hős

a népköltészet (és bizonyos mértékig más folklórművészetek) alkotásaiban az eszmei középpontban álló szereplő, akinek cselekedetei a cselekmény lényeges mozzanatait adják. A legvilágosabban az epikában jelenik meg, ahol az epikus történetek középpontjában az epikus hős áll. A drámában bonyolultabb a helyzet, itt a hősök összeütközése, konfliktusa a voltaképpeni középpont, és erre vonatkozik a kollízió, ill. a katarzis. A lírában csupán a személyes lírai alkotásokban jelenik meg a sematizált lírai hős, ezt megelőzően a narratív lírában az epikus hősre emlékeztető, bár töredékes vonások figyelhetők meg. Voltaképpen a hős ott válik az alkotás középpontjává, ahol a cselekmény személyhez és nem közösséghez kötődik. Ennek következtében az archaikus dráma és a szokások tömegcselekményeiben a rögtönzés nem hősöket, sokkal inkább cselekménysémákat elevenít meg, amelyek értelmezése sem esztétikai-kompozícionális, hanem rituális-mítoszba ágyazott. Az ily módon körülhatárolatlanul megjelenő mitikus hős jelenléte később az epikában és a drámában is tovább folytatódik, bár különböző utakon. Az archaikus epikában az „első ember” (legtöbbször a → kultúrhérosz vagy a nemzetségős) cselekedeteinek elbeszélése jelenik meg, a „hős” életútja adja az elbeszélés kereteit. Még később a fejlett hősepika és a → hősmese is átveszi ezt a biografikus mintákhoz igazodó szerkesztési módot. Az archaikus drámában a hős cselekvései szimbolikus jellegűek, a kultúra és a természet összeütközését, oppozícióját képviselik, ilyen módon nem reális élettényeket, hanem hiperbolizált akciókat kapunk a drámai cselekvések képében. A lírában voltaképpen későn alakul ki az érzelmek és gondolatok megjelenítése, vagyis a lírai személyiség kibontakozása. Ezt megelőzően messzemenően sematizált lírai helyzetek ábrázolására kerül csak sor, amelyekben a hős mintegy a jelenetek közti közvetítő szerepét kapja csak. Különösen világosan látható ez a → narratív lírai dalokban, ahol egy viszonylag egyszerű epikus cselekményben az állandó hős mintegy alkalmat ad csupán az érzelmi folyamatok megjelenítésére, ezek azonban nem belőle bontakoznak ki, hanem pl. dialógusban elbeszélve absztrakt megjelenítettségűek. Természetesen a folklór jellegű képzőművészetekben is megjelenik az emberábrázolás, ezt azonban nehéz lenne egyértelműen hősábrázolásnak is nevezni. Csupán akkor beszélhetünk biztonsággal erről, ha például egy epikus történet illusztrációjában már eleve hőssel rendelkező történetre vonatkozik az ábrázolás. A néptánc és a népzene nem dolgozott ki olyan műfajokat, amelyekben a hős szabályosan megjelenhetne. A különböző műfajokban eltérő módon megmutatkozó felfogást igen egyenetlenül vizsgálta a folklorisztika. Voltaképpen gazdagon tárták fel az epikus hősök több fajtájának jellemvonásait, a hivatásos irodalommal kapcsolatban álló átmeneti formák esetében pedig, a lírai és drámai hősöket is vizsgálták. Összefoglaló vagy esztétikai jellegű magyarázat azonban eddig nem született meg. Ennek lenne feladata a folklór hős fogalmának szociológiai, pszichológiai, esztétikai és etikai szempontból való tüzetes vizsgálata. Az eddigi kutatások csak részleteit tárták fel annak az összefüggésrendszernek is, amely a hős, általában az emberfogalom és az egyes alkotások kompozíciója, valamint etikai fogalomrendszere között fennáll. A nemzeti és nemzeten belüli eltéréseket sem ismerjük ebben a tekintetben. – Általában véve külön kell tárgyalni a komoly és a vidám, a pozitív és a negatív hősöket, és meg kell különböztetni néhány speciális hősfajtát, mint a → mesehős, a → mondahős (itt a hiedelemmondák és történeti mondák hősei egymástól is eltérnek), az emberi és állati hősök (például állatmesékben, fabulákban), a természetfeletti hősök néhány speciális fajtáját (isten, ördög), ezenkívül az „egyszeri ember” és az ezzel rokonítható későbbi kópé, a bolond, az alacsony sorsú, kisszerű hősöket (pl. legkisebb fiú, árvagyermek). A hős tipológiáját eddig az epikában készítették el, de ez is bővíthető. (→ cselekmény, → epika, → hősköltészet) – Irod. Rank, Otto: Der Mythos von der Geburt der Helden (Leipzig–Wien, 1909); Campbell, Joseph: The Hero with a thousand Faces (New York, 1949); Klapp, Orrin: The Folk Hero (Journal of American Folklore, 1949); Baudouin, Charles: Le triomphe de héros (Paris, 1952); Lihacsov, D. Sz.: Cselovek v lityerature drevnyej Ruszi (Moszkva–Leningrád, 1958); de Vries, Jan: Heldenlied und Heldensage (Bern–München, 1961); Laubscher, Annemarie: Betrachtungen zur Inhaltsanalyse von Erzählgut (Paideuma, 1968); Meletyinszkij, Je. M.: Az epikus népköltészet (Folklorisztika, 1971); Voigt Vilmos: A folklór esztétikájához (Bp., 1972).