mesterségtánc

fogalomkörébe olyan – különböző típusú és eredetű – táncokat utalhatunk, amelyeknek neve, kísérődallamának szövege vagy koreográfiája valamely mesterségre utal. Ezek közül csupán a → bodnártánc az egyetlen, valódi mesterségtánc, amely a nyugati céhes ipar hagyományaival, német közvetítéssel került hozzánk (céhtánc). Előfordulnak emellett olyan – szintén nyugati eredetű – polka jellegű, kötött szerkezetű, kétrészes páros táncok, amelyekben a kovács (der Schmied) vagy suszter (Suszterpolka) (kovácstánc, susztertánc) munkáját utánzó pantomimikus gesztusok páros forgással váltakoznak. Ezek elsősorban a hazai németség táncai, de tőlük néhol (Bukovina) a magyarság is átvette. Néhány férfitáncba is szövődhetnek alkalmilag jellegzetes mesterség-utánzó motívumok vagy gesztusok. A tánc analógiás képzettársítás, utólagos népetimológia útján kapta nevét olykor mesterségre utaló nótaszövegéről. A K-európai eszközös ügyességi, ill. pásztortáncok (→ eszközös táncok, → ügyességi táncok) egyik jellegzetes motívuma a Dunántúlon és a Kiskunságban gyakran takácstánc néven önállósul, ugyanis a láb alatt átkapkodott sapka, kendő vagy seprű mozgása a szövőszék vetélőjének mozgására emlékeztet. A tánchoz gyakran takács-csúfoló dalszöveg is kapcsolódik. A bakonyi svábok ugyanezt kéményseprőtáncnak (Rauchfangkehrertanz) nevezik (→ söprűtánc). A Felső-Tisza vidéki pásztorok és cigányok különböző munkaeszközeikkel (balta, teknővájó fejsze, kapocska, rézműves üllő) járt → botolóiban (→ baltás tánc) néha szintén előfordulnak ács-, teknővájó- és kovácsmunkát utánzó mozzanatok. A rézműves, szegkovács cigányok kalapáló mozdulatait utánzó gesztusok olykor megjelennek az alföldi és erdélyi → cigánytáncokban, továbbá a gyimesi csángók (→ csángó táncok) férfitáncaiban. – Irod. Seemayer Vilmos: Adatok népi táncaink ismeretéhez (Ethn., 1935); Wolfram, R.: Die Volkstänze in Österreich und verwandte Tänze in Europa (Salzburg, 1951); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958).