| füstösház | TARTALOM | füstpénz |
füstöskonyha
kémény nélkül épített főző-, sütő- és fűtőhelyiség, amelyből a füst csak az ajtón vagy a falba vágott kisméretű nyíláson, esetleg a mennyezetbe vágott füstlyukon távozik. A Dunántúl déli részén szenesháznak nevezik. A füstöskkonyha használata eredetileg a → középmagyar háztípushoz kapcsolódott. Magába foglalta a lakóház sütőkemencéjét, amelyet szárításra, főzésre is használhattak, de helyt adott az ételkészítés, vízmelegítés nyílt tűzhelyeinek is. A füstöskonyhába nyílott(ak) a szomszédos lakószoba vagy lakószobák külső fűtésű kályháinak tüzelőnyílásai, szájai. A recens gyűjtésekben füstölőkonyhák csak a Dunántúlon fordultak elő részben a középmagyar háztípushoz, részben a → nyugati háztípushoz kapcsolódva. Ezért helytelenül dunántúli füstölőkonyhás házról is beszélnek. A levéltári forrásokból világosan kiderül, hogy a 18. sz.-ban még az alföldi területeken sem volt ritka a füstölőkonyha. A helyi igazgatási szervek számos rendeletben, egyedi intézkedésben szorgalmazták a kéményes füsttelenítésű konyhák létesítését. A hatósági előírások Alföld-szerte meghallgatásra találtak. A Dunántúl archaikus vidékeire, részben pedig szegényebb sorsú lakosainak a hajlékaira szorult vissza a füstöskonyhák használata. A füstöskonyhák két típusát lehet elkülöníteni. Ahol a középmagyar háztípus hagyományossá vált, a füstöskonyha viszonylag kisméretű helyiség volt, amelyben a nagy sütőkemence és a főzőpadkák éppen elfértek, esetleg előterükben maradt elég hely az ételek előkészítésére, az ételkészítéshez szükséges eszközök tárolására. A nyugati háztípus elterjedésterületén, ahol a lakóház fejlődése során füstösházú (Rauchstube = „füstös szobá”-val rendelkező) épülete a külső fütésű kályhás szobával kiegészült, így a füstöskonyhák tágas, szobányi nagyságú, téglalap alakú helyiségek voltak általában. Előfordulhatott, hogy a konyhai funkciók mellett továbbra is megmaradt tágabb értelemben vett munkahelyként való hasznosításuk, esetleg szálláshelyül is használták őket továbbra is. Mindenesetre feltűnő az is, hogy a nyugati háztípus elterjedésterületén és szorosabb szomszédságában a füstöskonyhába rendkívül nagyméretű sütőkemencéket építettek, amelyeknek oldalait viszonylag széles, de alig kihasznált padkák szegélyezték. Ezek a kemencék az → északi háztípus alvóhelyül is szolgáló kemencéihez közel álló szerkezetűek, formájúak voltak. A nyugati háztípushoz való egykori tartozás emlékeit legtovább a konyhák arányai, méretei őrizték meg azokon a területeken is, ahol már sem fennálló emléke, sem szóbeli hagyományai nem maradtak a hajdani füstösháznak, de még a füstöskonyhának sem. (→ még: konyha) – Irod. Barabás Jenő: Népi építkezés Hódmezővásárhelyen a XVIII. században (Ethn., 1954); Tóth János: Az Őrség népi építészete (Bp., 1971).
