mesezáró formula

a → hősmese és a → tündérmese, ritkábban az állatmese és a tréfás mese (→ reális mese velejárója. Már a tündérmeséket befejező hetedhétországra szóló lakodalom leírása is számos formális elemet tartalmaz. Ezek egy része a lakoma gazdagságára utal, vagy tréfásan az ellenkezőjére „Tál, tányér elég volt, étel, ital kevés volt!”. A → hazugságmesére emlékeztető túlzásokkal elmondott lagzin maga a mesemondó is ott volt, egyenesen onnan jött el azért, hogy a mesét elmondhassa (BN 1961*B). Útja a mesevilágból a falu hétköznapi világába vezet. Néha kap a királytól egy kórélábú, kenderfarkú, viaszderekú és tökfejű lovat és (vagy) egy tarisznya levest meg egy nagy csontot. Útközben a ló elpusztul, a forró levest az egyik szomszéd fejére önti, a csontot a másik lábához vágja, azóta kopasz az egyik és sánta a másik, s ebből mindenki meggyőződhet, hogy igazat szólott. A mesehősök pedig → Máig is élnek, ha meg nem haltak. A Székelyföldön még ehhez hozzáteszik, hogy: „tojáshéjjba kerekedtek, a Küküllőn (Olton stb.) leereszkedtek, holnap legyenek a ti vendégeitek”. A mesezáró formulák harmadik csoportja azt jelzi, hogy vége a mesének: „Vége van!”, „Itt a vége, fuss el véle!”. Legtöbbször a mesemondó utal a hallottak igaz vagy hazug voltára is. „Eddig volt, mese volt, akinek esze van, ezt se hiszi talán!”, „Így volt, mese volt, igaz volt. Aki nem hiszi, járjon a végére!”. Vagy egy kis versikét fűz a meséhez, amely önállóan → csalimeseként is használatos. Pl.:

Eddig volt,

mese volt,

Kelemennek kedve volt,

a gatyája tele volt,

edd meg, ami benne volt!

A mesezáró formula csak formálisan kapcsolódik a mese témájához és a → mesekezdő formulához. Egy részükkel a mesemondó a hallgatóság egyes tagjait teszi nevetségessé. A hősök lakodalmán részt vevő mesemondó motívuma, úgy tűnik, Európa-szerte ismert, a nálunk általános „ma is élnek, ha meg nem haltak” formulát viszont csak szomszédaink ismerik szórványosan. A „vastag” mesezáró versikék párhuzamai, a tréfás, ritmikus s ugyancsak nem mindig „ildomos” mesekezdő rigmusokhoz hasonlóan a szomszédos orosz és román mesekincsben keresendők. Számuk és változatosságuk a mesegyűjteményekben találhatónál minden valószínűség szerint jóval nagyobb, csak vagy a gyűjtő nem találta illőnek feljegyzésüket, vagy a mesemondó számára nem teremtett a feljegyzési alkalom olyan hangulatot, hogy elengedhetetlennek érezze az elmondásukat. – Irod. Munkácsi Bernát: Egy magyar mesevégi szólás eredete (Ethn., 1893); Petsch, R.: Formelhafte Schlüsse im Volksmärchen (Berlin, 1900); Bolte, J.–Polivka, G.: Anmerkungen zu den Kinder- und Hausmärchen der Brüder, Grimm (I–IV., Leipzig, 1930); Kovács Ágnes: A bolondmesék típusmutatója (Kézirat az MTA Népr. Kutatócsoport adattárában); Kovács Ágnes: Magyar formulamesék típusmutatója (Kézirat az MTA Népr. Kutató Csoport Adattárában); Bîrlea, O.: Antologie de proză populară epică (I–III., Bucureşti, 1966); Pomeranceva, E.: Russische Volksmärchen (Berlin, 1966); Pop, M.: Die Funktion der Anfangs- und Schlussformeln im rumänischen Märchen (Volksüberlieferung, Göttingen, 1968).