faluközpont, falumag

TARTALOM

falumag

falukutatás

a falu életmódját és kultúráját komplex módon tanulmányozó tudományos vizsgálat, tágabb értelemben a faluval foglalkozó minden szociográfiai jellegű kutatómunka, szűkebb értelemben a két világháború között a falu életének megismerésére törekvő társadalmi mozgalom. A falukutatásban a falu életének legteljesebb megismerése és leírása gyakran összefonódott az ismeretterjesztéssel és népműveléssel. A falukutatás ezt a kettős feladatot az egyéni kutatóktól az alkalmi vagy rövid ideig fennálló kutatócsoportokon át a tudományos intézetekben folyó munkáig az 1930–1940-es években szinte divattá szélesedően a legkülönbözőbb módon és eredményekkel igyekezett megoldani. A falukutatók nézeteiben megtalálható volt a parasztság haladó forradalmi, de a romantikusan idealizáló, sőt reakciós szemlélete is. A falukutatást mégis határozott politikai állásfoglalás, jelentős részét ellenzéki, társadalmi változásokat követelő szellem jellemezte. Az erős politikai szinezet, valamint a megfelelő módszertani felkészültség hiánya, a gyenge állami támogatás, majd a II. világháború kitörése miatt a falukutatóknak általában nem nyílott alkalmuk, hogy vizsgálataikat elmélyitsék, adatgyűjtésüket feldolgozzák. Ezért munkájuk legtöbbször torzó maradt. A közvetve vagy közvetlenül segítő és serkentő kölcsönhatásban volt a néprajztudománnyal. A néprajzi vizsgálatok gyakran támaszkodtak a falukutatás eredményeire, viszont a falukutatás legtöbbször feladatának tekintette a népi kultúra leírását és gyűjtését is. Több, ma már klasszikusnak számító néprajzi mű szervesen beletartozik a két háború közti falukutató mozgalomba. Így Kiss Lajos: A szegény ember élete (Bp., 1939); A szegényasszony élete (Bp., 1941); Ortutay Gyula: Parasztságunk élete (Bp., 1937); Kiss Géza: Ormányság (Bp., 1937). – A 18–19. sz.-i mo.-i helyismereti, statisztikai, történeti és néprajzi irodalomban több olyan mű található (pl. Tessedik Sámuel, Berzeviczy Gergely, Csaplovics János, Orbán Balázs, Galgóczy Károly és mások munkái), melynek némely részletei kitűnnek társadalmias látásmódjukkal, s ilyen módon a magyar falukutató-szociográfiai irodalom előzményeinek tekinthetők. Szociográfiai falukutatóról azonban csak a jelen század elejétől beszélhetünk. A megindult társadalomtudományi érdeklődés művelői a → Huszadik Század c. folyóirat köré gyülekeztek. Könyveikben és tanulmányaikban elsősorban a külföldi szakirodalom eredményeit tárgyalták tovább és elméleti problémákat boncolgattak. A mo.-i társadalom konkrét vizsgálatához, a hazai sajátságokhoz alkalmazkodó elemzésig ritkán jutottak el. A falukutató általában nem tartozott érdeklődési körükbe. A Huszadik Század munkatársai – köztük Jászi Oszkár, Braun Róbert, Farkas Geyza – az 1918–19-es forradalmakban jelentős szerephez jutottak, de annak megdöntése után emigrációba kényszerültek. Tevékenységük az ellenforradalmi rendszer szemében kompromittálta az általános társadalomtudományi kutatásokat. A hivatalosan rendszerellenesnek tekintett szociográfiai vizsgálatok csaknem egy évtizedig ténylegesen szüneteltek. Az 1924-ben alapított Magyar Szociográfiai Intézet, jóllehet nevében hordozta, nem foglalkozott szociográfiával. Feladata közigazgatási, helyismereti és államismereti adatnyilvántartás, valamint helytörténeti és társadalomtudományi katalógusok és bibliográfiák összeállítása volt. Adatgyűjtése a történeti Mo. egész területére kiterjedt. Társadalomtudományi szakkatalógusai és szakbibliográfiái a nagy világnyelveken, valamint a szomszédos országokban megjelent szakirodalmat tartalmazták. Községi adatszolgáltatásai azonban később segítségére voltak a falukutatásnak. Az intézet Bp.-en székelt. Ig.-jának, Krisztics Sándornak 1940-ben a pécsi egy.-re történt kinevezése után részben Pécsre költözött. 