varázslás

valamely konkrét cél elérésére végzett → mágikus eljárások, viselkedésmód összefoglaló neve (→ mágia). A keresztény egyház hivatalos nézőpontjából minden varázslás, mint a természetfelettivel való közvetlen érintkezésnek a vallás által nem engedélyezett formája, tiltott és veszélyes; a kereszténység kialakulása után a régi pogány → kultuszok maradványait varázslásnak minősítette, a kultusz végrehajtóit: az → áldozatok bemutatóit, sámánokat, jósokat, gyógyítókat stb. pedig varázslóknak. A boszorkányperek során is gyakran felmerülő vád, hogy a boszorkányok varázslást űznek. A varázslás értelmezései a magyar régiségben pl. augurium (15. sz.), Molnár Albertnél praestigiae, incantatio, veneficium, Pápai Páriz szótárában a „szemfényvesztő, varázsló, alakos: praestigator”. Az egyház szempontjából tehát egyaránt varázslók a falusi táltosok, nézők éppúgy, mint a városi és falusi jósok, gyógyítók, akik foglalkozásukat üzletszerűen űzték. – A → népi hitvilágban és népköltészetben a szó már nem egyértelmű. A népmesében a varázslás gyakran metamorfózist, alakváltást jelent: a varázsló éppúgy, mint az elvarázsolt személy szabad akaratából vagy kényszer hatása alatt alakot változtat, de a varázslás következtében alakot változtathatnak más élőlények és tárgyak is. –A → hiedelemmondában a varázslók tudományukat többnyire iskolában tanulták, vagy az ördöggel kötött szövetség útján jutottak hozzá. – A népi gyakorlatban előforduló pozitív vagy negatív varázsló eljárásokat a népi szóhasználat nem nevezte varázslásnak, hanem mindig konkrét névvel illette (jóslás, rontás, ráböjtölés stb.), s nem is tartja varázslásnak, varázslóknak inkább a vándor komédiásokat, szemfényvesztőket és általában a varázslással üzletszerűen foglalkozókat nevezik. – Irod. Szendrey Zsigmond: A varázsló cselekvések személye, ideje és helye (Ethn., 1937); Szendrey Zsigmond: A nép élő hitvilága (Ethn.. 1938).