| Irodalom | TARTALOM | Szalay László (1813–1864) |
FEJEZETEK
Az 1843–44-es országgyűlés idején új csoportosulás jelent meg a politikai porondon: a centralisták. Olyan ifjú publicisták, írók, tudósok csoportja volt ez, kik a polgári átalakulást a hazai irányzatok közt a legkövetkezetesebben akarták megvalósítani. A centralista csoport szellemi vezetője Szalay László és Eötvös József volt; tagjai Trefort Ágoston, Lukács Móric, Csengery Antal, Irinyi József. Közel állott hozzájuk Szontagh Pál és Madách Imre, később Kemény Zsigmond is. Valamennyien köznemesi értelmiségiek vagy az arisztokráciából lecsúszott, értelmiségivé váló fiatalemberek.
"Magyar doktrinérek"-nek is nevezték őket: koruk legképzettebb, sokoldalú, mély műveltséggel rendelkező gondolkodói voltak, akik minden társadalmi-politikai kérdést a tudomány álláspontjáról tárgyaltak. A francia forradalom eszméit, fejlődésmenetét éppúgy ismerték, mint az angol parlament küzdelmeit: az államtudomány, a történelem és a jogi diszciplína terén minden elérhető munkát elolvastak; közvetítették és népszerűsítették Montesquieu, Bentham, Tocqueville, Guizot, Macaulay, azaz a nyugati liberalizmus eszméit. A polgári eszmék és intézmények meggyökereztetése a hazai köztudatban, a polgári morál és tudós elmélyülés polgárjoga a politikai gyakorlatban, a negyvennyolcas forradalom társadalmi vívmányainak előkészítő tárgyalása a publicisztikában: mindez a centralista csoport történelmi érdeme. Ugyanakkor: nem ismerték fel a nemzeti függetlenségi törekvések történelmi jelentőségét; a polgári átalakulást a Habsburg-monarchia keretén belül képzelték el. Erős polgári osztálybázis híján tevékenységükben sok az elvont, doktrinér vonás; hatásuk már csak ezért sem mérkőzhetett Kossuth befolyásával. A centralista csoport szűkebb köréhez tartozó teoretikusok és politikusok életük egy-egy szakaszán szinte kivétel nélkül foglalkoztak szépirodalommal, aktív formában vagy kritikai írásokban. Szalay László tizenhét (!) éves korában sokat igérő bírálatot írt a Muzárion III. és IV. kötetéről; versei javát Bimbók címen adta ki egy füzetben (1831), s a szépprózával is kísérletezett. (Az 1832-ben megjelentetett Alphonse levelei gyöngén sikerült Werther-féle novella.) Lukács Móric széleskörű történelmi, jogi és politikai tevékenysége mellett a magyar műfordítás történetébe is beírta nevét, elsősorban Byron, Pope, Cervantes műveinek átültetésével. Trefort és Csengery Antal irodalom, – illetve színi bírálatokkal is jelentkezett a nyilvánosság előtt. De az itt felsoroltak pályáján a szépirodalmi jellegű és vonatkozású tevékenysége nem jelentős, inkább csak ifjúkori kísérletezés vagy az érettebb életkor kedvtelése a politikai, elméleti, publicisztikai munka mellett. Eötvössel külön fejezetben foglalkozunk, viszont itt szólunk a centralista csoport – Eötvös mellett – kiemelkedő tagjairól.
| Irodalom | TARTALOM | Szalay László (1813–1864) |