tánchely

a szervezett vagy spontán → táncalkalmak megrendezésére szolgáló helyiség vagy szabad térség. A középkorban említett tánchely az „egyházas falvak” templomkertje vagy temetője. Itt találkozott ugyanis vasár- és ünnepnapokon a különböző falvak fiatalsága. Az 1279. évi budai zsinat rendelkezése megtiltja, hogy a nép a templomkertben vagy a temetőben táncoljon. A későbbiekben is előfordult, hogy a fiatalság felhasználta társas mulatozási alkalomként a vasárnapi templomozást. A templom környéke mint tánchely néhány szokáshoz kapcsolódva még a 20. sz.-ban is szerepelt. Országszerte elterjedt volt pl. az esküvő alatti és utáni templom előtti tánc (Fejér megyében → paptánc). A templom előtt járták a rábaközi „legénycéh”-ek a búcsúkezdő karéjtáncot is. Kálmány Lajos szerint az Arad megyei Magyarpécskán a legények vagy eladó-lányok temetése után a múlt században és még a 20. sz. elején is táncoltak a falu legényei (→ halott lakodalma). A parasztság legáltalánosabb tánchelye a kocsma (csárda) vagy annak udvara volt. A különböző alkalmaknak megfelelő tánchelyek: a falu főtere, a falu melletti rét (játszó), erdőszél, erdei tisztás, havasi kaliba, paraszti porta, szoba, udvar, csűr stb. lehetnek. A szabad ég alatti táncolás helyett az utóbbi időkben mind jobban általánossá vált a zárt tánchely. Így lakodalmakra vagy egyéb táncalkalmakra gyakran sátrat építenek. A kocsma szerepére jellemző, hogy a Dunántúl egyes vidékein (pl. Fejér m.) a lakodalmak egy része, a délutáni tánc is ott zajlott le. A dunántúli pusztákon a cselédházak előtti térség vagy télen a nagy, általában négy családhoz tartozó közös konyhák szolgáltak tánchelyül. Erdélyben a falu fiatalsága hosszabb időre bérel tánchelyet (parasztház szobája, csűr), amelyért munkával, terménnyel vagy készpénzzel fizetnek (táncház). A tánchelyet a rendezők mindig előkészítették, kitakarították, földjét, padlózatát felöntözték és gyakran feldíszítették. (→ még: táncrendezés) – Irod. Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Morvay Péter: A templomkertben, temetőben és halotti toron táncolás s a halottasjáték népszokásához (Ethn., 1951); Pesovár Ferenc: Tyukod táncai és táncélete (Bp., 1954); Kaposi Edit–Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások (Bp., 1958); Kallós Zoltán: Tánchagyományok egy mezőségi faluban (Tánctud. Tanulm., 1963–64., Bp., 1964).

„Aprók tánca” (Szék, v. Szolnok-Doboka m., 1970-es évek)