érczúzó

a vízimalmokra kapcsolt → külük, → kendertörők stb. működési elvén alapuló mechanikai szerkezet, amely a hasznos ásvány- és érctartalmú köveket összetöri, így iszapolásra, kohósításra előkészíti. A víz energiájával, fogaskerék áttétellel megfelelő fordulatszámmal egy erős, vastag hengert forgatnak, amelybe megfelelő távolságban, egymáshoz képest kb. 30 fokkal eltérő emelőkarok vannak beépítve. Ezek a tengely forgása közben egy-egy törő bakót emelnek fel, majd amikor a bakónyél ütközője alól a tengely emelőkarja kifordul, a bakó vasalt béleletű zúzóba zuhan, s a benne levő kőzetet apró darabokra tördeli. A vízi energiával működő érczúzók a késő középkori kohászat legfontosabb gépei közé tartoztak, s talán a hasonló rendszerrel működő élelmiszeripari, textilipari berendezések szélesebb körű elterjedését éppen a kohászati berendezésekkel együttesen lehet megérteni, megmagyarázni. A kolozsvári szabadtéri néprajzi gyűjteményben látható egy a magyar–román vegyes nyelvterületű bányavidékről származó, századunk elején is használt érczúzó Verespatakról. Egyébként az egész Kárpát-medencében elterjedt volt, ahol fémkohászattal foglalkoztak. (→ még: patakmalom) – Irod. Lambrecht Kálmán: A magyar malmok könyve (Bp., 1914); Pongrácz Pál: Régi malomépítészet (Bp., 1967).