kereszt

1. Az emberi civilizáció legkorábbi korszakaiból, jóval a kereszténység előtti időkből is maradtak fenn keresztábrázolások. A legegyszerűbb a kör alakba foglalt kereszt: Ĺ, valószínűleg napszimbólum. Vallási jelképként és díszítőelemként egyaránt ismert az ókori Egyiptomból, Indiából és Perzsiából. – Főbb formái: T (az ún. Szent Antal-kereszt), lator-kereszt, ilyen volt Krisztus keresztfája); † (az ún. latinkereszt); + (az ún. görögkereszt, a korai és főként a keleti templomokban található); (Egyiptomban és Asszíriában az istenség jelképeként használták); (svasztika vagy „gamadion” – Indiából és Kínából is ismert díszítőelem); × (az ún. Szent András-kereszt). – A keresztrefeszítést az ókorban a görögök és a rómaiak csak a rabszolgák büntetésére használták, mint a halálbüntetés végrehajtásának eszközét. Ez a kivégzési forma ismert volt a zsidóknál is. A keresztény hagyomány szerint Krisztust is keresztre feszítették. A kereszt jele csak Constantinus császár uralkodása után lett a kereszténység szimbóluma. Győzelmi jelvényként használták a középkor folyamán a lovagok Krisztus nevének kezdőbetűit: XP vagy . A magyar népművészet leggyakrabban a → svasztikát használja a kereszt díszítőelemeként. – A magyar → népi hitvilágban rontáselhárító jelnek tartották, országosan ismert volt. Ezt a jelet rajzolták az istállók ajtajára a → boszorkány ellen és a tejes köcsögre a tej megrontása ellen, → kelésre és a szemen levő → árpára stb. (→ még: keresztvetés) – Irod. Koch Róbert: A jelek könyve (Bp., 1944); Gunda Béla: A kereszt mint mágikus jel az agyagedényeken (Ethn., 1941); Csaba József: Kereszt alakú varázsjelek alkalmazása a vendeknél (Népr. Közl., 1956). – 2. gabonakereszt (→ kéverakás) – 3. → út menti kereszt