vál

fűzvesszőből fonott egyszerű hálóféle, formailag a → kerítőhálókkal rokon. A hegyi patakot teljes szélességében elrekesztve, víz mentében lassan mozgatják előre a vált, hasonlóan a → kétközhálóhoz. A vál nem alkalmas a hal megfogására, de felriasztja, menekülésre készteti a megbúvó halakat (ezt a válra kötözött zörgő lánc is segíti), melyeket azután → szákkal fognak ki a patakból, ill. a → cége felé űzve ejtenek zsákmányul. Herman Ottó 1261-es okleveles adatot idézett a Vág folyóban használatos vaal-ról, de – tévesen – az → ághegyhálóval vélte azonosíthatónak. Az újabb kutatások részletesen cáfolták Herman véleményét, bemutatva a vál szlovákiai, óromániai, kárpátaljai elterjedését, s bizonyítva, hogy ez a korai adat is ezzel a vállal azonosítható. A magyar irodalomban Máramarosból bemutatott vál sem kapcsolható a magyar etnikumhoz, a közlések ruszin lakosságra hivatkoznak. A Magyar Tájszótár viszont (1838) Székelyföldről (Kászonszék) közölt adatot a válra (vádvonás néven), amiből arra következtethetünk, hogy a Kárpátok szláv lakosai mellett a magyarok is ismertek ilyen eszközt. A válhoz hasonló, hálót helyettesítő vesszőfonatot – a megnevezés nélkül – a Sárközben is ismerték. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Nemes Mihály: Adalék a „vádvonás” halászó módhoz (Népr. Ért., 1901); Vladikov, V.: Ribi podkarpatszkoj Ruszi i ih glavnyejsije szposzobi lovli (Uzsgorod, 1926); Csalog József: A húzóháló helyettesítése Bátán (Ethn., 1949); Belényesy Márta: A halászat a XIV. században (Ethn., 1953); Moszyński, K.: Kultura ludowa slowian. I. Kultura materialna (Warszawa, 1967).