1945 után szűnt meg. – Az első diák falukutató mozgalmat – mely egyben a magyar falukutatás kezdetét is jelentette – a csehszlovákiai magyar fiatalok szervezete, a Sarló indította el. A Sarlósok (→ Sarlósok falujárásai) a népi kultúrából akarták megújítani a nemzeti kultúrát, és kutatóútjaikon döbbentek rá a falu szociális nyomorára. Az 1927–től kezdődő falujárásokban előbb a népművelés kapott nagy szerepet, majd a néprajzi gyűjtés, végül döntő szerepet nyert a szociografikus falukutatás. A Sarló mozgalma időközben balra tolódott, és néhány tagja eljutott a forradalmi munkásmozgalomba is. Ez azonban korábbi bázisuktól való elszigetelődéshez és 1931 után a mozgalom bomlásához vezetett. Monografikus terveiket nem tudták megvalósítani, de példájuk ösztönzően hatott a mo.-i és a romániai magyar hasonló jellegű falukutatásra. Az 1929. évvel kezdődő gazdasági világválság új helyzetet teremtett. Mo.-on is egyszerre ráirányította a figyelmet a társadalomkutatás, benne a szükségességére. A társadalmi bajok fokozódó jelentkezése a magyar értelmiség legjobbjait arra ösztönözte, hogy a magyar falut, ahol az ország lakosságának többsége lakott, mind jobban megismerje, problémáit, melyek a legsúlyosabbaknak mutatkoztak, az egész társadalom elé tárja, orvoslásukon és megoldásukon gondolkodjék. Az 1930-as évek elején kibontakozó és társadalmi mozgalommá szélesülő falukutatást nevezték falukutató mozgalomnak. A falukutató mozgalom a legkülönbözőbb pártállású emberek, egyházak, ifjúsági és társadalmi egyesületek, tudományos intézetek törekvéseit foglalta magába. Bár az elméleti ismeretek a falukutatók legjobbjainál nem hiányoztak – a német, az orosz, az angol és a román falukutató irodalom hatott rájuk kisebb-nagyobb mértékben –, a falukutatás egészét mégis módszertani tisztázatlanság jellemezte. Műfaja a szociográfia lett, elsősorban a jelenségek konkrét leírására vállalkozott. A mo.-i falukutatás 1928 tavaszán a szegedi egyetemisták radikális szellemű Bethlen Gábor Körében kezdődött, majd a hozzá kapcsolódó agrársettlement mozgalommal folytatódott. Az 1930 őszén megalakult → Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma tagjai ennek részvevőiből kerültek ki. A Művészeti Kollégium a mozgalom eredményeinek propagálására, művészeti és tudományos földolgozására vállalkozott. Munkáját változó intenzitással 1938-ig, a feloszlásig folytatta. A szegediekkel egyidőben indult a romániai magyar fiatalok falukutató mozgalma. A kolozsvári → Erdélyi Fiatalok c. folyóirat 1930-ban faluszemináriumot szervezett, melynek egyetemi hallgató tagjai a Sarlósok, a Szegedi Fiatalok, valamint a román Dimitrie Gusti professzor hatására falukutatást kezdtek. Népművelői és felvilágosító munkájuk közben elsősorban a nemzetiségi kérdésre fordítottak nagyobb figyelmet. Az Erdélyi Fiatalok tagsága néhány éves munka után a különféle politikai pártok irányába polarizálódva megoszlott, a romániai magyar falukutatás azonban tovább folytatódott, 1931–32-től kezdődött a „Székelyek Kolozsvári Társasága”, majd a baloldali beállítottságú „A falu barátainak köre” és különböző felekezeti főiskolás egyesületek (Majláth Kör, Ifjúsági Keresztyén Egyesület, Dávid Ferenc Egylet) falumunkája, mely azonban elsősorban népművelői tevékenység volt. 1941 nyarán az Erdélyi Fiatalok egykori tagja, Venczel József egy. intézeti tanár a mezőségi Bálványosváralján szervezett nagyszámú egy. hallgató bevonásával komplex falukutatást. Mindkét falukutató tábor eredményeiről azonban csupán beszámolók és résztanulmányok láttak napvilágot. – A szegedi egyetemisták falujárásaival majdnem egyidőben a bp.-i Bartha Miklós Társaság is falukutatást kezdeményezett. Az 1925-ben alakult társaság 1928-tól kezdett szélesebb körű működést. 