tréfás dal

mulattató költészetünk legnagyobb, legősibb és legnemzetközibb csoportja. Számbeli nagyságát növeli az is, hogy igen nehezen különíthető el a → csúfolóktól. A tréfás dalok első szerzői és előadói középkori hivatásos mulattatóink, hegedőseink voltak. Dalaik humoros, tréfás hatását nyelvi, hangzásbeli, grammatikai furcsaságokkal (→ makaronizmus), képtelen állítások halmozásával, kétértelműségekkel, a hallgatóságra vonatkozó aktualizált csúfolódással. ill. saját személyük kigúnyolásával érték el. Íme egy 18. sz. elején feljegyzett, folklorizálódott tréfás hegedősének kezdete:

Halljátok meg panaszimot, bizon nem kicsin van.

Mert hasamban nagy üresség jó lakás miatt van.

Úgy búsulok, hogy az tálban

De nem az én tarisznyámban.

Hever az sült kappan...

A tréfás dalok hangulati hatását, sikerét az énekes egyéni előadásmódja, ill. az előadás alkalma, körülményei fokozhatták. A tréfás dalok ötletei (szüzséi) országszerte ismertek, nagyjából azonosak a vágáns hagyományokból táplálkozó 16. sz.-i hegedősénekektől kezdve a 17. sz.-i kéziratos lakodalmi és mulattató énekeken és a 18–19. sz.-i diák- és ponyvaköltészeten át népdalainkig (→ vőfélyvers). A tréfás dalok sajátos, ma is új változatokat produkáló csoportja az ún. nótaegyveleg, amely a különböző dalkezdetek egybefűzésével jön létre (→ kontaminált dal):

Fel, fel vitézek! a – császárkörte.

– Nem, nem, nem megyünk mi oda.

– Virágzik a repce. ce, ce, ce,

– Barna piros kis menyecske

– Hány csillagból van a szemed.

– Juliskám, Mariskám?

– Ihaj, tyuhaj fölhajlott a szoknyája

Kiláccott a –

Pi-pi-piros

Háromszor is piros

– Piros bort az üvegbe...! stb.

Népköltészetünk tréfás dalai (bár nem alkalomhoz kötöttek) mindig nagyobb társaságban (lakodalom, keresztelő, fonó, disznótor, névnap stb. alkalmával) hangzanak el, gyakran kontaminálódnak a különböző mulató és mulattató daltípusokkal. Mivel csaknem minden műfajunknak megvan a maga tréfás, parodisztikus megfelelője, lírai népköltészetünkben a tréfás, erotikus szerelmi daltól, csúfolóktól a táncdalokon át a tréfás átkokig, köszöntőkig és bordalokig széles tartalmi-műfaji skálája van e mulattató dalcsoportnak. Íme egy tréfás „férjpanasz”:

Én vagyok a Gyuri, Feleségem Juli.

A kutyám meg Puli. A tehenem Kuli.

Gyuri a kocsmába, Juli a szobába.

Puli a kosárba. Kuli az istállóba

Megkölkezött Puli. Megborgyazott Kuli.

Megbabázott Juli. Örülhecc már Gyuri!

Irod. Abafi Lajos: Téfás népdalok (Arad, 1875); Eckhardt Sándor: A szendrői hegedősének (Irod. tört. Közl., 1954).