varázskönyv

1. varázslásra, tehát → mágikus tárgyként használt könyv. Ilyen szerepe – tartalmától függetlenül – bármilyen könyvnek lehet. A magyar parasztság gyakorlatában leginkább biblia, egyházi énekeskönyv, kalendárium fordult elő (pl. biblia használata → rostaforgatáshoz, vagy Kolozs megyében a „román pap”-hoz mentek a beteg gyerekkel, az a bibliát a gyerek fejére téve, kendővel letakarva ráolvasott), de a varázskönyv mint a mágia eszköze nálunk kevéssé volt elterjedt; a hiedelemmondák ilyen utalásai (pl. a → garabonciás „kiolvassa” könyvéből a vihart) többnyire csak szövegmotívumok, amelyek nem valóságos gyakorlatra utalnak. – 2. Olyan kéziratos vagy nyomtatott könyv, amelynek szövege mágikus célra használható, ill. ilyen célra készült, tehát tkp. → ráolvasásokat, ill. különböző mágikus eljárások receptjeit tartalmazza. Noha Közép- és Ny-Európa parasztsága, sőt egészen a 20. sz.-ig városi kispolgársága is nagy mértékben használta e „recepteket”, a magyar parasztság kezén kevés ilyen fordult meg. A tőlünk Ny-ra elterjedt és használt varázskönyvek részint (egyházi használatú exorcizmusok szövegéből is merítő, ill. gyakran antik, hellénisztikus varázsszövegekre visszavezethető) ördögűző szövegeket tartalmaznak (pl. „Mózes 6. és 7. könyve”, „Jezira könyve”, „Salamon kulcsa” stb.). Ilyen ördögűző könyvek nálunk is maradtak fenn, pl. kolostori könyvtárakban, de használatuk nem terjedt el paraszti kézen, bár szöveganyaguk, ill. annak töredékei csakúgy, mint a hivatalos egyházi exorcizmusok szöveganyagának egy része beépült a paraszti ráolvasásgyakorlatba. → Kincsásásra vonatkozó utasításokat és ráolvasásokat tartalmazó varázskönyvek több (kézzel írt, magyarra fordított) múlt századi példánya maradt fenn. Ezek sem voltak feltétlenül paraszti használatban, de szöveganyaguk, ill. annak töredékei népi gyakorlatból is ismert. Egyes ezekben foglalt kincsszerző ráolvasásszövegek nagyfokú egyezést mutatnak pl. a 16. sz.-i Gyöngyösi ráolvasások szövegeivel. Tehát mindenképpen feltehető az írásbeli hagyományozás – valószínűleg egyházi, ill. nemesi kézen –, ha kisebb mértékben is, mint Közép- és Ny-Európában. Az ott elterjedt, 20. sz.-ig használt, a különböző betegségek elleni ráolvasások nagyfokú szövegállandóságát, ill. nagy területeken azonos formában való elterjedését biztosító, gyógyító recepteket tartalmazó nyomtatott varázskönyvek („Romanusbüchlein”, „Egyptische Geheimnisse” stb.) magyar paraszti használatáról nem tudunk. – Irod. Katona Lajos: XVII. századbeli ördögűző könyvecske (Ethn., 1902); Nagy Dezső: Egy magyar kéziratos varázskönyv a 19. századból (Index Ethn., 1957); Sándor István: A varázskönyv (Index Ethn., 1957); Spamer, A.: Romanusbüchlein (Berlin, 1958).