1929 végétől radikalizálódott, gyökeres földreformot, a munkássághoz való közeledést és a marxizmus megismerését propagálta. Fábián Dániel, a társaság akkori elnöke József Attilával együtt 1930 májusában Hódmezővásárhelyen fogalmazta meg a Ki a faluba! c. kiáltványt, amely a magyar falu társadalmi és gazdasági helyzetét, a parasztság nemzeti szerepét vizsgáló pályázati felhívás is volt. A felhívásnak jelentős eredménye nem lett, mert a társaság politikai harcok színterévé vált. Baloldali és radikális tagsága hamarosan elhagyta és a jobboldal felülkerekedése után kezdeményező szerepét elvesztette. – A → Sárospataki Református Főiskola Faluszemináriuma 1931 végén alakult Újszászy Kálmán és Szabó Zoltán tanárok vezetésével. Munkaterületüket kiterjesztették azokra a tájakra, amelyeknek Sárospatak századok óta kulturális és iskolai központja volt. A sárospataki faluszeminárium kérdőíves adatgyűjtése és falujárásai azt is szolgálták, hogy a főiskola hallgatói megismerjék jövendő munkaterületüket, a falut annak minden problémájával együtt. A szeminárium tagjai népművelői munkát is végeztek, kiszállásaikon rendezvények szervezésével és szociális segítő akciókkal vettek részt a falu életében. A faluszeminárium 1952-ig, a főiskola megszüntéig működött. – A Pro Christo diákszövetség bp.-i főiskolai internátusában (Diákok Háza, VII., Hársfa u. 59/b) 1934 elején indult a falukutatás falugondozó-népművelő munkával. Célkitűzései hasonlók voltak a többi diák falukutató mozgaloméhoz: megismerni a falut és keresni a bajok orvoslását. „Kemsei munkaközösség”-ük, melynek többek közt tagjai voltak Elek Péter, Gunda Béla, Hirscher (Mády) Zoltán, Kerényi György és Kovács Imre, a magyar falukutatás egyik legértékesebb munkáját alkotta meg: Elsüllyedt falu a Dunántúlon, (Bp., 1936). Közös munkájuk folytatás nélkül maradt, de a munkaközösség tagjainak többsége más szervezeti keretekben továbbra is részt vett a falukutatásban. – A szegedi egyetemisták példájára alakult a „Fiatal Magyarság Szociográfiai Munkaközössége” a hasonló c. lap égisze alatt, mely 1934 novemberében szociográfiai számot adott ki. Irányukat és célkitűzéseiket Boldizsár Iván, főleg azonban Szabó Zoltán adta meg. Cserkésztáborozásokkal egybekötött falukutatásokat rendeztek, a két vezető egyéniség azonban hamarosan kilépett a munkaküzösségből, és távozásukkal annak jelentősége megszűnt. – Az 1920–30-as évek fordulóján több olyan szociológiai jellegű mű látott Mo.-on napvilágot, melyek nagy figyelmet fordítottak a magyar falu, elsősorban a földbirtok kérdésére. Szerzőik (Weiss István, Matolcsy Mátyás, Gesztelyi Nagy László, Kerék Mihály) nem tartoztak egyetlen falukutató közösséghez sem. Munkáik fontos problémaföltáró művek voltak, de mégsem ők, hanem a velük párhuzamosan jelentkező, a népi írók közé tartozó „falukutató írók” szociográfiai indítású könyvei fordították a közvélemény figyelmét a magyar parasztság sorsának alakulása felé. Ezeket a műveket a fennálló renddel szemben erős kritikai magatartás jellemezte. Többségükben nem tudományosan, adatokkal megalapozott, anyagukat rendszeresen tárgyaló tudományos művek, hanem a szociográfiát a riport közvetlenségével és szépirodalmi stílussal oldó, érzelmekre is ható olvasmányok. Bevallott céljuk a kormányzatot változásokra bírni, ill. a közvéleményt mozgósítani az általuk felvetett kérdések ügyében. Emiatt többször összeütközésbe kerültek a hatalommal. Féja Géza és Kovács Imre börtönbüntetést is szenvedtek műveikért. A falukutató írók igazságaikat, megfigyeléseiket és tapasztalataikat gyakran erős érzelmi telítettséggel adták elő. Nem egy munkájuk szép és szenvedélyes vallomás a magyar parasztság és a magyar nép ügye mellett. Szépirodalmi fogantatásuk ellenére mondanivalójuk egésze és főleg részlet-megfigyeléseik gazdagsága tudományos értékeket tartalmaz. Az egész falukutatásra igen nagy hatással volt Illyés Gyula Puszták népe c. könyve. Életrajzi élményeken alapulnak: Veres Péter: Számadás, Falusi