mestertolvaj, a

→ trufa, tréfás mese (→ reális mese), ill. annak hőse. a) Szegény ember három fia mesterséget tanul (gyakran AaTh 653: „A három (négy) ügyes testvér”, olykor AaTh 325: „A varázsló és tanítványa” típus keretében). A legfiatalabb kiváló tolvaj lesz. b) Apa a három fiával az erdőbe megy. A fiúk által észrevett tárgyakból és a hozzáfűzött megjegyzésekből következtet, hogy melyiknek milyen mesterségre van hajlama. A legkisebbnek a tolvajságra. c) Özvegyasszony a templomban imádkozik, hogy megtudja Istentől, milyen mesterséget szánt a fiának. Az oltár mögé bújt sekrestyés a tolvaj mesterséget ajánlja (vö. AaTh 1476). d) Szegény ember saját magától lop sikerrel. Nagyon büszke rá, hogy milyen kiválóan ért a tolvajmesterséghez. Jelenti a királynak – A király megparancsolja, hogy a mestertolvaj lopja el a lovát, a lepedőt alóluk és a felesége ujjáról a gyűrűt; ha nem, felakasztatja. A mestertolvaj öreg koldusasszonynak öltözve leitatja a lovat őrző katonákat, szalmabábuval vagy akasztófáról levágott holttetemmel megtéveszti a királyt, együtthál a királynéval, és ellopja a kívánt tárgyakat. Harmadik parancs: a) lopja el a papot és az egyházfit. Megteszi (AaTh 1740: „Gyertyák a rákokon” és AaTh 1737: „A pap a zsákban megy az égbe” típus keretében) vagy b) hozza vissza a király öreganyját (leányát) a pokolból. Megteszi (AaTh 804B: → templom a pokolban, pokol kapujában típus keretében. Ez utóbbi redakcióhoz kapcsolódik még számtalan motívum, ill. típus „A szegény ember és az ördög párviadala”: AaTh 1060–1114 típuscsoportból). Jutalmul megkapja a királykisasszonyt és a fele királyságot (AaTh 1525). A típusba beékelődik még: a) A mestertolvaj ellopja egy pásztor juhát (kecskéjét) oly módon, hogy egymás után elhelyezi az úton két fél pár csizmáját (egy kést és egy villát: AaTh 1525D). b) A mestertolvajnak el kell lopnia a király béreseitől a szántóföldön az ökreiket. Egy kotlóalja csirkét aranyosra fest és azokat vagy egy sánta nyúlfiút elereszt a barázdában. c) El kell lopnia a király padlásán felakasztott szalonnákat, sonkákat, kolbászokat. Egy akasztófáról leakasztott holttetem segítségével, melyet az őriző katonák ablaka alatt töbször felmutat, mintha leskelődne, sikerül megtennie. (Ez a motívum különösen D-dunántúli cigány mesemondók változataiban gyakori.) d) A király el akarja pusztítani. Leküldi egy száraz kútba. A kút szájára malomkövet hengeríttet. A mestertolvaj kiemelkedik a kútból és a malomkővel mint kalapjával köszön (AaTh 650A → Erős János motívum). – A típusnak 40 változata ismert az egész magyar nyelvterületről. Az AaTh 653 típussal induló és az AaTh 1740 – AaTh 1737 típusokkal záruló redakciók inkább a nyugati, „Az apa és három fia az erdőben” motívummal kezdődő, a „Templomépítés a pokolban” és „A szegény ember és az ördög párviadala” motívumsorral befejeződő redakciók inkább az északi és keleti területeken kerültek feljegyzésre. A Grimm testvérek „Der Meisterdieb” és Benedek Elek „Nyika” c. változatának a szóbeliségből nem került elő származéka, egy Tilinkó (Filinkó, Kilinkó) nevű imposztorról szóló ponyvanyomtatvány megléte azonban a változatok jelentős hányada alapján feltételezhető. Még ennek előkerülése esetén is joggal elmondható, hogy a népszerű mese nálunk jórészt szóbeli forrásokból, szóbeli úton terjedt el. – A típus egész Európában ismert, elterjedt Kisázsiában, Mongóliában, Kínában, változatait feljegyezték Angol- és Latin-Amerikában is. Egy arab írónál, Masudi-nál (i. sz. 10. sz.) találjuk első írásbeli nyomait, Európában olasz gyűjteményekben (Manetti, 15. sz.; Straparola, 16. sz.) jelent meg először. A Pauli-féle „Schimpf und Ernst” c. gyűjtemény (16. sz.) szintén tartalmazza a mesét német nyelven. A magyar változatok és a korai európai szöveggyűjtemények közötti kapcsolatok tisztázatlanok. Változataink szerkezetükben és jellegükben közel állnak az arab → varázsmesékhez. Ezek valószínűleg nemcsak nyugati, hanem keleti (török?) közvetítéssel is eljuthattak hozzánk. – Irod. Végh József: Sárréti népmesék és népi elbeszélések (Debrecen, 1944), Thompson, St.: The Folktale (New York, 1946); Nagy Olga: Előbb a tánc, azután a lakoma. Mezőségi népmesék (szerk. és bev. Faragó József, Bukarest, é. n.); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961); Dobos Ilona: Egy somogyi parasztcsalád meséi (UMNGy, X. Bp., 1962); Erdész Sándor–Halmos István–Kovács Ágnes: Ruszkovics István meséi (MNKF, 4. Bp., 1968).