ÚJ ÉS HAGYOMÁNYOS TÖREKVÉSEK A KRITIKÁBAN (1945–1948)

FEJEZETEK

A felszabadulás utáni kritika gazdag hagyományokra tekinthetett vissza. Az 1945 legelején megjelenő Magyarok közvetlenül vitte tovább a Magyar Csillag kritikai hagyományát, ama folyóiratét, amelyik a Nyugat irodalomeszményét folytatta. Ugyanígy a többi folyóirat is megtalálta és továbbfejlesztette legsajátabb kritikai előzményeit. A folytonosság gondolatát azzal is hangsúlyozták az írások, hogy szerzőik igyekeztek azokról a könyvekről is elemzést, méltatást írni, melyekről – a folyóiratok megszűnése, a háborús események miatt – nem kaphattak már képet az olvasók.

A kritikai gondolkodásnak, tárgy és szemléletmód újszerű találkozásának fontos, majd meghatározó eleme lett a marxista kritika mind erősebb térhódítása. Természetesen ennek is megvoltak a maga előzményei, de a megváltozott társadalmi körülmények között, az újjáépítés felfokozott lendületében megnövekedett társadalmi felelősség és a nemzeti méretekben kibontakozó demokratizálódási igény megerősítette a pozícióit és sokszorossá fokozta visszhangját. A közvéleménynek azt a szándékát, hogy tisztázza a történeti-társadalmi erőviszonyokat, s felfejtse azokat a szálakat, melyek a magyarságnak a második világháborúban játszott szerepét értelmezik és magyarázzák, szerencsésen elégítette ki a marxista kritikának a műalkotásokra és mögöttes környezetükre egyaránt kiterjedő gondos figyelme, elemző készsége. S ha évekig együtt és egymás mellett élt és virágzott is a hagyományos s a marxista kritika gyakorlata, a kritikai életben a kor legjellemzőbb eleme mégis a dialektikus és történelmi materializmussal való elkerülhetetlen szembesülés lett. S mert a filozófiai alapozású marxista kritikát olyan elismert tekintély képviselte, mint Lukács György (akihez hamarosan követőinek és tanítványainak csoportja csatlakozott), nem túlzás azt állítani, hogy közvetlenül az 1945 utáni években a marxista kritika mind szélesebb irodalmi körökben éreztette hatását.

A második világháború az irodalomban – s benne a kritikában is – súlyos veszteségeket okozott. Áldozata lett a két világháború közötti társadalmi elkötelezettségű szemléletmód olyan jelentős képviselője, mint Bálint György, tanulmányírói pályáján a negyvenes évek elején jelentős {371.} fordulathoz érkező Halász Gábor, s az esszé olyan kiemelkedő képviselői, mint Szerb Antal és Hevesi András. A háború utáni években tovább élt a Nyugat hatása, és ugyanígy az a kritikai módszer és eszmény is, melyet a Válasz írói köre alakított ki a harmincas években. Az a feszültség, mely a kritikai hagyomány és a marxizmusnak elkötelezett bírálat között támadt, olykor türelmetlen, elsietett, nem eléggé árnyalt megfogalmazásokat eredményezett, ugyanakkor a szemléletmódok ütközése termékenynek is bizonyult, élénkítette a kritikai életet, serkentette a vitaszellemet és hozzájárult a kritika műfaja szerepének tisztázásához. Az a fiatalabb nemzedék, amelyik a második világháború után, a dialektikus és történelmi materializmus eszmevilágának ismeretében kezdte pályáját, a kritika új elveinek képviseletében lépett fel, és egyik legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a megjelenő friss műveket a magyar irodalom haladó hagyományaival és az időszerű társadalmi tennivalókkal szembesítse.

A vesztett világháborút követő években a magyar kritikát hármas törekvés jellemezte. Művelői tisztázni akarták a műfaj hagyományait, a maguk viszonyát elődeikhez, rendszeres figyelemmel kísérték a váratlan gazdagságot mutató könyvtermést; az értékek iránti fogékonyságot próbálták fejleszteni olvasóikban; végül külön gondot fordítottak arra, hogy ráirányítsák a figyelmet a művek szociális és politikai tartalmaira, világnézeti vonatkozásaira. Az ideológiai mondanivaló iránti érdeklődés összekapcsolódott az esztétikai minőségek vizsgálatával s a vitatkozva érvelés készségével. A felszabadulást követő évek kritikáját ez a szemlélet és stílus avatta friss és kezdeményező szelleművé. A kritikai élet felfrissülésében döntő szerepet vitt a marxista kritika: azzal a távlatnyitással és kihívással, amit Lukács György írásai, felvilágosító és vitázó hangnemükkel, az akkori években meghonosítottak.