varázsló és tanítványa, a

samanisztikus elemeket tartalmazó mitikus valódi mese (→ mitikus mese). Cselekménye: Szegény ember fiával útra kel, hogy szolgálatba állítsa. A falu határában egy száraz kútnál búcsúzkodnak egymástól, s az öreg felsóhajt: „Hajhaj, fiam, látlak-e még!” Szavaira a kútból előugrik egy → bakarasznyi ember, Hájháj, a pokol királya, s a fiút szolgálatába fogadja egy véka aranyért. Egy év múlva az apának érte kell jönnie, ha felismeri, hazaviheti, ha nem, tovább szolgál. Hájháj (Sejhaj, Drumó, Jóllaktam király) a fiút a föld alá viszi, egy pálcával ráüt, feldarabolja, majd napok múlva ismét ráüt (leönti életvízzel), a fiú talpra szökken, s már sokat tud. A motívum még kétszer megismétlődik, (egyes változatokban a fiú könyvekből tanulja a tudományt, másokban az ördögkirály lányától: → Rózsa és Ibolya, az éve is letelt, mesebeli év, három nap). Az apa megjelenik a kútnál, Hájhájra gondol, az alvilág fejedelme és a fiú galamb vagy ló alakban többedmagával megjelenik, és felismerteti magát az apával. Hájháj kénytelen őt elengedni. A fiú emberré változik. Hazamennek. Otthon állatalakot ölt s kutya, ökör, majd ló alakban eladatja magát nehéz aranyakért az apjával a vásáron. A kötőféket nem szabad veleadni. Végül volt gazdája veszi meg a kötőfékkel együtt. A fiúnak sikerül megszabadulnia egér alakjában, a gazdája macskává válik, úgy kergeti, a fiú nyúllá, gazdája agárrá stb. (AaTh 325). Azokban a változatokban, melyekben a varázslómester könyveiből tanulja a fiú a tudományt, a változási párbaj végén legyőzi és elpusztítja volt, gazdáját. A samanisztikus vonásokat gazdagabban tükröző változatokban a mese azzal végződik, hogy a fiú megszabadul s Hájháj kénytelen nélküle visszatérni birodalmába. – A típus 20 változatban ismert az egész nyelvterületen. Samanisztikus jellegére már Berze Nagy János utal. Diószegi Vilmos ötletes térképen érzékelteti a feldarabolással történő tudományszerzés szomszédainktól eltérő voltát. Samanisztikusnak tekinthető az a motívum is, hogy a szegény ember „ejhaj”, „hajhaj” vagy „sejhaj” indulatszóval akaratlanul megidézi az alvilág fejedelmét, mert ezzel kimondta a nevét. – A típusnak a magyarban két redakciója van, a samanisztikus „keleti” mellett egy feltehetően az Ezeregyéjszakából, ill. annak 18. sz.-i francia fordításából származó „nyugati”. A mese egész Európában, Indiában, Indonéziában, Amerikában, spanyol és francia nyelvterületen ismert. Benfey indiai, W. Liungman perzsa eredetűnek tartja. Monográfiája nem készült. – Irod. Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág (III., Bp., 1894–96); Dégh Linda: Pandúr Péter meséi (I., UMNGy, III., Bp., 1941); Pais Dezső: Haj – huj – kaját. Hangutánzó, hangkifejező szavaink néhány ősi rokonságban lévő csoportjáról (Zenetudományi Tanulm., 1957); Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Bp., 1958); Penavin Olga: Jugoszláviai magyar népmesék (UMNGy, XVI., Bp., 1972); Liungman, W.: Die schwedischen Volksmärchen (Berlin, 1961).