négyszögöl

TARTALOM

negyvenölés

negyvennyolcas dalok, szabadságharcos dalok

az 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc történeti-politikai és katonai vonatkozású dalai, melyek kiemelkedő egyéniségekkel, eseményekkel, ill. hatásukkal és emlékükkel foglalkoznak. E daltermés kisebb része egykorú, a többség szabadságharc utáni termék. Első helyen vannak a → katonadalok, pontosabban honvéddalok, kevesebb a → politikai dal és a → történeti ének. Ezeken belül legnépszerűbbek az önálló csoportnak tekinthető → Kossuth-dalok, elsősorban a → Kossuth-nóta népes családja. 1848-ban feléledt, vagy átalakult a → kuruc énekek egy része, új → indulók is szép számmal keletkeztek, a bukás után pedig a → bujdosóénekek és a → betyárdalok, majd a politikai küzdelmekben a → kortesdalok őrizték meg a 48-as hagyományokat. A velünk rokonszenvező nemzetiségek (hazai németek, szlovákok, kárpátukránok stb.) a negyvennyolcas dalok egy részét saját anyanyelvükön énekelték. Végül megtaláljuk ezeket az → amerikás dalok között is. A magyar történelem népünknek lényegében 48-cal kezdődő, máig legnagyobb társadalmi-történelmi élménye: ekkor lett a nemzet tagjává. Hűséges ragaszkodására jellemző, hogy a centenáris 1848-as gyűjtés 430 községből kb. 50 000 adatot eredményezett (48-as Adattár), amelyből tanulmányok készültek, és egy részük nyomtatásban is megjelent. – A gazdag 48-as népköltészet fő műfaja a negyvennyolcas dalok és a → történeti monda. Eszmei tudatosságuk elkülöníti őket előző és későbbi időszakok rokon műfajaitól, külön hely illeti meg a magyar népköltészetben. A tehetetlen panaszt és a passzív ellenállást eleinte vidám, bizakodó tettrekészség váltja fel, annál fájdalmasabb hangulatú dalok szólnak a szabadságharc bukásáról. (Még e bizakodó hangvételű lírából is jórészt hiányoznak a győztes csaták és egyéb eredmények, annál részletezőbb epikus-lírai énekek siratják a szabadságot és Kossuthot, valamint az aradi vértanúkat.) 1848 költészete egészen az újkori → munkásdalokig és → agrármozgalmi dalokig tartalmi-eszmei és formai tápláló volt. – A negyvennyolcas dalok tartalmi csoportosításban tekinthetők át legkönnyebben. Többnyire félnépi eredetű politikai dalok szólnak a jobbágyság felszabadításáról, a szabadság kivívásáról (– Ezernyolcszáznegyvennyolcba Beléptünk a szabadságba: Nem szolgáljuk már az urat, Ország-világ, minden szabad; – Nincs uraság, nincs titulus: Közös most a nemzeti juss; – Szép világja a magyarnak: Mostan negyvennyolcat írnak; – Magyarország köröskörül füstölög; A szabadság mindenfelé kiütött; – A legelső szabad tavasz virágzik...). A többségi katonadalok hangja is merőben eltér az előző és a későbbi hasonló dalokétól: „E népből alakult honvédsereg szellemre és jellemre nézve minden egyéb európai ismert hadseregtől elütő – írja visszaemlékezéseiben Vajda János – e sereg meg volt győződve, miszerint legsajátabb érdekéért harcol... és vezénylete tisztán nemzeti volt.” A korábbi – Már minálunk verbuválnak kötéllel... kezdetű dalra most Arany János folklorizált verse felel: – Nem kerestek engemet kötéllel... A férfiak többsége szívesen és önként ment katonának (– Magyarország, édes hazám, Néked szült és nevelt anyám; – Szép meghalni a hazáért, Virtust tenni a nemzetért; – Most szép lenni katonának! ... stb.); a tömegek ajkán indulók, népdalok, idegen (főként lengyel) eredetű dalok, félnépi és → műdalok keltek szárnyra, öltöttek időszerű tartalmat és formát. A népszerűbb és a szájhagyományban tovább fennmaradt honvéddalok a maguk összegező és emlékező módján kísérik végig a fontosabb eseményeket és csatákat (Kossuth toborzó útja, a délvidéki, erdélyi harcok, a szolnoki csata, Pest visszafoglalása, a debreceni csata, Világos és Arad, erőszakos sorozások, bujdosás stb.), mindezek azonban jóformán soha nem részletezők, hangulati pillanatfelvételek csupán (– El kell menni valahára Híres Miskolc városába; – Fölteszem a csákómat a fejemre, Úgy ugratok Windischgrätznek elejbe; – Várad felül tornyosodnak a felhők; – Bécs várában sír a német, jaj!). Kossuthon kívül megéneklik a népszerű hadvezéreket: Bem, Damjanich, Klapka, Nagy Sándor, Perczel stb. (– Perczel Móric katonája A falakat mind megmászta...); gúnyolják az ellenséget (– A kardomnak markolatja ezüstből, Most csavartam ki a német kezéből), Görgeyt okolják a szabadságharc elvesztéséért (– Ha Görgey vezér huncut nem lött vóna...). A negyvennyolcas dalok közül egyik legnépszerűbb maradt a Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva ... kezdetű honvéddal. Félnépi, bánatos hangulatú dal szól a vesztett debreceni csatáról (– Trombitálnak, trombitálnak, A huszárok sorba állnak...), továbbá ismeretlen szerzőktől származott, kissé szentimentális, sok változatban fennmaradt félnépi alkotások a világosi fegyverletételről és az aradi vértanúk kivégzéséről (– Honnan jössz te oly leverten, jó pajtás? – Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára! ...); ezeket és hasonló alkotásokat többféle néven is ismerték (Aradi gyásznap, Tüzéri temetés, Az aradi vértanúk nótája stb.). A bukás utáni költészet még egyértelműbb, mint maguk a negyvennyolcas dalok (– Éjszaka van, csillag sincs az égen; – Csendes most a tenger; – Még azt mondja az osztrák; – Könnyű a németnek ...). Az ún. haza- vagy visszaváró énekek többsége Kossuth-, ill. Garibaldi-nóta; a korabeli katonadal még határozottabban beszél a kényszerről, rabságról (– Ha kérdik: hogy vagyok? Mondd meg, hogy rab vagyok! A Radeczky táborában Közkatona vagyok...). – A negyvennyolcas dalok többsége új stílusú mű- vagy népdal, ill. félnépi alkotás; a hivatásos és népköltészet kölcsönhatása talán e rövid időszakban volt a legintenzívebb. E dalok a magyar nyelvterület középső részein, főként a D-Alföldön maradtak fenn legtovább, a nyelvterület szélei felé haladva valamivel halványabb a kép. – Irod. Arany László: A magyar politikai költészetről (Bp., 1873); Dégh Linda: A szabadságharc népköltészete (Bp., 1952); Ortutay Gyula: Kossuth a magyar nép hagyományaiban (Ethn., 1952).