| Irodalom | TARTALOM | A népies-nemzeti eszmény Világos után |
FEJEZETEK
Petőfi, Arany és Erdélyi költészet-eszméje tovább él a Világos utáni korszakban, a 48-hoz vezető fejlődés legfontosabb örökségeként. A népiesnemzeti irányzat a Világos utáni korszaknak is legmagasabb rendű, legtöbb lehetőséget kínáló, legkorszerűbb irodalmi irányzata, költői iskolája. De, ha az irodalmi jelenségeket teljes bonyolultságukban szemléljük, arra is fel kell figyelnünk, hogy 48 előtt a népiesség még nem oldotta meg valamennyi feladatát, sőt, már Világos után sem lehetett meg a reménye arra, hogy valamennyit megoldja. Az Arany-korszak – vagyis: a Világos utáni – mélyen és hitelesen nemzeti irodalmat hozott létre, s a kritika – főként Gyulai Pál működésének eredményeként – ezt a fajta irodalmat afféle "klasszikus", "népnemzeti" eszménnyé is emelte. De a magyarországi fejlődés bonyodalmaiból kifolyólag ez az eszmény már Arany életében egyre elvontabbá vált. Arany válságai és vergődései, önbizalmának ki-kihagyásai, kételyei és útkeresései abból származnak, hogy ő ezt az elvontságot, vagyis saját költészeteszményének a valóságtól, a történelmi-társadalmi igényektől való távolodását igen korán megsejtette. Arany néha éppoly makacs, mint hősies erőfeszítései a népiesség kifejlesztésére, kiszélesítésére: a végső határt érintik, ameddig ez az irányzat még kiteljesedhetett. Arany, épp Világos után, szinte {60.} egymagában, de legalábbis méltó követők, egyenrangú társak közreműködése nélkül, mérhetetlenül sokat végzett a népies-nemzetinek differenciált, sokrétű, mélyen emberi és valósághű művészete kifejlesztéséért. Arany volt az, aki fenntartotta, igazolta ezt a irányzatot, ő volt az, aki történelmi és művészi értelmet, jogosultságot adott neki.
| Irodalom | TARTALOM | A népies-nemzeti eszmény Világos után |