Iphigenia

’Ijigeneia, másképen ’Ijigonh is, rövidítve ’IjiV, Agamemnonnak és Clytaemnestrának leánya, a kit azonban Homerus még nem ismer (Homerusnál az imént említett királyi párnak leányai Chrysothemis, Laodice és Iphianassa; v. ö. Il. 9, 145. 287). I.-t a Cypriák költője (fr. 12 Kinckel) sorolta hozzájuk negyedik leánynak és a mythus is a Cypriák felfogásában ment által az irodalomba és képzőművészetbe, mely az eléggé egyszerű mesét nevezetes közkincscsé alakította. Iphigenia mythsua két momentumból áll, melyeket csak a királyi szűznek alakja fűz egymáshoz. Az első momentum görög földön játszik. Midőn ugyanis a Trojába készülő görögök Aulis kikötőjében immár összegyűltek és csak kedvező szélre várnak, megesik az a szerencsétlen véletlen, hogy Agamemnon (más hagyomány szerint Menelaus) megsérti Artemis istenasszonyt, a ki büntetésül teljes szélcsendet bocsát a tengerre és így az egész sereget tétlenségre kárhoztatja. Calchas a jós kijelentette, hogy az istenasszoyn haragját csak úgy lehet megkérlelni, hogyha I.-t feláldozzák neki. Agamemnon csak nagy nehezen adta fejét erre az áldozatra, de végre is a türelmetlen Menelaus és a zugolódó sereg sürgetéseinek ellentállani nem tudott; ellhozatta tehát I.-t a szülő házból, még pedig azon ürügy alatt, hogy majd Achilleushoz férjhez fogja adni. Az áldozatnak már-már tényleg meg kellett volna történnie, de akkor Artemis istenasszony megkönyörült I.-n, helyette egy nőstényszarvast tett az oltárra, a királyi szűzet pedig felhőbe burkoltan Taurisba (a mai Krim) vitte magával, hogy ott papnője legyen. Ezzel a mesével, melyet a három nagy tragikuson kívül a római Ennius is feldolgozott, be van fejezve I.-nak hellasi szereplése és megkezdődik a taurisi, melyben már Orestes és Pylades is tevékeny részt vesznek. I. Taurisban, a taurisi Artemis templomában huzamos ideig látta el a papnői tisztet, mely abból állott, hogy a hajótörött vagy partra vetődött idegeneket feláldozta. Diod. 4, 44. Végre odavetődött testvére Orestes (l. ezt), kinek az volt feladatául kitűzve, hogy hozza el onnan Artemis istenasszony képét, mely az égből esett volt le. A Testvérek együtt menekültek és a képet is magukkal vitték. Eur. Iph. Aul. és Taur. Soph. El. 566 skk. Pind. Pyth. 11, 22. Ov. met. 12, 27 skk. ex Pont. 3, 2, 59 skk. I. menekülését és további sorsát Sophocles használta fel Chysesében, melyet viszont a római Pacuvius dolgozott át és tartalmát Hyginus (fab. 121) hagyta az utókorra. E szerint a menekülő testvérek a megszöktetett képpel együtt Sminthus városába érkeznek, mely Trojához tartozik, s melynek ura Chyses, Apollo papja, Agamemnonnak és Chryseisnek (Atynoménak) fia, Thoas taurisi király a menekülőknek nyomában jár, hirtelen ott terem és követlei, hogy Chryses adja ki őket. Chryses már-már hajlandó is erre, de ekkor nagyapja, a homerusi Chryses felfedezi, hogy az üldözöttek Agamemnon gyermekei, tehát voltaképen a smynthusi papnak testvérei. Ekkor Chryses Orestes pártjára áll, ketten megölik Thoast, a testvérek pedig az elrablott képpel szerencsésen megérkeznek Mycenaebe. Későbbi írók (Paus. 3, 16, 6) azzal pótolták meg ezt a hagyományt, hogy a testvérek Artemis szoborképét Laconiába hozták, a hol aztán Spartában Artemis Orthia vagy Orthosia templomában állott. Az argosiak szintén nagyra voltak vele, hogy I. náluk is járt. Paus. 