{II-1-136.} X. A Munkások Újsága

FEJEZETEK

A forradalom időszakának második új lapja, a Munkások Újsága, 1848. április 2-án indult, mintegy két héttel az első után. Sajtótechnikai szempontból a Marcziusnál is kevésbé hasonlított az olyan modern kiállítású, sűrűn megjelenő, nagy lapokhoz, mint amilyen akkor a Pesti Hírlap vagy valamivel utóbb a Kossuth Hírlapja volt. Eleinte csak hetenként egyszer, vasárnap reggel, és utóbb, augusztus 10-től kezdve is csak hetenként kétszer látott napvilágot. Első sorozata (1–33. sz.) hét hónapon át, egészen szeptember 24-ig, kis formátumban, nyolcadrét könyv alakban, 16 lapos füzetekben, és régi típusú, egyhasábos tükörrel került az olvasók kezébe, és csak szeptember 29-től kezdve jelent meg nagyobb, negyedrét, folyóiratszerű alakban, kéthasábos szedéssel. Ekkor új számozással, új sorozata indult, amely azután az utolsó, 26. számmal az év végén lezárult. Arra, hogy két sorozat követte egymást, azért is érdemes figyelnünk, hogy elkerüljük egy-két olyan szerző hibáját, aki, mondjuk, a 4. számot idézve nem gondolt arra, hogy ez az április 29-i meg az október 10-i számra egyaránt vonatkozhatik, és így könnyen megzavarta a politikai fejlődés időrendjét, éppen a gyors, forradalmi változások periódusában. A szép tipográfia, jól szembetűnő rovatcímekkel vagy a csinos tördelés, amely a lapot nemcsak eleinte, április 2.–május 14. közt (1–7. sz.) az Egyetemi Nyomda jóvoltából, hanem utóbb is jellemezte, még nemigen ellensúlyozhatta a lap e szerény, vagy éppen kezdetleges karakterét, amely nem utolsósorban a pénzügyi megalapozottság hiányából következett.

A Munkások Újsága azonban mindennek ellenére igen nagy politikai, történeti jelentőséggel bírt és így külön, beható figyelmet, szinte aránytalanul részletes tárgyalást érdemel. Nemcsak azért, mivel mint politikai néplap új sajtóműfajt képviselt, amely lényegbe vágóan különbözött minden korábbi, népszerű ismeretterjesztő melléklaptól és a hasznos mulattatás olyan kísérleteitől, mint az amúgy is inkább iparosok, kisnemesek számára íródott Vasárnapi Újság volt Erdélyben. De különbözött azoktól a néplapoktól is, amelyek a márciusi forradalmat követő hónapokban azzal a céllal indultak egymás után, hogy a felvilágosítás, az írásos magyarázat eszközeivel a paraszti elégedetlenséget csillapítsák, a közhangulatot nyugtassák és leszereljenek minden olyan törekvést, amely további társadalmi változásra irányulhatott. Táncsics lapja volt az egyetlen, amely éppen ellenkezőleg, széles népi rétegek, elsősorban – bár nem kizárólag – a parasztság érdekeit, óhajait képviselte, {II-1-137.} követeléseit felkarolta, az áprilisi törvények által megoldatlanul hagyott problémákat felvetette, és így a forradalom eredményeinek továbbfejlesztésére irányult, bár ugyanakkor mindig türelemre, a törvényes út megtartására intette olvasóit. Ezért is lett az egyetlen olyan néplap, amely minden nehézség és akadály ellenére is nagy – a többinél sokkal nagyobb – visszhangot keltett a széles rétegekben, a falvak, mezővárosok lakóiban. Társadalmi programjával, amely 1848 demokratikus továbbfejlesztését, a feudalizmus maradványainak következetesebb felszámolását vette célba, Táncsics lapja a radikális sajtóorgánumoktól is igen jelentősen különbözött, bár nemzeti követeléseivel, Habsburg-ellenességével sem maradt el azok mögött, sőt nemegyszer – olykor naiv túlzásokkal – még rajtuk is túltett.

Azt a tulajdonképpeni, igazi baloldalt, amelynek definíciójához a nemzeti, közjogi radiklaizmuson túl ez a társadalmi program is alapvetően hozzátartozik, sőt azon belül az első helyet foglalja el, az egykorú magyar sajtóban egyedül a Munkások Újsága képviselte. S ha olykor szegényesnek vagy éppen kezdetlegesnek, és más, ellenkező tendenciákkal szemben a politikában erőtlennek találjuk, az azért van, mert alapjában véve ilyen volt, ne szépítsük, maga az egész egykorú magyar baloldal is.