szálláskeresés

TARTALOM

szálláskertes település, kertes település

szálláskert

a lakóudvartól elkülönülten álló, de más szálláskertek szomszédságában elhelyezkedő gazdasági udvar, magánbirtoklású mezőgazdasági üzemviteli telephely (→ szérűskert). Egyéb elnevezései: kert, akókert, istállókert, ólaskert. Második beltelek (→ kétbeltelkes rendszer). A → szálláskertes települések lakóinak gazdasági udvarai a legtöbbször a lakótelepülés mellett helyezkedtek el övben vagy szakaszos csoportokban. Természeti akadály vagy különleges gazdasági adottságok esetén a szálláskertek csoportjai állhattak a lakótelepüléstől távolabb is. A régi alföldi agrárvárosok szálláskertjei trágyafallal (→ garád) kerítettek és szabálytalan alakúak voltak. Köztük keskeny taposott közök kanyarogtak. A szálláskertek tüzelős istállóiban teleltették az igás és fejős jószágot. A pusztai legelőkről behajtott rideg vagy heverő marha a szálláskerti akolban szabad ég alatt telelt. Az állatokat gondozó férfiak szabad iejükben a tüzelős istállókban tartózkodtak, és itt élénk társaséletet éltek. A szálláskert tulajdonképpen megosztotta a családokat. A férfiak életük java részét a szálláskertben töltötték, a ház pedig inkább csak az asszonyok és a gyerekek tartózkodási helye volt. A gazdák a szálláskertben raktározták a különböző takarmányokat, terményeket, tűzrevalót és munkaeszközöket. Általában itt végezték a szálasgabona nyomtatását is. A szálláskert a paraszti gazdaság teljes értékű központja volt. Reggel innen indult a család munkába és este ide tért meg. – A szálláskertek formája, beépítettsége, funkciója tájanként más. Az egyes típusok meghatározása, elterjedési területük körülhatárolása kellő pontossággal még nem megoldott. Hasonlóképpen nem tisztázott a szálláskertek történeti fejlődésének útja. Györffy István a szálláskeretek kutatásának elindítója az 1920-as, 30-as években felvetette, hogy a lakótelektől elkülönülten álló gazdasági udvar a nomád téli szállás auljának utóda. Elképzeléseit többen magukévá tették és átvették. A legújabb történeti irodalomból azonban úgy tűnik, hogy a szálláskertek 15–17. sz.-i fejlemény, és kialakulása összefügg a fellendülő magyar marhaexporttal. A szálláskertek megszűnésének időpontja városonként különböző volt. Egyes helyeken már a 18. sz.-ban is úgy emlegették a városszéli kerteket, mint a helyi múlt egyik jellegzetességét. Máshol viszont megérték a 20. sz. első évtizedeit. A szálláskertek megszűnését nagymértékben elősegítette a tanyaalakulás. Több helyen a szálláskerteket telepítették ki a határba tanyának. A szállásbeli istállókat lakóházzá alakították és az egykori szállás-övek a szaporodó népesség letelepedésének legfontosabb területei lettek. (→ még: belső telek, → majorkert, → megosztott település). – Irod. Györffy István: Magyar falu – magyar ház (Bp., 1943); Márkus István: Kertek és tanyák Nagykőrösön a XVII–XVIII. században (Kecskemét, 1943); Szabó István: A középkori magyar falu (Bp., 1969); Hofer Tamás: A magyar kertes települések elterjedésének és típusainak kérdéséhez (Műveltség és Hagyomány, 1960); Fél Edit–Hofer Tamás: Proper Peasants (Chicago, 1969).