székely szüret

TARTALOM

székely verbunk, verbunk, huszárverbunk, csűrdöngölő

székely táncok

A Székelyföld több kisebb táncdialektusra oszlik. Az egy tömbben élő székelység táncfolklórja nem olyan régies, mint az erdélyi szórvány magyarságé, ugyanis gyorsabban igazodott a magya népterület központi részén uralomra jutó új stílushoz, s a folklorizált polgári társastáncok (→ kétlépéses, → polka-félék) is számottevővé váltak táncéletükben. A székely táncdialektus legpolgárosultabb területe Háromszék, régiesebb foltjai a Nyárád mente, Udvarhely keleti része és Felcsík, s a leggazdagabb Marosszék. A székelyek jellemző férfitánca a → székely verbunk vagy csűrdöngölő. A régi stílusú → legényes hiányzik tánckészletükből, ill. néhol (Felcsík) egyszerűbb változata → féloláhos néven él. Az ún. → marosszéki forgatós vagy → korcsos elsősorban a Székelyföld nyugati felén – a Nyárád mentén és Marosszéken – honos. A keleti székelység körében újabban terjedt el s csak egyszerűbb változatai fordulnak elő szórványosan. Marosszéken azonban „sebes forduló” és „korcsos” néven két különböző, egymástól tempóban és zenében eltérő forgatós fajta is él. A székely csárdásban az egyszerűbb lassút vagy jártatóst követi a gyorsabb és gazdagabb motívikájú friss, ugrós, szökős, cigánycsárdás vagy csűrdöngölő, melyben a verbunkra is jellemző dobogtató motívumokat alkalmazzák. A székely → táncrendek közül a marosszéki a legváltozatosabb: székely verbunk, lassú, korcsos, friss vagy másutt verbunk, sebes forduló, lassú, korcsos és cigánycsárdás követik egymást a táncrendben. (→ még: táncdialektus) – Irod. Seprődi János: A székely táncokról (Erdélyi Múz., Kolozsvár, 1909); Bándy Mária–Vámszer Géza: Székely táncok (Kolozsvár, 1937); Molnár István: Magyar tánchagyományok (Bp., 1947); Domokos István: Felcsíki táncok (Marosvásárhely, 1964).