1, 33, 1. Állítólag Megarában halt meg, a hol sírját illetőleg heroumját is mutogatták. Paus. 1, 43, 1. Más hagyomány szerint I. egyáltalán soha meg nem halt, hanem Artemistől halhatatlanságot kapott és Orsilochia néven mint Achilles (l. ezt) felesége él Lence szigetén. – Már az eddig felsoroltakból is kitünik az a közeli kapocs, mely I. és Artemis személye között fennállott. Kitünik ez azonban más adatokból is. Nevezetesen Görögországnak számos helyén I. nem egyéb, mint Artemisnek egyik mellékneve. Igy volt ez különösen Hermionében és a taurisiak is váltig állították, hogy az ő istenasszonyuk tulajdonképen l. Hesiodus szerint I. nem is halt meg, hanem Artemis Hecatét alakította belőle. Hdt. 4, 103. Mindebből látjuk, hogy I. tulajdonképen alig egyéb Artemis egyik különleges alakjánál, még pedig a Brauroniánál (l. Artemis alatt). Az athenaeiek egész határozottsággal állították, hogy I. és Orestes Brauron közelében szállottak ki az attikai parton, ott az Artemis Tauricének v. Tauropolusnak templomot alapítottak, a melyben I. a papnő tisztét teljesítette; ott is halt meg és volt eltemetve, de halála után is különös tiszteletnek volt részese, a mennyiben neki ajánlották fel a gyermekágyban meghalt asszonyok ruháit. Strab. 8, 399. Brauronból származtatva jutott bele I. az attikai genealogiába, a mennyiben Theseus leányát látták benne, a kit állitólag csak nevelése czéljából bíztak Clytaemnestrára. Anton. Lib. 27. Schol. Il.13, 626. Etym. Magn. s. v. IjiV. – I.-t a képzőmüvészet tulajdnoképen csak akkor karolta fel, mikor a költészetben, különösen a színpadi költőknél népszerűségre jutott. E tekintetben korszakot alkot Timanthes (l. Festők) hires képe (Plin. n. h. 35, 10. Cic. de or. 22, 74), melynek csapásán haladtak a többi festők, közülük az a művész, kinek falfestményére Pompejiben a casa del poeta tragico nevű házban bukkantak s a mely jelenleg a nápolyi nemzeti múzeumban látható (481. á.). Ez a kép I. feláldoztatását mutatja be, a Calchas már várja kifent késével a szűzet, a kit Odysseus és Diomedes az oltár fölé emelnek, mely Agamemnon atyai fájdalmát fátyol alá rejti, melyet fejére borított. Ez alatt egy nympha a levegőben már hozza a szarvasünőt, melyet Artemis istanasszony I. helyébe áldozatnak szánt. Érdekesek azok az ábrázolások, melyek I.-nak taurisi tartózkodására vonatkoznak és Pylades alakját állandóan belevonják. Ilyen egy sarcophagusról való dombormű az Albani-féle villából (L., Orestes és Pylades. Roscher, 2, 1, 301 és 302), nemkülönben egy apulai vázakép (I. levelet ad által Pyladesnek, Baumeister, Denkmäler, 757. l., 808. ábra). Ugyanez a motivum fordul elő a római provincialis művészet emlékein, különösen Pannoniában. Récsey is közöl (Pannonia ókori mythologiai emlékeinek vázlata, XIX. és XX. ábra). Az egyiken (482. ábra) Iphigenia föláldozni készül Orestest és Pyladest (relief) a M. N. Múzeumban, Budapesten. V. ö. Arch. ep. Mith. 1859, 54. l.); a másik (483. á.) Iphigenia Taursból való menekülését ábrázolja (relief a M. N. Múzeumban, Budapesten. V. ö. Arch. ep. Mitth. 1889, 52. l.). L. még a szakszótárak czikkein kívül: Preller, Griech. Mythologie, 1, 251, 2. Hermann, Gottesdienstliche Alterthümer, 62. §. 9 skk. Jahn, Arch. Beiträge, 378 skk. Schlie, Troischer Sagenkreis 60 skk. C. Robert, Die antiken Sarkophagreliefs, Berlin, 1890, 177 skk.