kenderpuhítás

→ kendertörés és a kendertisztítás után a → pozdorjától megszabadított, még kissé merev rostszálak hajlékonnyá, selymes tapintásúvá munkálása. Ellentétben az általános európai gyakorlattal, a magyar népi rostkikészítő technika a kenderpuhításra többfajta eszközt és eljárást is alkalmaz. Ilyenek a → kenderdörzsölés, a → kendertörő, a → kendermorzsoló henger, a → szöszcsávázás, valamint a bustyolás és a kenderkalapács (kótis). Az utóbbi kettő a korai lenkultúrának a kendertechnikára gyakorolt hatását mutatja, és ott fordul elő a Kárpát-medencében (különben elég szórványosan), ahol a → kenderáztatásnál is lenes hatás érvényesül: a Dunántúlon, ÉK-Mo.-on és Erdélyben. Bustyolásnál sima kőfelületen hengeres súlyokkal ütögetik, puhítják a rostcsomót. A kótisnak nevezett kenderkalapácsnak két változata is általános az abaúji hegyvidéken: egy egyszerű, kézben fogott fakalapács, amellyel fatuskón végzik a kenderpuhítást, és egy ágasfán, tengelyen mozgatott nagyobb kétkarú fakalapács, amelynél a kenderpuhításhoz már két ember szükséges. A rostok puszta kézzel dörzsölése (dörgölés, dörgülés) két → rostfésülés között szokásos. Ez a munkamód az európai lenkultúrában elszórtan a legutóbbi időkig megtalálható volt, de középkori adatok bizonyítják, hogy történetileg nagy múltra visszatekintő rostpuhító eljárással van dolgunk. – Irod. Gönyey Sándor: Az abaújmegyei Pusztafalu népi építkezése, kendermunkája és népviselete (Népr. Ért., 1939); Fél Edit: Egy eddig ismeretlen kendermegmunkáló eszközről (Népr. Ért., 1940).

Kendercsomók puhításra várva (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.)