kendertörés

TARTALOM

kendő

kendertörő

a kenderpuhítás eszköze, vízi energiával működő mechanikai gépezet, amelyet általában vízimalmoknál, nevezetesen patakmalmoknál (→ patakmalom) üzemeltettek. Szerkezete, felépítése és működési elve azonos a gyapjúszövet tömörítésénél használt → kallóéval, csak ennél a leejtett bunkó sima, száraz talpgerendára esik, s az alája tett rostcsomót súlyos, ritmikus ütéseivel ezen puhítja meg. A fogaskerék-áttétellel forgásba hozott vastag, vasalt végű, vas tengelyvégű perselyes csapágyban forgó főtengelyen egymástól kb. 30 fokos szöggel eltérő beépített emelőkarok forgás közben a kendertörő ütőszerkezetének, bakójának nyelébe ütköznek, s azt felemelik, majd leejtik. A forgási energia így szakaszos mozgássá, munkavégzéssé alakul át. A lezuhanó bakó a kendertörő alapgerendájára fektetett kender szilárd rostjait összezúzza, töri. Általában több (2–8) ütőbunkót állítanak fel sorban egymás mellett, így egyszerre több asszony is forgathatja, puhíthatja alatta a 15–30 marokból egy-egy bunkóaljába, bakóaljába befont kenderét. A molnárnak a kendertörő használatért minden tizedik markot vámba kellett adni. A kendertörőt megtaláljuk Hevesben, Borsodban, Abaújban, fel egészen a Szepességig. Népi neve általában bunkó, bunkoló malom, bakó, törőmalom. A kendertörő elterjedési területe beleékelődik a kenderdörzsölő nagyobb összefüggő területébe, sőt ezt az említett vidékeken ki is szorította a kendertörő a használatból, mivel ugyanazt a → kenderpuhítási funkciót látja el, de vízi energiával működtetett mechanizmusa útján kevesebb fáradsággal. A kendertörő működési elve megegyezik a → lépőkölyűk, → érczúzók mechanizmusával is, valószínűleg annak másodlagos alkalmazása. Mo.-i elterjedése, az egykori Felső-Mo. bányavidékeinek szomszédsága ezt igazolja, de elképzelhető a gyapjúszövetet tömörítő kallóból való kialakulása is. (→ még: tiló) – Irod. Pongrácz Pál: Régi malomépítészet (Bp., 1967); Szolnoky Lajos: Alakuló munkaeszközök. A magyar népi kenderrostmegmunkálás (Bp., 1972).