PUHATESTŰEK (Mollusca)

FEJEZETEK

Az élet vásárjában mindenki részére kínálkozik alkalom, hogy megismerkedve néhány puhatestűvel, azokról bizonyos ismereteket szerezzen magának. Valamely csigáról vagy kagylóról azt a tapasztalatot szerezheti az ember, hogy azok valóban „puhatestű” állatok, amiben benne van az a megismerés is, hogy azok alapjában eltérnek az ízelttestű vagy a gerinces állatoktól. A csigákat és a kagylókat egy kalap alá fogva, nem zavartatjuk magunkat az által a tény által, hogy az egyiknek feje van s azon tapogatói és szemei, a másikon meg hiába keresünk a fejnek megfelelő testrészt. Az a körülmény, hogy az ehető csigának háza is van, még a laikust sem zavarja abban, hogy az úton mászó házatlan csigában az előbbinek közeli rokonát lássa. A tengerparton meg arra nyílik alkalom, hogy az új alakoknak egész sorával ismerkedjünk meg, de itt is nagyon hamar rájövünk arra, hogy mely állatok tartoznak ezeknek a csoportjába s nem igen tévesztjük össze őket más csoportokba tartozókkal, mondjuk gerincesekkel, ízeltlábúakkal, vagy éppen férgekkel.

Bár sok puhatestűn megkülönböztethető a fej és a törzs, azonban egész testük, a magasabbrendűekéhez viszonyítva, mégis sokkal darabosabb és egyáltalában nem ismerhető fel rajta az a tagoltság, vagy csak az arra való törekvés is, amely felismerhető az ízelttestű állatok szervezetén vagy a gerinceseken is abban, hogy tagolt gerincoszlopuk és törzsükhöz ízülettel kapcsolódó végtagjaik vannak. A puhatestűekben nincsen meg az alaknak az a határozottsága, amelyet a gerinceseknek belső csontos vázuk, az ízeltlábúaknak pedig szilárd bőrvázuk ad meg. Igaz, hogy a legtöbb csigának és kagylónak nagyon szilárd háza van, azonban az csak ház, melyet bár a test maga választ ki, de azért mégis csak olyan lazán függ vele össze, hogy nem is hasonlítható a külső vagy a belső vázhoz. Ez az utóbbi valódi alkotórésze a szervezetnek a szó legszorosabb értelmében: a csontok növekszenek és táplálkoznak; a rovart nem lehet kivenni a bőrvázából; ha a rák páncélja nem alkotja többé élő részét a szervezetének, tulajdonosa leveti azt s újat fejleszt helyette. A puhatestűek nem nőttek össze ilyen belsően a házukkal. Ez utóbbi váladéka a szervezetnek, amely vastagodhatik újabb rétegeknek a régiekhez való hozzáadásával, növekedhetik azzal, hogy szabad szélén újabb részek rakódnak hozzája, ha megsérül, a szó valódi értelmében ki is foltozható, azonban az állat testével csak egy vagy egynéhány szűkreszabott ponton függ össze valójában, és mivel az állat anyagcseréjében nem vesz részt, holt anyag.

Így tehát ha tisztába akarunk jönni a puhatestűek általános alkatával, azok után kell igazodnunk, melyeknek egyáltalában nincsen házuk, a többieket pedig pőrére kell vetkőztetnünk. S akkor látjuk, hogy tagolatlan, gyakran nagyon esetlen állatok, melyeknek eredetileg részarányos szervezete utólag részaránytalanná lett. Bőrük csuszamlós és lágy s részben lemezes vagy köpenyszerű redőbe vagy redőkbe nyúlt meg, melyek a testet részben vagy egészben beburkolják. Mi sem könnyebb, mint a puhatestűeknek erről az alaptulajdonságáról saját szemeinkkel is meggyőződést szerezni. Mikor a csiga visszahúzódik a házába, láthatjuk, hogy egy vastag bőrlebeny ráborul az állat visszahúzódó fejére: ez az úgynevezett köpenynek egy része. Ha a kagylót kivesszük a héjából, azt tapasztaljuk, hogy testét teljesen beburkolja mindkét oldalról egy-egy bőrredő, s ezek sem mások, mint a köpenynek két fele. A házat a köpeny választja ki, különösen annak szabad szélei.

