futóháló

nagyméretű → kerítőháló, amellyel nem partra halásznak, hanem vízközépen ladikra szedik fel. Kivetése két módon történhet: 1. két ladikra fádják fel a hálót (→ fágy), és közepénél kezdik a kivetést, a két ladik távolodik egymástól, s közeledik a két part felé. – 2. egy ladikról vetik ki, a háló kijáró végére dézsát, tuskót, halasbárkát vagy külön erre a célra készített, 3 deszkából összeszegelt kutyát kötnek úgy, hogy a víz sodra azt a part felé nyomja, így feszítik ki a hálót a folyásra keresztbe. Az így vagy úgy kivetett hálót a folyás irányában hosszan vontatják, rinát csinálnak (ném. rinnen ’folyni’), majd kört vágva kezdik beszedni a hálót. A halat nem a tulajdonképpeni bekerítés fogja meg, hanem a → laptolónál, → fláknál a háló mély öble, amit a felemelt alin még fokoz, a szimpla → balinhálónál a vékony nagy szemű háló, amelyben megnyaklik, a tükrös balinhálónál és → kecsegehálónál a tükrös hálószerkezet. Herman Ottó futtatóhálónak nevezi a komáromi laptolót. A futóhálók folyóvizek élő medrének halászatára valók. Jellemzője, hogy egy rinában általában nem fog sokat, ezért egy-egy folyószakaszt vagy napjában többször (8–10-szer is) végighúznak, vagy hosszú szakaszokat halásznak végig (pl. Komáromtól Esztergomig, Esztergomtól Pestig stb.). – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).