vászonruhák

a testre húzott legalsó, testi, ill. fehér házivászon viselet. Közelebbről az ing-gatya, ill. ing-pendely, esetleg vászonszoknya. Télen inkább → alsóruhaként, nyáron sokszor felsőruhaként voltak használatosak. Ezekre időnként, a magyarság történelmének viszonylag könnyebb szakaszaiban, már a középkortól kezdve – a paraszti szűrposztó és bőrruhákon kívül – az úri viselet színes posztóiból vagy selymeiből való darabok rétegződtek. Ilyenek a női viseletben a fejkendő, a vállkendő, a szoknya, a kötény és a pruszlik. A férfi viseletben a lajbi, nadrág és a különböző ujjasok. A parasztság ezeket ahogyan tudta – átvette, természetesen olcsóbb, készen vett anyagból. Ám ahol a készpénzfizetési tehetség csekély volt, a szegényeknél ezeket a darabokat – a pénzbe nem, csak munkába kerülő – házi vászonból, a nagyobb igénybevételnek kitett darabokat az erősebb négynyüstös vászonból készítették. Így megvolt a női viseletben a → fejkendőnek, a → vállkendőnek, a → köténynek, a → pruszliknak és az → ujjasnak vászon megfelelője. Ez a magyarázata a férfi viselet vászonmellényének, a sokszor négynyüstösen szövött → vászonnadrágjának és vászon ujjasainak, mint amilyen a vászondolmány, vászonkankó, → vászonkabát, valamint az erdélyi firiskó. – A nők a vászonruhákat a férfiaknál tovább hordták, és ez őket általánosabban jellemezte. Valószínűleg ez a magyarázata a nők „fehérnép”,,,fehércseléd” és „vászoncseléd” elnevezéseinek. – Irod. Györffy István: Viselet (A magyarság néprajza, I., Bp., 1941–43); Kovách Aladár: A tolnamegyei Sárköz népviselete (Népr. Ért., 1907); Gönczi Ferenc: A göcseji s hetési népviselet (Népr. Ért., 1910); Györffy István: Matyó népviselet (Bp., 1956).