krónika; Darvas József: Elindult szeptemberben; Balázs Ferenc: Rög alatt; riportszociográfiák: Erdei Ferenc: Futóhomok; Féja Géza: Viharsarok; Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság; Bözödi György: Székely bánja c. művei. Több más probléma mellett elsősorban az „egyké”-ről íródtak: Kodolányi János: Baranyai utazás; Illyés Gyula: Magyarok; Hídvégi János: Hulló magyarság c. könyvei. Kovács Imre A néma forradalom (szekták) és a Kivándorlás c. munkáiban a magyar parasztságnak a nyomor elől való menekülését írta meg. Veres Péter Az Alföld parasztsága, Darvas József Egy parasztcsalád története, Illyés Gyula Lélek és kenyér c. munkáiban az alföldi falu és mezőváros anyagi és szellemi képét más-más szemszögből tárták az olvasó elé. Erdei Ferenc könyvei: Magyar falu, Magyar város, Magyar tanyák, Parasztok, A magyar paraszti társadalom tudományosan jól megalapozott, rendszeres szociográfiai művek, a magyar falukutató mozgalom kiemelkedő teljesítményei. – A kezdettől ellenzéki hangvételű falukutatással szemben hamarosan jelentkeztek az „ellenfalukutatók”. Beállítottságuk általában konzervatív volt, a társadalmi rend és a kormányzat iránti lojalitással dolgoztak. Rendszerint megkerülték a falu égető társadalmi kérdéseinek tárgyalását. Gyakran az ellenzéki szellemű eredményeit igyekeztek szépíteni, ill. a helyzet ellenkezőjét állítani. – Az 1917-ben alakult Magyar Társaság az 1930-as évek elején a falukutató mozgalom indulása után létesítette Falukutató Intézetét, mely szoros kapcsolatban állt a Magy. Kir. Tudományegy. Közgazdaságtudományi Karának Steinecker Ferenc vezette Közigazgatási Intézetével. A Falukutató Intézet mozgatója, elvi irányítója Bodor Antal volt. Bodor kolozsvári egy.-i hallgató kora óta foglalkozott a falu kérdéseivel. Társaival 1897-től az angol University Extensionok mintájára falusi kiszállásokat szervezett és ismeretterjesztő előadásokat tartott. Majd az erre a célra alakított „Népegyetemben” tevékenykedett, melyet azonban az egy.-i hatóságok föloszlattak. Később községtörténettel és helyismerettel foglalkozott. Ez meghatározta falukutató munkásságát, amelyben a szociális szempontokat háttérbe szorították a történetirói és földrajzi szempontok. Bodor már az 1920-as években a „Falu Országos Szövetség” Falu c. lapjánál is próbálkozott falukutatással. A Falukutató Intézet 1935-ben évkönyvet bocsátott ki, melyben megkísérelte a szerteágazó falukutató mozgalom seregszemléjét. Az intézet jelentette meg Bodor Antal A falukutatás vezérfonala (Bp., 1935) c. munkáját. Ennek módszerét követve sorozatnyi tanulmány készült, melyek azonban új eredményt nem hoztak a falukutatásban. (Pl. Élő Dezső: Sarród monográfiája, Bp., 1937; Dömötör Sándor: Dunaszentgyörgy népe, Bp., 1937). – Az Országos Széchenyi Szövetség alakulásától, 1907-től rendszeresen küldte diáktagjait falusi gazdasági ismeretterjesztő munkára, de falukutatáshoz csak 1931-től kezdett. – A különféle bajtársi szövetségek (elsősorban a Turul Szövetség) tagjai 1924-től jártak falura mindenekelőtt „falunevelés”-re, azaz politikai eszméiket terjeszteni. 1932-től próbálkoztak néprajzi és szociográfiai anyaggyűjtéssel is. A cserkészszövetségek többsége az 1920-as évektől folytonosan rendezett táborozásokat, de a „regölésen”, műsoros estek tartásán, néhány csoport kivételével (Sarló, Fiatal Magyarság) alig jutottak túl. Az „ellenfalukutatás” többnyire szervezetlen munkája nem akadályozta meg, hogy a falukutatók tevékenysége nyomán a társadalom széles rétegei felfigyeljenek a parasztság szociális kérdéseire. Az 1930-as évek második felében a kormányzat józanabb elemei is látták, hogy jelentős társadalmi reformokra van szükség. Igyekeztek a falukutatáson felnőtt szakembereket tudományos intézetekbe szervezni, és céljaiknak megfelelően foglalkoztatni. A bp.