Ha az elmondottakhoz még hozzáfűzzük, hogy a legmagasabbrendű puhatestűeknek nem ritkán 1 m, sőt 2 és több, esetleg még 6 m-nél is hosszabb, óriási testén majdnem olyan tökéletes érzékszervek vannak, mint amilyenek a magasabbrendű gerincesekéi, és hogy erejük is méltó a nagyságukhoz, de viszont olyan aprók is vannak közöttük, melyeket csak a nagyítóval lehet meglátni, némely alakjuk meg szinte nem is csigának vagy kagylónak, hanem inkább valami kerekesféregnek látszik, nem is igen várhatjuk, hogy ezeknek az állatoknak a szervezetét, életmódját és előfordulását egységes képben rajzolhassuk meg. Miután a test külső védőszerveinek a fontosságát már kiemeltük, mindjárt utánuk egy másik nagyon fontos szervükről, az idegrendszerről kell megemlékeznünk. A puhatestűek idegrendszere gömbded- vagy csomóalakú úgynevezett idegdúcokból és az azokat egymással összekapcsoló idegfonatokból áll. A központi része a bélcsatorna legelejét körülvevő garatgyűrű, mely legalább is három pár dúcból és az azokat egymással összekötő fonatokból áll, éppen ilyen módon alkotva „gyűrűt” a garat körül. Vele a test távolabbi részeiben szétszórt dúcok szintén idegfonatok közvetítésével függenek össze. Az érzékszervek fejlettsége általában az állat fejlettségétől, valamint életmódjától és tartózkodási helyétől függ. Így, hogy csak egy példát említsünk, csak nagyon kevés kagylónak vannak szemei: nekik nem kell a zsákmányra leskelődniök, mivel táplálékukat testük bizonyos részeit borító csillók mozgása tereli a szájukba. Ellenben a csigáknak, és főként a nagyon tökéletes szervezetű és veszedelmes rabló lábasfejűeknek maguknak kell megkeresniök a táplálékot s ehhez természetesen látószervekre, szemekre van szükségük.

Majdnem valamennyi puhatestűnek jólfejlettek a táplálószervei. A magasabbfejlettségű csoportok tagjainak, nevezetesen azoknak, melyek szilárd táplálékot aprítanak szét, nagyon sajátságos és feltűnő rágószerveik vannak, amelyeket újabban éppen olyan sikeresen felhasználnak a rendszerezés céljaira, mint az emlősök fogazatát. Mint eléggé falánk állatoknak nemcsak terjedelmes bélcsatornára van szükségük, hanem az emésztést lehetővé tevő nedvek tekintélyes mennyiségére is, azért azt találjuk, hogy a nyálat és az emésztő fermentumokat elválasztó mirigyeik, a nyálmirigyek és a „máj” nagyon erősen fejlett szerveik. Véredényrendszerük hajtószerve és középpontja, a szív, kamrából és egy vagy két, kivételesen négy pitvarból áll. A lélekzőszervekben megtisztult vér ez utóbbiakba lép be, hogy onnan a kamrán keresztül eljuthasson a test valamennyi részébe és vihesse magával az azokat tápláló anyagokat. A lélekzőszervek, többnyire kopoltyúk, szintén jólfejlett szervek szoktak lenni és változatos fejlettségüknél fogva szintén különösen alkalmasak arra, hogy segítségül vegyük őket akkor, mikor az állatok csoportosításáról van szó. Rendesen hatalmas fejlettségűek szoktak lenni a faj fennmaradását biztosító szervek, az ivarszervek vagy szaporítószervek. Kialakulásuk nagyon különböző és gyakran eléggé bonyolult. Nem ritkák közöttük a hímnősek, vagyis az olyanok, melyeknek a szaporítószervei petéket és hím csirasejteket termelnek egyszerre, tehát azok egyidejűleg hímek is, meg nőstények is, azonban éppen olyan gyakori az is, hogy külön hímjeik és nőstényeik vannak. Fejlődésük is különböző, mert míg egyesek közvetlenül fejlődnek, vagyis a petéből kibúvó fiataljaik lényegesen nem térnek el a felnőtt egyénektől, addig mások közvetve, lárvák útján fejlődnek.

A természet érdekes alkotásai iránt érdeklődők már évszázadok óta nagy szeretettel gyüjtik a csiga- és kagylóhéjakat, gyönyörködve azok csodálatos alak- és színgazdagságában. Ma már régen túl vagyunk ezen az egyoldalú állásponton; a nélkül, hogy lemondanánk a szép kagylógyüjtemény által nyujtott élvezetről, éppen annyira nem elégszünk meg ezeknek az ismeretével, mint ahogyan nem elégszünk meg pl. valami karom- és patagyüjteménnyel, ha igazán ismeri akarjuk azokat az állatokat, melyeknek ezek a részei.

A puhatestűek törzsét összesen öt osztályra osztjuk fel. Ezek közül kétségtelenül a legfejlettebbek a lábasfejűek, azért követve eddigi rendünket, mi is ezekkel kezdjük a törzs ismertetését.