holttetem

a → népi gyógyászat betegségelnevezése ló- és emberbetegség jelölésére. Egyéb elnevezése: hóttete, hóttetem, hóttetemény, hóttetény, vaktetem. A tetem szó ’csont’ jelentéssel 15. sz.-i szójegyzékeinkben már előfordul. Nádasdy Tamás 1559-ben ’csontkinövés’ értelemben használja a holttetem szót; így szerepel Balassi Zsigmond receptkönyvében (17. sz. eleje) attól kezdve folyamatosan. Napjainkban országszerte ismert kórformák. Lovaknál holttetemnek a csánk (tarsus) belső oldalán, őztetemnek a csánk hátulsó részén, nyúltetemnek a csüd körül, kaptatetemnek (kapcatetem, vágástetem, gyűrűtetem) a ló lábvégének (ujjának) csüd-, ill. párta-csontján fejlődő csontkinövést nevezik. Népi gyógymódjai részben azonosak a → himpókéval. – Az emberi holttetem nem egységes kórforma, inkább leíró elnevezés: kis terjedelmű, a bőr szintjéből kiemelkedő, nem gyulladt, nem fájdalmas, kemény csomó, porckinövés (Göcsej), emlődaganat (Szeged), Erdélyben (Kalotaszeg, Aranyosszék) szemölcs. A néphit szerinti oka: valaki halott után mosdatlan kézzel eszik, halott arcát nem nézi meg, halottak napján dolgozik. Ennek megfelelően gyógyítják: talált embercsonttal („hólt ember-tetemmel”, – nyilván innen az elnevezés is) dörzsölik, keresztezik, megbökik. Ezeken kívül új- vagy teliholdkor elmondott → ráolvasás, növényi (söprűfű, vérehulló fű, vöröshagyma, istenátkozta tüske) és állati (óháj) orvosságok, fizikai gyógymód (lekötés) is ismertek. Göcsejben hetedik gyerekkel → karácsonyi abroszon át megrágatják. – Irod. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse (Bp., 1914); Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (II. Bp., 1929); Vajkai Aurél: Egy bakonyi falu paraszt állatorvosai (Ethn., 1938); Berde Károly: A magyar nép dermatológiája (Bp., 1940); (Eckhardt Sándor) Balassi Zsigmond: Lovak orvossága (Bp., 1957).