reális mese, realisztikus mese

meseműfaj, mely formáját tekintve mese, de az idetartozó típusokból az ún. „csodás elem” hiányzik. A nemzetközi mesekutatás a tréfás mese (Schwank, joke) terminussal él, ami német, ill. angol vonatkozásban helyes is, mert mindkét kifejezés műfajt jelöl. A magyar elnevezés azonban a jellegre utal. Ennek alapján idesorolható lenne az állatmesék, legendamesék, novellamesék, rátótiádák, hazugságmesék, formulamesék jó része, sőt egyes valódi meseváltozatok is, másrészt az AaTh 1350–1874 csoportba tartozó típusok egy része kirekesztődne, mivel csöppet sem tréfásak. A → trufa kifejezés szintén szűk is meg tág is egyszerre, hiszen a fenti típuscsoportnak nem valamennyi meséje tekinthető trufának, trufa viszont → Mátyás-meséink jó része. A nemzetközi katalógus ide sorolta az → anekdotákat is, s egyelőre a magyar katalógusok is ezt tették, valószínűnek látszik azonban, hogy idővel kénytelenek leszünk mi is a román gyakorlathoz hasonlóan önálló anekdota- és → vicckatalógust létrehozni, mert az idetartozó rövid, csattanós epikumok hallatlanul nagy száma messze túllépi a rendelkezésre álló kereteket. A jelenleg érvényben levő műfajfelosztás szerint ide kerülnek a házaspárokról (AaTh 1350–1379), a bolond asszonyról és férjéről (AaTh 1380–1404), a bolond emberről és feleségéről (AaTh 1405–1429), a bolond házaspárról (AaTh 1430–1439) szóló reális mesék, lányokról (asszonyokról) (AaTh 1440–1449), háztűznézőről (AaTh 1450–1474), az öreg lányokról (AaTh 1475–1499) és egyéb asszonyokról szóló (AaTh 1500–1524) mesék, férfiakról szóló tréfás reális mesék: az ügyes fickóról (AaTh 1525–1639), szerencsés véletlenekről (AaTh 1640–1674), az ostoba emberről (AaTh 1675–1724), a papokról és egyéb egyházi személyekről (AaTh 1725–1874). A legnépszerűbb magyar típusok: → Csalóka Péter, a → mestertolvaj, → Prücsök, „A vitéz szőcs”: AaTh 1640 és a különböző asszonyokon és papokon gúnyolódó mesék: a lusta, fecsegő, italban és szerelemben mértéket nem ismerő nőkről és egyházi személyekről. Az idetartozó szövegek nagy részében valóban dominál a tréfás elem, végső konklúziójuk azonban nemegyszer döbbenetesen reális és keserű (→ asszonyi munkát végző ember, az, → cserfába oltott alma, a, → efezusi özvegy, az, → hűtlen asszony, a, → Kelemenke ködmönkéje, → Lúdas Matyi stb.), különösen áll ez a paraszti mesemondóktól feljegyzett, gyűjtői, szerkesztői simításoktól mentes, gyakran közölhetetlen változatokra. Az idetartozó mesék számaránya a valódi mesékhez (→ mitikus mese) képest igen magas. Nyomdafestéket nehezen tűrő, gyakran drasztikus hangvételük következtében azonban kevéssé kerültek feljegyzésre s még kevésbé közlésre.

Tréfás mese ponyvakiadásának címlapja (1888)