{II-2-338.} V. AZ ÜZLETI-POLITIKAI SAJTÓ FELLENDÜLÉSE

FEJEZETEK

A nemzeti-polgári igényű olvasóközönség megteremtése olyan kérdés volt, amely a magyar politikusokat a polgári forradalom után is különösképpen foglalkoztatta. Felsorolni is nehéz lenne azokat a próbálkozásokat, amelyek azért születtek, hogy e fontos feladatot megoldják, és a lassan kialakuló olvasói igényeket a kívánt irányba tereljék. Az olvasóközönség iránti figyelem a kiegyezést követően sem csökkent, legfeljebb a tartalma alakult át. Az intézmények létrehozásában az államnak jutott központi szerep, bár tevékenységének több tényező– így például a felekezeti iskolák magas arányszáma – határt szabott, a sajtó területén viszont – legalábbis kezdetben –hasonló jelentőségre – csakúgy, mint néhány évtizeddel korábban Európa nyugati felén – az ellenzéki politikai csoportok tettek szert; különösen a baloldali ellenzéki néplapok lettek hamar népszerűek. Tartós sikert azonban ezek sem értek el, mígnem néhány független tőkés vállalkozó (Wodiáner, Légrády, Rákosi Jenő, Singer és Wolfner) nyomdai előállításuk technikai körülményeit (magas példányszám, formátum, betűtípus, képek) a kialakuló új olvasói igényekhez igazította. Míg a politikai pártok továbbra is a közönség feletti gyámkodás gondolatával voltak elfoglalva, ezek a kiadók felismerték, hogy az 1880-as évekre mennyiségileg és minőségileg új olvasóközönség van kialakulóban, amelynek ízlése, érdeklődése, műveltsége a korábbi jellemzőihez képest lényegesen összetettebb lett. Az olvasni tudók, a potenciális újságolvasók száma 1869 és 1890 között 3 593 475-ről 6 707 319-re emelkedett, amely a 6 éven felüli lakosságon belül 20,39%-os növekedést jelentett. (Az olvasás azonban ekkor sem tekinthető a tömegkommunikáció egyetlen eszközének, hiszen az olvasókörökben, kaszinókban és klubokban gyakori felolvasások még tovább szélesíthették a hírlapok hatókörét.) Az olvasási igény rohamos emelkedését mutatja a forgalomba kerülő lapok példányszáma: A Közlekedési Minisztérium kimutatása szerint a posta 1868-ban 13 millió hírlappéldányt szállított ki, 1878-ban már több mint 34 milliót, 1882-ben pedig 41 milliót. Ez alig másfél évtized alatt több mint 300%-os növekedést jelent. Elsősorban azok a lapok számíthattak komoly sikerre, amelyek alkalmazkodni tudtak e megváltozott, kiszélesedett olvasóközönséghez. Néhány nagy lap épp arra tesz majd kísérletet, hogy egyetlen vállalkozás keretében elégítse ki a heterogén közönség (művelt középosztály, kispolgári-paraszti olvasók) hagyományos (információ) és újabb keletű (szórakoztatás) igényeit.

{II-2-339.} Ezek között a legsikeresebb, egy-egy fejlődési típust is reprezentáló a Wodiáner-cég két lapja, a Budapest és a Kis Újság, a Légrády-cég tulajdonában megjelenő Pesti Hírlap és Rákosi Jenő Budapesti Hírlapja.