özvegyasszony

a törvényes házasságban élő asszony családi állapota férje halála után. Az özvegyasszony társadalmi helyzete általában hátrányos a házasságban élő, férjes asszonyokkal szemben, de e hátrány nagyságát nagymértékben befolyásolja az özvegyasszony kora, gyermekeinek száma, valamint vagyoni helyzete. Ha csak pár hónapig élt együtt házastársával, a fiatalon és gyermektelenül maradt özvegyasszony kelengyéjével s hozományával együtt általában hazaköltözik szüleihez, s amennyiben házassága előtt a férj halála esetén előre kikötött vagyoni juttatásban részesül (→ hitbér), azt is a szerződésben foglaltak szerint megkapja. Ha fiatal vagy előnyös adottságokkal rendelkezik, vagy tekintélyes vagyona van, olyan esélyekkel köthet házasságot, mintha leány lenne. A gyermekes özvegyasszony, ha férje családjával együtt lakott, általában gyermekei miatt nem költözik vissza szüleihez, hacsak nincs nagy ellentét férje szülei és közte. A volt férj családja sem engedi szívesen vissza, különösen, ha az özvegy dolgos, hasznos és fiúgyermekei vannak. Szokásban volt, hogy a fiatalabb, de már gyermekes özvegyasszonyt, a meghalt férj legénytestvéréhez vagy közeli rokonhoz újra férjhezadták (→ levirátus). Az özvegyasszony új házasságot már csak öreglegénnyel, gyermekes özvegy emberrel köt, helyzete új házasságkötés szempontjából hátrányos, lakodalmat nem tartanak a hivatalos szertartás után. – Az özvegyasszonynak szerény öltözetűnek, visszahúzódónak, igénytelennek kellett lennie. Nyilvános mulatságokon mértékkel vehetett csak részt, új házasságkötési szándékát csak közvetett jelekkel nyilváníthatta. Pl. Fóton, ha középkorú özvegyasszony még férjhez akart menni, alsószoknyáját piros színű szegővel szegte fel. – Az özvegyasszony, hacsak nem vagyonos vagy nem egy → nagycsalád irányítója, védtelen, kihasználható, a társadalomnak nem teljes jogú tagja, „árva”, mint Kalotaszegen mondják. A törvény sem pártolta: Karcagon egy özvegyasszonynak pl. lerombolták a házát, mert nem tudta a redempciós pénzt megfizetni, a panaszkodó özvegyasszonyt a tanács azzal utasította el, hogy „özvegy gólyának nem kell fészek”. – Az özvegyasszonyt a férfiak olyan személynek tartották, akivel könnyen lehet szexuális kapcsolatba kerülni. Ha nagycsaládban élt, a család férfi tagjai szabad prédának tekintették, próbálkoztak, hogy „melliket engedi be”. Az özvegyasszony családbeli férfiakkal folytatott szexuális életét nem ítélte el olyan erősen a falu közvéleménye, mintha idegenekkel folytatta. A vagyonos vagy kiváló tulajdonságokkal bíró, az elfogadott erkölcsi normákat betartó özvegyasszony a társadalom szemében elismerést, tekintélyt szerezhetett magának, sőt gyermekeinek életét is befolyásolhatta, irányíthatta. Végső soron társadalmi helyzete és egyéni adottsága együttesen határozták meg a közösségben elfogadott helyzetét. – Irod. Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944); Györffy István: Nagykunsági krónika (Bp., 19553); Sz. Morvay Judit: Asszonyok a nagycsaládban. Mátraalji palóc asszonyok élete a múlt század második felében (Bp., 1956).