fog

1. a magyar népi hitvilágban változatos → hiedelmek és → mágikus eljárások fűződtek hozzá. A foggal született gyermek a néphit szerint → garabonciás vagy → táltos lett. A csecsemő első fogához országszerte → előjelek fűződtek. Általános nézet volt, hogy akinek felül nő először foga, nem lesz hosszú életű. A hamar kibújó első fogból hamar születő, a későn jövő fogból sokára születő testvért jósoltak. Az első kihullott foghoz különböző, a gyermek egészséges fogazatát biztosító mágikus eljárások fűződtek. Sok helyütt lenyelte az anya, hogy ne legyen a gyermek fogfájós. Országszerte elterjedt volt az első fog kemencekuckóba vagy más helyre hajítása mondóka kíséretében: „Egér, egér adjál vasfogat, én meg adok csontfogat!” Általánosak voltak különböző fogfájást megelőző eljárások. Elterjedt nézet volt, hogy e célból villámsújtotta fa vagy koporsó szilánkjával kell a fogat piszkálni. Szeged környéki hiedelem szerint a kihúzott fogat a templom valamelyik szögletébe kellett dobni, akkor nem fájnak többé a meglévő fogak. Palóc hit szerint nem fog a gyermek foga fájni, ha körmét pénteken vágták le. Kolozsban azt hitték, a jövő Úrnapig fogfájós lesz, aki anélkül ment Úrnapján templomba, hogy kétszer mosdott volna. Fogzási nehézségek esetén timsós vízzel, borral, lóvizelettel, violagyökér levével kenték az ínyt. A fájós fog gyógyítására változatos gyógymódok egész sora ismert. Ezek részint fájdalomcsillapító eljárások (gyakran tényleges nyugtató hatással), részint annak a régtől fogva általánosan elterjedt hitnek megfelelően, hogy a fogfájást a fogat rágó apró féreg okozza, e férget vélik megölni vagy kihajtani a fogból. Mágikus és tisztán tapasztalati gyógymódok egyaránt ismertek. A fájós fogat füstölték, piszkálták, kenték, borogatták, párolták valamivel; rátettek, beledugtak, cseppentettek rá valamit vagy ráolvastak. 17. sz.-i recept → tömjénnel füstölést ajánlott, az általános népi gyakorlat pedig beléndek (lat. Hyosciamus niger) szárított magját használta, tátott szájjal hajolt a füst fölé a lepedővel betakart beteg. Villámsújtotta fa forgácsával, oltár- vagy szószékszilánkkal, koporsószeggel piszkálták. 17–18. sz.-i szöveg szerint lóhájjal kellett kenni kívül az arcot, 1727-ből való rimaszombati recept ajánlata: ördögoldalfű megtört gyökerének főzetével mosogatni a fogat és kívül az arcot. Sok vidéken zsályát főztek és zacskóba téve borogatták az arcot; a Szilágyságban maszlagos csodafa (lat. Datura stramonium) magvának főzetével párolták, ekkor kihullott a „fográgó kis féreg”; besenyőtelki hiedelem szerint a forró víz párája fölé hajolva is kiesett a „fogban rágódó pondró”, Göcsejben puskaport, másutt sót, bagót, timsós tojásfehérjét tettek rá; Somló vidékén farkasbogyó (lat. Daphne meserum) termését, a Felföldön gyufafejet, fokhagymát, szegfűszeget, általános hiedelem szerint pedig tömjént dugtak a fájós fogba; Göcsejben az azon az oldalon levő fülbe fokhagymagerezdet. Katolikus vidéken szentelt bort cseppentettek a fogba. Szőregen zsályát kellett szakítani, ezt mondva: „Zsálya, zsálya, akkor fájjon a fogam, amikor a tijéd!” Kalotaszegi hiedelem szerint a fogfájós felment egy hegyre, ráült egy sziklára, 32 farkasgége virágból kört rakott maga köré, amelyeket ráolvasás elmondása közben egyenként megevett. – A fogat általában a kovács húzta ki. Az állatok fogához ugyancsak fűződtek hiedelmek. Pl. a nyakban hordott macskafog gonoszűző amulett, a farkasfog eltérítette a katonára lőtt puskagolyót, a lófog fogfájástól óvó öblítőszer, a csukafog kasba téve távol tartotta a himlőt a méhektől, hamva pedig vízbe téve a szívfájósok itala volt, a farkasfog porrá törve és kenőccsé készítve megállította az ínysorvadást, a vadkanfog borban szívfájást szüntetett. – 2. → záp