mesekezdő formula

valódi meséink (→ mitikus mese), ritkábban tréfás meséink (→ reális mese) egyetlen szóból, egy vagy több szólamból álló, gyakran önálló mondókát képező alliteráló, ritmikus bevezetője; utóbbi használatos önállóan → csalimeseként is. A magyar meseanyagban viszonylag ritka a szöveg elején a mesei alaphelyzetet felvázoló első mondat előrevetett állítmányaként a volt, élt igealak mint mesekezdő formula. Rendszerint megelőzi vagy követi az állítmányt a helyszín és az időpont bizonytalanságára utaló határozószó: „Egyszer volt...”; „Élt valahol...”. Mesemondóink nagy része azonban nem elégszik meg az ilyen „dísztelen” mesekezdéssel, iparkodik szebben, érzékletesebben kifejezni azt, hogy a mesebeli események valahol nagyon messze, valamikor nagyon régen történtek: „Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király...” kezdik a mesét a palóc mesemondók, de a Székelyföldön találunk ilyen mesekezdő formulát is: „Mikor volt, mikor nem, elég az, hogy régen volt...”, ez azonban a ritkább, mesekezdő formuláink inkább a mese színterének távoliságát hangsúlyozzák: „Hetedhétországon is túl, az Óperenciás tengeren is túl, az üveghegyeken is túl, élt egyszer egy szegény ember...” Más mesekezdő formulák a mesei színtér képtelen voltára utalnak: Hetedhétországon innen, az Óperenciás tengeren túl, a küszöbön innen, a kapun túl...”. Ma ismert mesekezdő formuláink legnagyobb része azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy ami a mesében elhangzik, az valótlanság, hazugság, soha, sehol meg nem történhetett – ellentétben a mondával, mely „igaz valóság”. A monda hősei, színhelye, ritkábban az időpontja is ismert – a mese ott játszódik le: „ahol a tetűt s a bolhát rézpatkóba verték, hogy a súlyba s a fenébe ne botorkázzék”, vagy „Hun vót, hun nem vót, Dormándon innen vót, Tepelyenn tunnat vót, a fene tuggya, hun vót, kidőt-bedőt kemencének ecs csepp ódala se vót, mégis messüt benne olyan kenyér, mint széles e világ...”, „... de még azon is túl vót ëgy magos fa, akinek az allya olyan vékony vót, mint ëgy pipaszár, azonfëlü mëg, mint a vastag ujjam, míg azon fëlü, ahun mëg má olyan vót, mint a dërëkam, fël së lëhëtëtt látnyi...”. Ugyanezek a mesekezdő formulák csekély toldással már arra utalnak, hogy nem a mesei cselekmény játszódott le, hanem a meseszöveget találta a mesemondó ezen a képtelenül rendkívüli helyen: a kidült-bedült kemencén, az égig érő fa tetején vagy hetvenhetedik ágán, van ugyanis egy „rinciráncos szoknya, annak vót hetvenhét ránca, a hetvenhetedikbe vót egy kis könyv, annak a tizennegyedik levelin olvastam ezt a kis mesét...”. Jellegzetes még ez a mesekezdő formula: „Hol volt, hol nem volt, hetedhétország ellen volt, elmentem Peregre a mesék elejbe, ott voltak a mesék jászolhoz kötözve. Eloldtam egy cifrát, elmondok egy kurtát”. A „nagy fá”-ról szóló mesekezdő formulának ismeretesek olyan változatai is, hogy „annak volt hetvenhét gyökere, hetvenhét ága. A hetvenhét gyökerén állott hetvenhét sárkány, a hetvenhét ágán hetvenhét holló. Aki az én mesémet meg nem hallgatja, annak a hetvenhét sárkány vigye el a lelkét, a hetvenhét holló vájja ki a szemét”, vagy „a tetejében volt háromszázhatvanhat holló, az aljára kötve háromszázhatvanhat csődörcsikó. Aki az én mesémet meg nem hallgatja, az a háromszázhatvanhat holló szedje ki a szemét, az a háromszázhatvanhat csődörcsikó hordja szét a testét.” A komoly vagy tréfás „evangyéliom” nemegyszer így zárul: „Aki az én mesémet elhiszi, nem üdvözül, aki nem hiszi, elkárhozik.” – A felsoroltakon kívül még számos mesekezdő formula ismeretes – a magyar meseanyag ebben a vonatkozásban feltűnően gazdag –, számbavételükkel, nyelvi-stilisztikai jellegük, mitológiai-művelődéstörténeti hovatartozásuk megállapításával adósunk a magyar folklórkutatás. Cselekményüket, formájukat illetően láthatólag függetlenek azoktól a szövegektől, amelyeket bevezetnek, egy-egy területhez, mesemondóhoz való kötődésük azonban jól megfigyelhető. A mesének a → mesezáró formulával egyetemben jellemző tartozékai a mesekezdő formulák. A Mátyás-mondák, a tréfás Szent Péter-legendák, a példázatok, a rátótiádák és az anekdoták elejéről viszont hiányoznak, de hiányzanak 19. sz.-i gyűjteményeink egy részéből is: a közzétevők mint a meseszöveg komolytalan, a szövegtörzshöz szervesen nem kapcsolódó részét egyszerűen elhagyták vagy átalakították. A magyar nyelvterület nyugati felében a mesekezdő formulával ellátott mesék száma és a mesekezdő formulák változatossága kisebb, mint a Dunától keletre (→ Hol volt, hol nem volt...; → égig érő fa). A magyarhoz hasonló terjedelmes, verses mesekezdő formulákat találunk a jó mesemondók által előadott orosz és román mesek elején is (priszkazka). – Irod. Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág (I–V., Bp., 1894–96); Kovács Ágnes: Magyar formulamesék típusmutatója (Kézirat az MTA Néprajzi Kutató Csoport Adattárában); Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder Grimm (IV., Leipzig, 1930); Dégh Linda: Adatok a mesekeret jelentőségéhez (Ethn., 1944); Banó István: Mesemorfológia, meseélettan (Ethn., 1947); Pomeranceva, E.: Russische Volksmärchen (Berlin, 1966); Bîrlea, O.: Antologie de proză populară epică (I–III., Bucureşti, 1966); Pop, M.: Die Funktion der Anfangs- und Schlussformeln im rumänischen Märchen (Volksüberlieferung, Göttingen, 1968).