harmadik fiát, ki egészségét (épségét, életét) visszanyerte, eltaszítja. A királylány, Tündér Ilona gyermeket szül, s gyermeke apjának felkeresésére indul. Az apa felismerése végett próbát állít: egy szőnyeget terít hajójától a király kastélyának ajtajáig, ezen csak a legkisebb fiú mer végiglovagolni (vagy a gyermek felismeri apját). A királylány a legkisebb fiú felesége lesz, a két nagyobb megbűnhődik (AaTh 551). A mese olykor kibővül azzal, hogy a legkisebb királyfi útjában egy remetétől vagy három öregasszonytól (akik a négylábú állatok, madarak és halak királynői) útbaigazítást kér, tőlük egy kefét, egy tojást és törülközőt (vagy hasonlókat) is kap. Viszonzásképpen egy kortyot kell adnia az élet fiatalító vizéből. Visszafele jövet a kastély falán átugorva lova farka meglegyinti a falat, ez megcsendül, a tündérek üldözőbe veszik. Hátradobja a tárgyakat: a keféből erdő, a tojásból hegy, a törülközőből tenger lesz. A tündérek nem érik utol (Thompson Motif. Index D672). Az öregasszonyok az élet fiatalító vizétől megfiatalodnak. A változatok egy részében a kocsma – amelyben a két idősebb testvér minden pénzét elkártyázza, s maguk is ottmaradnak adósság fejében – az ördögé, a Tündér Ilona kastélya és benne az élet fiatalító vize forrása szintén az ő hatalmában van. Ezek mögött szláv kapcsolatokat sejtünk. A mese 29 változatban az egész magyar nyelvterületen s Mo.-on túl egész Európában ismert, a magyarhoz az orosz, lengyel, cseh és német változatok állnak legközelebb. A típusnak a → zsoltáréneklő madár típussal való szoros kapcsolata, a magyar változatok alapján, nem nyilvánvaló (→ aranyhajú ikrek, → halhatatlanságra vágyó királyfi, a). – Irod. Tille, V.: Verzeichnis der böhmischen Märchen (Porvoo, 1921; FFC 34.); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Kovács Ágnes: Kalotaszegi népmesék (I–II., Bp., 1943); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Konsza Samu: Háromszéki magyar népköltészet (szerk. Faragó József, Marosvásárhely, 1957); Ranke, K.: Schleswig-Holsteinische Volksmärchen (AaTH 403–665) (Kiel, 1958); Kuntár Lajos: A bűvös ládikó és más mesék (Bp., 1959); Andrejev, N. P.: Az orosz mesetípusok Aarne-rendszerű mutatója (Bp., 1960; MNKF I.); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Krzyzanowski, J.: Polska bajka ludowa (I., Wroclaw–Warszawa–Krakow, 1962)