-i műszaki egy. Teleki Pál vezette gazdaságföldrajzi tanszéke és a tudományegyetem Györffy István vezetése alatt álló néprajzi tanszéke 1936-tól nagyarányú szociográfiai-néprajzi adatfelmérést végzett az épülő tiszafüredi öntözőfürt területén. Ugyanezekben az években az egy. Közigazgatástudományi Intézete Magyary Zoltán egy.-i tanár irányításával dolgozó munkaközössége a tatai járásban folytatott sokirányú szociográfiai kutatást. E három egy.-i tanszék munkájára támaszkodva Teleki Pál 1938 őszén létrehozta a → Táj- és Népkutató Központot, amely nagyon sok indítást és kezdeményezést adott és jelentett sokféle irányba. – A bp.-i egy.-en 1939–49 között működött → Magyarságtudományi Intézet kiadványai egy részével és néprajzi gyűjtést szervező tevékenységével szintén kapcsolódott a falukutatáshoz (Erdei Ferenc, Ortutay Gyula, Fél Edit, Lajos Árpád, Márkus István munkái). – Az Országos Közegészségügyi Intézet néhány munkatársa a parasztság egészségügyi helyzetével foglalkozott (Kerbolt László: Beteg a magyar falu, Bp., 1934; Johan Béla: Gyógyul a magyar falu, Bp., 1939). – A Mezőgazdasági Munkatudományi Intézetben Heller András a mezőgazdaságban dolgozók, elsősorban a cselédség életmódjával és munkaviszonyaival, anyagi helyzetének alakulásával foglalkozott (Cselédsor. A mezőgazdasági cselédek helyzete 1935-ben. Különös tekintettel a székesfehérvári járásra, Bp., 1937; Elsüllyedt ország agrárnépe, Bp. 1940 stb.). Hasonlóan az agrárproletariátus közgazdasági tanulmányozója volt Szeberthy (Szeibert) János, aki elsősorban szintén a mezőgazdasági munkásviszonyok vizsgálatára törekedett (Munkanélküliség és napszámbér a mezőgazdaságban, Bp., 1939; Mezőgazdasági munkabérkérdés. Béralakulás-bérszabályozás, Bp., 1940). – A belügyi kormányzat a szociális problémák felmérésére 1938-ban minden megyébe szociális tanácsadót nevezett ki. Néhányan értékes helyzetfelmérést végeztek megyéjükről, de a mélyreható következtetések levonásától tartózkodtak (pl. Nádújfalvy József: Somogy megye szociális és gazdasági helyzete, Bp., 1939; Soproni Elek: A kultúrsarok gondjai, Bp., 1940). – Az 1944–45-ös háborús események nagy törést hoztak a falukutatásban. A felszabadulás után újjászerveződő életben bizonyos intézmények és intézetek még egy ideig folytatták munkájukat (Néptudományi Intézet, Sárospataki Faluszeminárium), sőt az egri Katolikus Jog- és Államtudományi Karon szervezett Szociográfiai Intézet új kutatási helyként, de anyagi és politikai nehézségekkel küszködve alig értek el eredményt, majd a tudományos élet átszervezésével meg is szűntek. 1945–1949-ben a falukutatás által felvetett problémák egy része – mindenekelőtt a földkérdés – egyik napról a másikra megoldódott, vagy nagy lépéssel került közelebb a rendeződéshez. Új típusú kérdések merültek fel a falun, melyek feszegetésére főleg a Válasz és a Valóság c. folyóiratokban szociográfiai riportirodalom kezdett kibontakozni (Hegedűs András, Márkus István, Sarkadi Imre, Gyenes András és mások írásai). A fordulat évétől a burzsoá áltudománynak bélyegzett szociológia és szociográfia művelése hosszú időre megszűnt hazánkban. Ritkaságszámba mentek még az olyan írások is, mint a Somogyi jelentés (Csillag, 1956). 1959–60-tól a szociológiai kutatások megindulásával párhuzamosan mintegy a belőle kimaradó konkrét faluszociológiát „pótlandó” ismét életre kelt a 30-as évekhez hasonló, szociografikus hangvételű szépirodalmi irány, mely felhívta a figyelmet a parasztság (és a vidék) problémáira. Művelőit elsősorban a közös gazdálkodás útjára lépett falu élete, a város és a falu új típusú viszonya, a magyar parasztság gyökeresen megváltozott sorsa érdekelte (Csák Gyula, Csoóri Sándor, Sántha Ferenc, Mocsár Gábor, Végh Antal, Zám Tibor, Galgóczy Erzsebét, Féja Géza és mások munkái). Mindez azonban már alig néhány szálon kapcsolódott a falukutatás két háború közötti klasszikus korszakához.