kitagadás

jogi intézmény, amelynél fogva az örökhagyó valamely örökösét, meghatározott indokok fennállása esetén → végrendelet útján az → öröklésből részben vagy teljesen kizárhatta, ill. 1861 óta a → köteles résztől is megfoszthatta. Egyéb elnevezése: kitudás, kisemmizés, kirekesztés, kihagyás, vértagadás, megrövidítés. – Régi, 1848 előtti jogunk szerint az apa az ősi vagyonból (→ ősiség) minden körülmények között köteles volt részeltetni leszármazóit; kitagadásra alkalmas ok esetén azonban az ősiből → osztályra kellett kényszerítenie azt, akinek örökségül kevesebbet akart adni. Az osztályban nem szerepeltek a → szerzeményi javak, amelyekből a szülő végrendelet útján zárhatta ki leszármazóját vagy házastársát az ok és az okra vonatkozó esetek, bizonyítékok tételes felsorolásával (ezt nevezték sok helyen vértagadó végrendeletnek). Kitagadásra alkalmas okul szolgálhatott pl., ha a fiú szüleit bántalmazta, vagy életükre tört méreggel vagy más módon; ha szüleit súlyos bűncselekmény vádjával illette; ha rossz társaságba keveredett és szülei vagyonát elprédálta; ha szüleit nem igyekezett kihozni fogságból vagy börtönből. A jobbágyi végrendeletekben rendkívül sokféle részletezett példát találunk a kitagadásra. A leggyakoribb ok a tékozlás, a vagyon hasznosításában, megtartásában a közreműködés megtagadása, a szülők gondozásának elhanyagolása, bűnös emberek (latrok) közé keveredés stb. Kis Boldizsár vásárhelyi jobbágy végrendeletében 1775-ben a következőkkel indokolta meg Ferenc fia kitagadását: „Van egy fiam bujdosóban Kis Ferencz, a kit mind a tisztességes tudományokra elsőben, mind pedig annak utánna Mesterségre is igyekeztem taníttatni, de haszontalan volt feslett erköltse miatt; ki is nem hogy jóban igyekezte volna magát foglalni, Sőt naponként jobban el fajult gonosz cselekedeteiért az én sok szomoruságomra tömlöczöztetett, magamat javaimban meg Károsított, méhemet lopván, fizettem is érette egy ízben fl. 4. mivel azért ily engedetlen, szófogadatlan és attyát szomorító s vég képpen el hagyo rossz fiú volt, néki semmit sem hagyok”. – Irod. Tárkány Szücs Ernő: Vásárhelyi testamentumok (Bp., 1961).